„Ige (vallás)” változatai közötti eltérés

{{egyért2|az igéről mint teológiai fogalomról|Ige (egyértelműsítő lap)}}

Az '''ige''' szavunk eredeti értelme egyszerűen: „szó”, „beszéd” <ref>[[ótörök nyelv|Ótörök]] eredetű szó, megfelelői a mai [[török nyelvek]]ből már nem mutathatók ki, de él a [[mongol nyelv|mongolba]] átszármazott ''üge'' („szó”, „beszéd”) főnévben.</ref>, de a [[vallástörténetben]] ismert módon nagyon korán hozzátapadt a „varázsszó”, „bűvös szó”, „varázsige” jelentése (a kimondott szó, a „[[teremtő szó]]” valóságteremtő és -alakító szerepe számos világteremtés-mítoszból, mágikus hatásának hite számos archaikus vallásból adatolt). A [[sztoicizmus|sztoikus]]ok Logosznak, azaz Szónak nevezték a világot irányító értelmet.

A zsidó-keresztény hitvilág alapélménye az a bizonyosság, hogy ''[[Isten]] kapcsolatot teremtett a világgal''. Az [[Ószövetség]] valóságos tárháza Isten különböző megjelenéseinek. E teofániáknak számos módja lehet: vízió, álom, eksztázis vagy sugallat, esetleg [[angyal]] útján, továbbá temészetitermészeti jelenségekben és történelmi eseményekben<!-- (egyes szakaszok a Bibliában arra látszanak utalni, hogy a megjelenéseknek hierarchiája van, mégpedig az emberi figyelmetlenségnek megfelelően egyre erősebb figyelmeztetések, közlések követik egymást)-->.

::''„Ezeken az Isten-megjelenéseken túl a kinyilatkoztatásnak legnagyobb jelentőségű sajátos formája az ószövetségben az ''Isten szava'', »dabar Jahve«. Izrael nagy privilégiuma és Jahve ajándéka választott népe számára, hogy »szólott hozzá az Úr«. Bár az egész népet illeti ez az ajándék, a Szentírás nem hoz olyan esetet, amikor egész Izrael hallotta volna Isten beszédét. […] Ez lett az ószövetség alap-meggyőződése, hogy bár Isten igéje mindannyiuknak szól, ezt nem közvetlenül intézi hozzájuk, hanem egyes kiválsztottakkiválasztottak közvetítésével. Ezek voltak a próféták, akiknek ajkán a szinte mágikus erejű »dabar Jahve« 225-ször így szignálva – jelenik meg.”''&nbsp;<ref>Koncz, 14–15. o.</ref>

Az [[Újszövetség]]ben a magyar fordítások „Ige” szava általában a [[ógörög nyelv|görög]] Λογος ''(Logosz)'' szó megfelelője. A szó a hellenisztikus, [[ógörög nyelv|görög]] nyelvű [[zsidó irodalom]]ban (többek között [[Alexandriai Philón]] nyomán) már a [[kereszténység]] előtt ismert volt, azonban keresztény [[teológia]]i kifejezésként vált közismertté, s alapjelentésében (nagy kezdőbetűvel) a [[Szentháromság]] második személyét, a [[Jézus]]t, a Fiúistent jelöli.

::„''Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget.”''&nbsp;<ref>Zsid 1,1–3a</ref>

A keresztény hit alapja az a meggyőződés, hogy Jézus Krisztusban Isten ''teljes önmagát'' kimondta és a világnak adta, nem rész, hanem ''egész szerint'' ([[ógörög nyelv|görög]]: ''kata holon'' → „katholikosz³”).&nbsp;<ref>Az egyháznak mint a Krisztusban hívők közösségének, és mint ilyen: az ''egész szerinti'' kinyilatkoztatás őrzőjének, kezdettől fogva jelzője volt a „katolikus” – a szónak ekkor még nem volt semmilyen felekezeti konnotációja.</ref> Istennek, miután e végső Szavát (Igéjét) – önmagát – kimondta, más mondanivalója nincs, nem is lehet a világ felé.