„Isten hozta, őrnagy úr!” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Cselekmény: 1914-ben nem igazán második világháború volt
62. sor:
Az [[első világháború]] idején az észak-magyarországi kis faluban a Tót család levelet kap a fronton szolgáló fiuktól, melyben közli, hogy őrnagya hozzájuk érkezik betegszabadságra. Tóték készülnek a vendég fogadására ám arra a testi és lelki terrorra ami következik, egyikük sem számít.
 
Maga a történet aaz másodikelső világháborúban játszódik, ugyanakkor Örkény feltehetően azért helyezte ebbe az idősíkba, mivel így a mű megjelenhetett a kádári diktatúrában is, miután a történet mögöttes tartalma a kommunista a korszakra volt leginkább illeszthető:
 
A mű alapvetően a kisember a hatalommal szembeni kiszolgáltatottságáról szól. Arról, hogyan képes a hatalom a magánszféránkba behatolva az öncélú, értelmetlen, ostoba szabályokat ránk erőltetve szétrombolni a normális élet kereteit. A kiszolgáltatott kisember nap mint nap folyamatosan mérlegelésre szorul, eleget tegyen-e a hatalom legújabb bornírt kívánságának, felborítva ezzel minden szabályt, ami szerint a normális emberek élik mindennapi megszokott életüket? A kisember szerettei sorsáért érzett felelőssége alapján végül kénytelen elfogadni személyes kiszolgáltatottságuk az elviselhetetlenségig történő növekedését.