Főmenü megnyitása

Módosítások

a
→‎Története: 1 link korr. + fölös spacek törölve
A berendezkedő [[Német Lovagrend]] kizsákmányolása az alapvetően királyhű községet Rákóczi mellé állította. A fejedelem oltalomlevelet adott ki Árokszállás részére, 1705 júniusában pedig személyesen is megjelent a községben. 1711-ben a Jászság ezrede nem jelent meg a szatmári békekötésen, a Nagymajténynál az árokszállási [[Kókay Márton]] ezredes vezetésével tették le a zászlót.
1714 nevezetes év Árokszállás történetében. Törökországi száműzetéséből hazatérve ekkor szállt meg itt [[XII. Károly svéd király]].
Érdekes színfoltja Jászárokszállás történetének az ekkor lezajlott boszorkányperek sorozata: 1710-ben egy táltos a hívőket kincsásásra buzdított Ágón, 1717 körül Terjék Jánosné ellen indítottak pert, 1728-ban pedig a Szegeden megégetettek között volt egy hatvanöt éves árok-szállási nő, bizonyos [[Dancsó Jánosné Hisel Borbála]].
Bár a több mint negyven éves eladottságot mint Árokszállás legsötétebb évtizedeit jellemezték egyes szerzők, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben az időszakban vette fel a községi szervezetet (1725). Amikor az 1740-es években felmerült a redemptio, vagyis az önmegváltás gondolata, Árokszállás az elsők között tiltakozott az ezer huszár kiállítása ellen. Sokallták a rájuk eső összeget is, hiszen nem csak a városi földeket kellett megváltaniuk, de a hoz-zájukhozzájuk tartozó Ágó és [[Kerekegyháza]] pusztákat is.
A [[redemptio]]ban végül 289 család vett részt: senki sem válthatott négy kötelnél több földet, ami körülbelül 200 holdnak felel meg. Ezt a maximális mennyiséget váltotta: Bohák Pál, Bódis Balázs, Bordás Ferenc, Dósa Márton, balatoni Farkas István, Faragó István, Kókai Já-nos, bócsi Melegh Imre, Nemoda Mátyás, [[Nagy Mátyás]] jászkapitány, kecskeméti Petess László, Terjék István és Tóth P. János.
 
'''Árokszállás története a XVIII – XIX. században'''
A község erejét jelzi, hogy – bár még tartott a redemptionális összegek visszafizetése – 1750-ben Szentandrás pusztát is megváltotta , 1756-ban városi jogokat is kapott [[Mária Terézia magyar királynő|Mária Teréziá]]tól három vásártartási joggal együtt. 1761-ben pedig – mivel a régi templom szűkösnek bizonyult – megkezdték a ma is fennálló barokk templom építését a [[Csörsz árka|Csörsz–árok]] helyén. Az építkezések megszervezésében a legnagyobb részt Tóth Adalbert (1706-1776) vállalta, akinek komoly érdemei voltak a helyi iskoláztatás megszervezésében is.
„Népes szabad mezőváros a Jászságban, lakosai mind katolikusok, fekszik a gyöngyösi patak mentébe az országútjában… földje kiváltképpen termékeny, melyből és szarvasmarháknak neveléséből élnek számos lakosai” – fest hízelgő képet a község viszonyairól [[Vályi András]] 1796-ban.
Az egyetlen jász község, amelyről ebből az időszakból nemcsak térkép, hanem egy metszett rajz is ránk maradt, éppen Árokszállás volt. Egy céhlevél díszítménye : mindez jelzi, hogy a földművelés mellett fontos szerepet kapott is a céhes ipar is. Mária Terézia 1762-ben erősítette meg azt az alapszabályt, mely közös céhekbe fogta a szabókat, szűcsöket és csizmadiákat. Közülük is legnagyobb számban a csizmadiák voltak képviselve, ők 1787-ben kiváltak ebből a közös céhből, hogy sajátot alapítsanak.
1805. december 3-án, mikor a Szent Koronát Kassára vitték, egy éjjel a város levéltárába volt elhelyezve: ezen az éjszakán az összes mesteremberek őrjáratokat tartottak a városban. Az iparosság növekvő létszámát mutatja, hogy 1847-ben a tízezres lélekszámból a keresők között az 540 gazda mellett már 331 mesterembert is találhatunk.
Érdekes, hogy a redempció századik évfordulóján, 1845. május 20-án megtartott ünnepségen a redemptus elit mellett – Terjék Mátyás (1773-1856) főbíró vezetésével – mesteremberek is tiszteletüket tették.
A hagyományosan királyhű Jászságban nem okozott nagy lelkesedést 1848, a redemptus leszármazottak közül kevesen vettek részt, sokan féltették már megszerzett jogaikat. A község meg is szenvedte a szabadságharc eseményeit, a Hatvanban táborozó Colloredo herceg 1849 februárjában komoly adókat vetett ki a jászárokszállási népre. Ezt elégelte meg a helyi származású jászkapitány, kecskeméti Pethes Mihály (1792-1878), aki egyezkedésbe kezdett az osztrákokkal. Ez Kossuth Lajos szemében megbocsáthatatlan vétségnek minősült, igaz a szabadságharc leverése után nem is került sor komoly megtorlásra a városban: a helyi események főszereplője, a kormánybiztos Mészely János (1810-1896) továbbra is hivatalt vállalhatott, 1872-ben főbíró is volt.
A XIX. század második felében több pusztája is elszakadt Árokszállásnak: a sort Szentandrás kezdte 1855-ben, majd Kerekegyháza követte 1862-ben . A község megalapításában oroszlánrésze volt [[balatoni Farkas János]] (1824-1908) helyi közbirtokosnak. „A község alapítója Farkas János 1848-49-iki honvédszázados, földbirtokos. Azt a házat, mely az első települő számára épült, a község fennállásának 50. évfordulóján emléktáblával jelölték meg.”
A veszteségek megmutatkoztak ugyan a népességszámban, a kulturális fejlődésnek azonban nem vetett gátat. 1861-ben elemi népiskola, 1863-ban „díszes városháza” épült.
 
 
'''Jászárokszállás története az I. világháborúig'''
Noha 1876-ban a [[Jászkun KerületekKerület]] beolvadtakbeolvadt [[Jász-Nagykun-Szolnok megye|Jász-Nagykun-Szolnok megyébe]], és ezzel a kiváltságok elvesztek a jászok számára, a társadalmi rendben nem nagyon történtek változások. A redemptusok leszármazottai – immár mint parasztgazdák- nemcsak hogy „egyedül bírták a fekvőségeket”, de szinte egyedül „gyakorolhatták a politikai jogokat”.
Ez a későbbiekben nem egy feszültség forrása lett. A tekintélyes, és redemptus értékeket fel-vevőfelvevő iparosság mellett egyre nagyobb számban gyülemlett fel a nincstelen kubikosság. Jászárokszálláson alakult meg az ország második földmunkás-szövetkezete is , [[Boros Alajos]] (1879-1915) vezetésével. Képviselőtestületbe való bejutását viszont rendre megakadályozták, azon elv alapján, hogy „legnagyobb darab földet kell megválasztani”.
„Gazdák! Ne zárkózzanak el Önök a munkás elől! Gondolják meg Önök, hogy milyen hasznos tagjai azok a társadalomnak” – igyekszik agitálni a [[Jászárokszállás és Vidéke]] 1909 novemberében, nem sok sikerrel. A nincstelen – gazda ellentét egyre jobban kiéleződött.
 
A világháborúban az árokszállásiak a 29. Honvéd és a császári és királyi 68. gyalogezred kötelékeiben vettek részt. A hősi halottak és az eltűntek számát körülbelül 400-ra becsülték, köztük a főjegyző fia, Bazsó Gábor százados. Magyar Béla mint közigazgatási jegyző helyi kórház felállításával szerzett érdemeket.
1916-ban kétszáz istriai osztrák és 400 erdélyi menekült tartózkodott a községben, akiket a központi elemi iskolában szállásoltak el, és élelmezésüket a község ingyenesen végezte. Mint mezőgazdasági munkás 75 egykori hadifogoly is a községben tartózkodott. Velük kapcsolatban írta [[Kele József]] a [[Horthy-korszak]]ban: „Az egész Jászságban legjobban meg volt kergülve a hazajött és a bolsevizmustól megmételyezett orosz hadifoglyokból és másünnen megbolondított fiatalságtól Jászfényszaru és Kisér. No meg Jászárokszállás is. Itten ők tobzódtak. A komoly parasztok azonban itten is elhúzódtak tőlük nemcsak, hanem hol nyíltan, hol pedig burkoltan elítélték, megvetették őket.”
Bár a proletárdiktatúrának négy halálos áldozata volt Árokszálláson – Torba Balázs, Bobák Imre, Gedei László kisgazdaifjak valamint Fodor István csendőrőrmester – nem lehet azt mondani, hogy pusztán az aljanép mozgolódása volt. Árokszállási születésű volt például [[Kolacsovszky Lajos]] (1891-1954), egy itteni tanító fia, aki a turistairodalomban ma is ismert személy. A berendezkedő Horthy-korszak azonban az ellenség mitizálásával ismét csak nem hozta meg a munkás – gazda ellentét megoldását.
 
'''Árokszállás története az I. világháború után'''
42 859

szerkesztés