„Versenymű” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
nincs forrás
1. sor:
{{nincs forrás}}
A '''versenymű''' (''concerto'', ''koncert'') egy olyan műfaj, amely esetében egy vagy több szólóhangszer áll szemben, „felelget” a tuttival, azaz a teljes [[zenekar]]ral. Kialakulása a [[Barokk zene|barokk]] korra tehető, de kisebb változtatásokkal a mai napig létező műforma. A műfaj elnevezését tévesen a "concertare" igére vezetik vissza már nem sokkal a műfaj kialakulása után: P[[Praetorius (egyértelműsítő lap)|raetorius]] a Syntagma Musicum című zeneelméleti összefoglaló művében a concerto szó jelentését a latin "concertare" igéből származtatja, amely annyit tesz, mint „vetélkedik, verseng, vitatkozik”. Innen a magyar versenymű elnevezés is. Azonban a concerto nem ebből a kifejezésből származik, hanem már létezett korábban, és annyit jelentett, mint „összeköt, egyetért, megállapodik valamiben” (ennek a jelentésnek eredete a conserere ige). Ez a szó pedig a közös hangszerjátékra utal. Kezdetben nem volt ugyanis egyértelmű, hogy a különböző hangszercsaládok közös játéka összhangot eredményez a különféle hangolások éa megszólaltatási módok miatt. A harmóniához a hangszerkészítés fejlődésére volt szükség. A reneszánsz idején a hangszeregyütteseket konszortnak nevezték, amely szó ugyanabból a szóból ered, mint a concerto kifejezés.
A '''versenymű''' (''concerto'', ''koncert'') egy olyan műfaj, amely esetében egy vagy több szólóhangszer áll szemben, „felelget” a tuttival, azaz a teljes [[zenekar]]ral. Kialakulása a [[Barokk zene|barokk]] korra tehető, de kisebb változtatásokkal a mai napig létező műforma.
 
A '''versenymű''' (''concerto'', ''koncert'') egy olyan műfaj, amely esetében egy vagy több szólóhangszer áll szemben, „felelget” a tuttival, azaz a teljes [[zenekar]]ral. Kialakulása a [[Barokk zene|barokk]] korra tehető, de kisebb változtatásokkal a mai napig létező műforma. A műfaj elnevezését tévesen a "''concertare"'' igére vezetik vissza már nem sokkal a műfaj kialakulása után: P[[Michael Praetorius (egyértelműsítő lap)|raetorius]] a Syntagma Musicum című zeneelméleti összefoglaló művében a concerto szó jelentését a latin "concertare" igéből származtatja, amely annyit tesz, mint „vetélkedik, verseng, vitatkozik”. Innen a magyar versenymű elnevezés is. Azonban a concerto nem ebből a kifejezésből származik, hanem már létezett korábban, és annyit jelentett, mint „összeköt, egyetért, megállapodik valamiben” (ennek a jelentésnek eredete a conserere ige). Ez a szó pedig a közös hangszerjátékra utal. Kezdetben nem volt ugyanis egyértelmű, hogy a különböző hangszercsaládok közös játéka összhangot eredményez a különféle hangolások éa megszólaltatási módok miatt. A harmóniához a hangszerkészítés fejlődésére volt szükség. A reneszánsz idején a hangszeregyütteseket konszortnak nevezték, amely szó ugyanabból a szóból ered, mint a concerto kifejezés.
 
A concerto általában három tételből áll: a két gyors tétel között egy lassú hangzik el. Az első tétel előtt lassú bevezető lehetséges.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Versenymű