„Rubik-kocka” változatai közötti eltérés

→‎Isten száma: szebb megfogalmazás
(→‎Isten száma: szebb megfogalmazás)
 
=== Isten száma ===
Már a kocka népszerűvé válásának kezdetén izgatta az embereket, vajon hány forgatásból lehet kirakni a Rubik-kockát bármilyen összekevert állásból. A probléma megoldása eleinte reménytelennek tűnt a kocka lehetséges állapotainak hatalmas számából következően. Azt az algoritmust ami egy adott állásból a lehető legkevesebb forgatással kirakja a kockát, ''Isten algoritmusának'' nevezték el, az a számforgatásszám pedig, ahány forgatásra az Isten algoritmusának legfeljebb szüksége van a legrosszabb esetben az ''Isten száma''.
Az első eredmény ami Isten számára becslést ad Morwen Thistlethwaite nevéhez fűződik (1981) és bizonyítja, hogy a kocka 52 forgatásból mindig kirakható. Megjegyzendő, hogy itt egy forgatás alatt (az ún. Half Turn Metric szerint) egy oldal tetszőleges elforgatását értjük, tehát a fenti jelölésben pl. f vagy f<sup>2</sup> is egyaránt egy forgatásnak számít. Az évek folyamán újabb és újabb eredményekkel egyre csökkenteni tudták Isten számának felső határát. 1995-re Michael Reid bizonyította, hogy 29 forgatás mindig elégséges, valamint, hogy a az ún. superflip állás (minden elem a helyén van, de az élek mind rossz irányba állnak) pontosan 20 forgatásból rakható ki. Isten számára így már mindössze 10 jelölt maradt. [[2007]]-ben a [[Northeastern University]] kutatói bebizonyították, hogy Isten száma legfeljebb 26, 2008-ban pedig a [[Stanford Egyetem]] egyik matematikusa azt állította, hogy a kockát huszonöt lépésből alapállapotába lehet tekerni, ez a szám aztán [[2008]] júniusára Tomas Rokicki bizonyítása alapján 22-re csökkent,<ref>[http://www.sg.hu/cikkek/62185/a_rubik_kocka_legnehezebb_rejtvenyenek_nyomaban A Rubik-kocka legnehezebb rejtvényének nyomában]</ref> 2010-ben pedig azt is bebizonyították, hogy 20-nál több lépésre soha nincs szükség, vagyis Isten száma 20.<ref>[http://index.hu/tudomany/2010/08/12/rubik/ Megoldották a Rubik-kocka rejtélyét] (Index, 2010. augusztus 12.)</ref>
 
46

szerkesztés