„Engelbert Dollfuß” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
39. sor:
=== Kancellárként ===
1932 márciusában, miután lemondott a parlament elnöke és két alelnöke, működésképtelennek nyilvánította és rendőri erővel akadályozta meg a képviselők bejutását. Ezt követően diktátorként, teljhatalommal felruházva kormányzott. 1934 februárjában a rendőrök szociáldemokratákat tartóztattak le és jogtalan [[házkutatás]]okat tartottak, fegyvereket keresve. A szocialisták válaszul országos ellenállásra hívtak fel,
Dollfuss, [[Adolf Hitler]] kancellári kinevezése után egyre inkább tartott az osztrák nemzetiszocialistáktól (DNSAP). Az ország függetlenségét Olaszország [[duce|ducéja]], [[Benito Mussolini]] garantálta ekkor, akinek ösztönzésére leszámolt a szocialistákkal és a demokráciával.<ref>{{Opcit|n=Taylor|o=108}}</ref> Az osztrák nácik azonban abban reménykedtek, hogy a volt szocialista híveket magukhoz csábíthatják, a [[Harmadik Birodalom]] pedig pénzt és felszerelést küldött nekik. Hitler ugyan személyesen megígérte Mussolininek, hogy ártalmatlanná teszi az osztrák nácikat, gyakorlatilag nem tett semmit az ügyben.<ref>{{Opcit|n=Taylor|o=109–110}}</ref> Dollfuss egyre keményebben lépett fel ellenük, családját pedig biztonsági okokból az olaszországi [[Riccione|Riccionéba]] küldte. Az osztrák nemzetiszocialisták vezetői ([[Paul Hudl]], [[Fridolin Glass]], [[Franz Holzweber]], [[Otto Planetta]], [[Anton Rintelen]] római osztrák nagykövet és mások) az [[Schutzstaffel|SS]] részét képező 89. ezreddel puccsot szerveztek az eltávolítására.<ref>{{Opcit|n=Borovicka|o=201}}</ref>
== Jegyzetek ==
46 ⟶ 48 sor:
== Források ==
* V. P. Borovicka: ''A világ leghíresebb merényletei''. Inter M. D. Kiadó, 199–211. o.
* A. J. P. Taylor: ''A második világháború okai''. Scolar Kiadó, 1998, 108–110. o.
{{commonskat|Engelbert Dollfuß}}
|