„Heliocentrikus világkép” változatai közötti eltérés

A heliocentrikus elmélet elfogadása – legalábbis az európai tudományos körökben – [[Galileo Galilei]], [[Tycho Brahe]], [[Johannes Kepler]] és [[Isaac Newton]] nevéhez fűződik. Galilei ismertette az elméletet széles körben. Brahe megfigyelései az égitestek mozgásáról és az állócsillagok szférájának változékonyságáról, valamint Kepler ezeket értelmező munkája ellentétbe került az addig érvényes geocentrikus világképpel (és a kopernikuszi modell részleteivel is). Newton [[tömegvonzás]]ról szóló törvénye világos és egyértelmű elméleti magyarázattal támasztotta alá a heliocentrikus világképet, és különlegesen pontos előrejelzéseket tett lehetővé. A Kopernikusz által elkezdett paradigma váltástparadigmaváltást gyakran ''kopernikuszi forradalom'' néven is említik.

Már korábban előfordult az a feltételezés, hogy a Nap csak egy [[csillag]] a többi között. Nicolaus Cusanus is ezt állította, hirdette még a Világegyetem végtelenségét, csak úgycsakúgy, mint [[Giordano Bruno]] aki még azt is állította, hogy a világmindenség homogén, bármerre mennénk benne, ugyanazt látnánk és a Naprendszer nincs kitüntetett helyzetben. Sir [[William Herschel]] felfedezte, hogy a Nap nincs a csillagvárosunk közepén, az 1900-as években pedig fény derült arra, hogy a [[Tejútrendszer]] csak egy [[galaxis]] a sok közül. Ennek fényében a „Világmindenség középpontja” kifejezés matematikailag és fizikailag értelmét veszíti. Jelenleg [[Giordano Bruno]] azon intuíciója körül zajlik a leglázasabb csillagászati kutatás, hogy szerinte az [[exobolygó]]kon élet is lehetséges. Ha erre bizonyítékot lehet találni, akkor a Föld biológiai értelemben sem a „Világmindenség középpontja” többé.