„Szávay Ágnes” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Díjai és elismerései szakasz
28. sor:
'''Szávay Ágnes''' ([[Kiskunhalas]], [[1988]]. [[december 29.]] –) visszavonult magyar [[tenisz]]ezőnő. [[2004]]-től [[2013]]-ig versenyzett a profik között. Pályafutása során egyéniben öt, párosban két [[Women’s Tennis Association|WTA]]-tornát nyert meg. Első egyéni győzelmét [[2007]]. [[július 22.|július 22-én]] aratta [[Internazionali Femminili di Palermo|Palermóban]]. Ugyanebben az évben [[2007-es Pilot Pen Tennis – női egyes|New Havenben]] döntőt játszott, majd egy emlékezetes mérkőzésen, mérkőzéslabdát hárítva győzött a Tier II-es [[China Open|pekingi torna]] fináléjában. Emellett 2009-ben és 2010-ben [[Budapest Grand Prix|Budapesten]], s szintén 2010-ben [[ECM Prague Open|Prágában]] nyert [[WTA International tornák|International tornát]]. [[Grand Slam-tornák (tenisz)|Grand Slam-tornán]] a legjobb egyéni eredményét a [[2007-es US Open – női egyes|2007-es US Openen]] érte el egy negyeddöntővel, [[2007-es US Open – női páros|párosban]] pedig ugyanezen a versenyen az elődöntőbe jutott, oldalán a cseh [[Vladimíra Uhlířová]]val. A világranglistán a legjobb helyezése a tizenharmadik volt, amelyet 2008 áprilisában ért el.
 
Sikereinek köszönhetően több elismerésben is részesült. 2007-ben [[Az év magyar sportolója|az év női sportolójává]] választották Magyarországon,<ref>{{citeweb|url=http://www.inforadio.hu/hir/sport/hir-169524|title=Szávay és Talmácsi az Év sportolója|work=InfoRadio|date=2007-12-19|accessdate=2011-5-24}}</ref> s ugyanebben az esztendőben a [[Women’s Tennis Association|WTA]] őt választotta az [[WTA Awards|év felfedezettjének]].<ref>{{citeweb|url=http://www.szavayagnes.hu/adatlap.php?lng=hu|title=Szávay Ágnes adatlapja|work=Szávay Ágnes hivatalos honlapja|accessdate=2011-5-24}}</ref><ref>{{citeweb|url=http://www.wtatennis.com/page/Awards|title=WTA Awards|work=WTA Tour|accessdate=2011-5-24}}</ref> Négy alkalommal kapta meg ''[[Az év magyar teniszezője]]'' címet.
 
[[2011]]. [[május 10.|május 10]]-én sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a gerincében fáradásos törés keletkezett.<ref name="Törés">[http://www.szavayagnes.hu/hirek.php?page=wta_tour&hir_id=222&lng=hu Ági fáradásos gerinctöréssel bajlódik] Szávay Ágnes hivatalos honlapja</ref><ref name="Sajtóbeszélgetés">[http://www.youtube.com/watch?v=GBVKGEjTMes Ági sajtóbeszélgetés 2011. május 10.] YouTube-videó</ref> Emiatt a [[Roland Garros]] befejezése után hosszabb ideig nem lépett pályára.<ref name="fél év">[http://www.nemzetisport.hu/tenisz/kettos-magyar-bucsu-szavay-es-arn-is-kiesett-az-elso-forduloban-2078758/ Szávay fél évig biztosan nem versenyez] Nemzeti Sport Online, 2011. május 23.</ref> 2012. március 30-án bejelentette visszatérését<ref>{{citeweb|url=http://www.szavayagi.hu/hirek.php?page=wta_tour&hir_id=240&lng=hu|title=Újra a pályán|work=Szávay Ágnes hivatalos honlapja|date=2012-3-30|accessdate=2012-4-1}}</ref>, majd 2013. február 6-án végleges visszavonulását.<ref>{{citeweb|url=http://www.nemzetisport.hu/tenisz/hivatalos-szavay-agnes-befejezi-palyafutasat-2215131|work=Nemzeti Sport Online|date=2013-2-6|title=Hivatalos, Szávay Ágnes befejezi pályafutását}}</ref>
727. sor:
|colspan="2"| nem indult
|}
 
== Díjai és elismerései ==
*Soltvadkert Az év sportolója (2005)<ref>{{cite web| url = http://soltvadkert.hu/?gid=45&sab=text_al&tsi=7| title = A város díszpolgára és más kitüntetések| accessdate= 2014-05-11| publisher = Soltvadkert Város honlapja| language = magyar}}</ref>
*WTA's Newcomer Of The Year in 2007<ref>{{cite web| url = http://www.wtatennis.com/players/player/11168/title/agnes-szavay| title = Agnes Szavay Career in Review| accessdate= 2014-05-11| publisher = WTA Tour Inc.| language = angol}}</ref> (Az Év felfedezettje 2007)<ref>{{cite web| url = http://hvg.hu/vilag/20080328_szavay_az_ev_felfedezettje_wta| title = WTA: Szávay 2007 felfedezettje| accessdate= 2014-05-11| author = MTI| date = 2008-03-28| publisher = hvg.hu| language = magyar}}</ref>
*[[Junior Prima díj]] sport kategória (2007)
*Junior Prima díj sport kategória közönségdíj<ref>{{cite web| url = http://infovilag.hu/hir-10192-szavay-agnes-nyerte-junior-prima-sport.html| title = Szávay Ágnes nyerte a Junior Príma Sport kategória közönségdíját| accessdate= 2014-05-11| author = Kulcsár László| date = 2007-12-14| publisher = infovilág| language = magyar}}</ref>
*[[Megyei Prima díj]] 2007. Bács-Kiskun megye Magyar sport kategória<ref>{{cite web| url = http://www.primissima.hu/megyei-prima-eddigi-dijazottak/| title = Megyei Prima díj 2007| accessdate= 2014-05-11| publisher = Prima Primissima Alapítvány| language = magyar}}</ref>
*A Magyar Sportújságírók Szövetségének [[Az év magyar sportolója|Év sportolója]] díja (2007)<ref>{{cite web| url = http://www.origo.hu/sport/20071219-talmacsi-gabor-es-szavay-agnes-az-ev-sportoloi.html| title = Talmácsi és Szávay az Év sportolói| accessdate= 2014-05-11| author = MTI| date = 2007-12-19| publisher = origo.hu| language = magyar}}</ref>
*A Nemzeti Sportszövetség Év sportolója díja (2007)<ref>{{cite web| url = http://www.origo.hu/sport/20080222-nemzeti-sportszovetseg-szavay-agnes-az-ev-sportoloja.html| title = Szávay lett 2007 legjobbja a Nemzeti Sportszövetségnél| accessdate= 2014-05-11| author = MTI| date = 2008-02-22| publisher = origo.hu| language = magyar}}</ref><ref>{{cite web| url = http://www.besencziarpad.hu/besenczi_arpad_hirek/&nid=b63c40abb5c62614f44d6be2cc3caa15&pid=a201e1f67261787b277aaaab11cf9983| title = A Nemzeti Sportszövetség díjazta a 2007-es év legjobb sportolóit| accessdate= 2014-05-11| author = NSSZ SportHu| date = 2008-02-27| publisher = Besenczi Árpád| language = magyar}}</ref>
*[[Az év magyar teniszezője]] (2005, 2007, 2008, 2010)
*Papp László Budapest-Sportdíj (2010)<ref>{{cite web| url = http://www.zetapress.hu/sport/21640| title = Etelét kitüntették| accessdate= 2014-05-11| author = zéta| date = 2010-11-17| publisher = ZETApress hírportál| language = magyar}}</ref>
*Habitat for Humanity nagykövet (2008-2010)
*[[Magyar Vöröskereszt]] sportolói nagykövete (2010-2012)<ref>{{cite web| url = http://www.regionaplo.hu/friss-hirek/28436-soltvadkerti-peldakepek| title = Soltvadkerti példaképek| accessdate= 2014-05-11| author = -bzs| date = 2014-03-21| publisher = Régió Napló| language = magyar}}</ref>
*Magnolia Day Spa Sportért és Művészetekért Díj (2012)<ref>{{cite web| url = http://szavayagnes.fan-site.hu/videok-143106-szavay_agnes_megkapta_a_magnolia_day_spa_sportert_es_muveszetekert_dijat| title = Szávay Ágnes megkapta a Magnolia Day Spa Sportért és Művészetekért Díjat| accessdate= 2014-05-11| date = 2012-04-13| publisher = szavayagnes.fan-site.hu| language = magyar}}</ref>
*WTA Életműdíj (2013)<ref>{{cite web| url = http://szavayagnes.hu/hirek.php?hir_id=256&page=palyan_kivul&lng=hu| title = Szávay Ágnes Életműdíja Budapesten| accessdate= 2014-05-11| date = 2013-07-15| publisher = Szávay Ágnes hivatalos honlapja| language = magyar}}</ref><ref>{{cite web| url = http://www.wtatennis.com/news/article/3237916/title/agnes-szavay-honored-in-budapest#sthash.GsnLBfWz.dpuf| title = Agnes Szavay honored in Budapest| accessdate= 2014-05-11| date = 2013-07-14| publisher = WTA Tour Inc.| language = angol}}</ref><ref>{{cite web| url = http://www.mob.hu/szavay-agi-eletmudijat-kapott| title = Szávay Ági életműdíjat kapott| accessdate= 2014-05-11| date = 2013-07-16| publisher = Magyar Olimpiai Bizottság| language = magyar}}</ref>
*Soltvadkert Város Önkormányzatának életműdíja (2014)<ref>{{cite web| url = http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/elismeres-azoknak-akikre-buszkek-lehetnek-537365| title = Elismerés azoknak, akikre büszkék lehetnek| accessdate= 2014-05-11| author = Barta Zsolt| date = 2014-02-06| work = BAON Petőfi Népe| publisher = Axel Springer-Magyarország Kft.| language = magyar}}</ref>
 
== Jegyzetek ==