„Kolozsvári gettó” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a
A '''kolozsvári gettó''' a város és környéke zsidóságának elkülönítésére és deportálásuk előkészítésére létrehozott intézmény és kényszerlakhely volt 1944 május–júniusában az [[Írisznegyed]]ben, a téglagyár területén. A [[Kolozsvár]] lakosságának mintegy 15%-át kitevő zsidók gettóba gyűjtése május 3-án kezdődött, és egy hét alatt fejeződött be, majd május 18-án a szamosújvári gettó 1600 lakóját is ide szállítottákideszállították. A gettót két hét alatt, május 25. és június 6. között ürítették ki, hat vonattal összesen {{szám|16148}} embert szállítottak az [[auschwitzi koncentrációs tábor]]ba, ahol 80-90%-uk elpusztult. A gettóból 388 főnyi kiválasztottat [[Kasztner Rezső]] közbenjárására június 9-én vagy 10-én [[Budapest]]re, majd [[Svájc]]ba menekítettek.
 
== Előzmények ==
Egy április 13-án megjelent rendelet szerint a zsidó üzletek szombaton is kötelesek nyitva tartani, ezt április 22-én újabb rendelet követte, amely a zsidó üzletek bezárásáról intézkedett. Április 24-én bejelentették, hogy májustól csökkentik a zsidók élelmiszeradagját. A megszorító intézkedések és a más városokban felállított gettókról érkezett hírek ellenére a zsidó lakosság nem mérte fel a helyzet súlyosságát, és abban bíztak, hogy a magyar állam megvédi őket.
 
Május elsején [[Dieter Wisliceny]], a budapesti [[Sonderkommando]] tagja Kolozsvárra utazott, hogy ellenőrizze a gettó felállításának előkészületeit. Május 2-án a város vezetői dr. [[Vásárhelyi László (polgármester)|Vásárhelyi László]] polgármester vezetésével tanácskozást tartottak, ahol a gettósítás részleteit dolgozták ki. A gettó helyszínéül a város északkeleti részén fekvő [[Írisznegyed]]ben alevő téglagyárbantéglagyárat jelölték ki. Aznap éjszaka falragaszokat helyeztek ki egy új rendelettel, amely este 6-tól délelőtt 11 óráig tartó kijárási tilalmat írt elő a zsidók számára. A május 3-i újságok szerint a belügyminiszter rendelete alapján a városi hatóságok a zsidó lakosság számára a téglagyárat jelölték ki kényszerlakhelyül; a rendelet végrehajtását ugyanazon napon hajnali 5 órakor el is kezdték.
 
== A gettó felállítása ==
A gettóba első délelőtt 1700 személyt gyűjtöttek be, délután további 480-at. Május 10-ére a gettóban már {{szám|12000}}-en, május 16-án már {{szám|14300}}-an voltak. Miután a szamosújvári gettót is ide irányították át, a létszám {{szám|18000}} körülire nőtt.
 
A gettóba érkezéskor az embereket motozásnak vetették alá, nyugta ellenében minden pénzüket és értéktárgyukat nyugta ellenében elvették.
 
== Életkörülmények a gettóban ==
Noha a hivatalos közlemény szerint „a hatóság minden intézkedést megtett arra, hogy a zsidó lakosság befogadására alkalmas épületeket bocsásson rendelkezésrerendelkezésre”, ez a gyakorlatban a hatóság által {{szám|16750|fősre}} becsült kolozsvári zsidóság számára {{szám|19600|négyzetméternyi}}, oldalról nyitott épületet jelentett, azaz fejenként 1,17 négyzetmétert. Az eső és a szél ellen takarók és lepedők felaggatásával védekeztek. Az első héten összesen egy [[vécé]] állt rendelkezésre, utána négy latrinát ásattak. Tisztálkodásra és főzésre egy kút állt rendelkezésre tizenöt csappal, amelyek azonban gyakran működésképtelenné váltak.
 
A gettó lakói eleinte az otthonról hozott élelmiszereket fogyasztották, ezt követően a város főzetett ebédet, minden nap bablevest. A [[zsidó kórház (Kolozsvár)|zsidó kórház]] valamennyi tejet be tudott juttatni a gettóba, de nem annyit, hogy elég lett volna a gyermekek és a betegek számára.
 
A gettó őrzését kezdetben a helyi rendőrség végezte, de utóbb magyarországi [[csendőrség|csendőrökkel]] váltották le őket. A csendőrök naponta 20-30 személyt hallgattak ki brutális módszerekkel, hogy tegyenek vallomást tegyenek az esetleges elrejtett vagyonukról. A vallatások során többen meghaltak, de voltak olyanok is, akik [[öngyilkosság]]ba menekültek. A halottakat éjjelente autóval elszállították a gettóból.
 
== A deportálás ==
Indulás előtt az embereket újból motozásnak vetették alá, csomagjaikat elvették. A [[Dermata gyár]]nál levő felszállóhelyig gyalog tették meg az utat, csupán a nagyon öregeket szállították teherautóval. Egy-egy marhavagonba hetven-száz főt zsúfoltak be. A vagonok ajtaját és ablakát kívülről lezárták, vizet az utazás alatt ritkán adtak, egyes esetekben ékszereket kértek érte cserébe. A több napig tartó utazás során többen meghaltak, de az őrzéssel megbízott SS-katonák nem engedték meg a holttestek kirakását.
 
A lágerbe érkezéskor a foglyoknak mintegy 75 %-át egyenesen a [[gázkamra|gázkamrákba]] irányították. A továbbiakban is sokan pusztultak el éhezés vagy betegség következtében. A láger felszabadítása után Kolozsvárra csak a töredékük került vissza: 1945. júniusában a kolozsvári zsidók száma csupán mintegy ezer főt tett ki.
 
== A kivételezettek ==
 
== A nem zsidó lakosság szerepe ==
{{Szövegdoboz|keretszín = #A3B0BF|háttérszín = #CEDFF2|„Annál nagyobb a megdöbbenésünk, hogy bár meggyőződéses katolikus embernek ismertük Önt, most az intézkedéseiben nemcsak hogy nem keresztény, hanem az emberiesség színvonalát sem éri el. Tisztelettel, de a szónak minden súlyával kérem, hogy legutóbbi intézkedéseit azonnal vonja vissza, vagy ha ezt nem teheti, azonnal nyújtsa be a belügyminiszterségről való lemondását”lemondását.”<br />([[Márton Áron]] katolikus püspök levele [[Jaross Andor]] belügyminiszterhez, 1944. május 22.)}}
 
A kolozsvári keresztény lakosság összességében passzívan viszonyult a zsidók gettósításához. A kivételek közé tartozott [[Márton Áron]] gyulafehérvári római katolikus püspök, aki 1944. május 18-án, a [[Szent Mihály-templom (Kolozsvár)|Szent Mihály-templomban]] mondott prédikációjában arra intette a magyarságot, hogy akadályozzák meg zsidó testvéreik üldözését, majd a hatóságnak írt leveleiben a deportálások azonnali leállítását kérte. [[Járosi Andor]] evangélikus esperes hamis keresztleveleket állított ki, és lakásában is zsidókat bújtatott el. A református és unitárius felekezetek vezetői nem emeltek szót a zsidók érdekében.
 
== A háború utáni számonkérés ==
A II. világháború után az 1946 márciusa -és júniusa között funkcionáló [[kolozsvári népbíróság]] több személyt is vád alá helyezett az észak-erdélyi zsidók gettosítása és deportálása miatt. A kolozsvári gettóhoz kapcsolódoankapcsolódóan, az [[1946]]. május 22. - május 31. között lezajlott ún. ''észak-erdélyi gettóper''ben a bíróság távollétében halálra ítéleítélte [[Paksy-Kiss Tibor]] csendőrezredest, a kolozsvári IX. csendőrkerület volt parancsnokát, valamint egy Kapesius keresztnevű erdélyi szász származású SS-katonát, életfogytiglani börtönbüntetésre [[Vásárhelyi László (polgármester)|Vásárhelyi László]] volt kolozsvári polgármestert, Varga Lajost, Kolozsvár volt prefektusát, 25 év kényszermunkára, életfogytiglani kényszermunkára Császár Sámuelt, Horvay Zoltánt, Boldizsár Pált, Orosz Józsefet, Szentkúti Andrást, és Menyhárt Ferencet, míg 10 év börtönre a letartóztatásban lévő [[Tarr Kázmér]] kolozsvári tisztviselőt, 8 év börtönre Enyedi Irma helyi lakost. és aA szintén vád alá helyezett [[Inczédy-Joksmann Ödön]]t, Kolozs megye volt alispánját felmentették.<ref>http://www.survivors-romania.org/text_doc/sentinta.htm</ref>
 
== A deportáltak emléke ==