Wikipédia

„Csoszon társadalma” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a Csoszon kategória hozzáadva (a HotCattel)
Nincs szerkesztési összefoglaló
27. sor:
[[File:Koreans oldest pic seated.jpg|thumb|220px|{{koreai|Yangban|Jangban}} nemes fényképe 1863-ból]]
 
A {{koreai|Joseon|Csoszon}} társadalom alapját [[kaszt]]rendszerhez hasonló szerkezet alkotta, amely {{koreai|Baek Ji-won|Pek Csivon}} történész szerint az [[indiai kasztrendszer]]hez mérhetően szörnyű volt.<ref>{{cite web|url=http://www.koreatimes.co.kr/www/news/art/2009/02/135_40420.html|title=Joseon History Through Eyes of Commoners|publisher=Korea Times|date=2009-02-27|accessdate=2014-5-23}}</ref> Michael Seth úgy véli, bár a koreai rendszer hasonlítható az indiaihoz (a vallásos konnotációkat kivéve), a gyakorlatban valószínűleg nem volt olyan átjárhatatlan és annyira tiszta határvonalak sem voltak a kasztok között, valamint annyira összetett és gondosan kidolgozott sem volt, mint Indiában.{{refhely|Seth|170. o., 187. o.}} [[Bruce Cumings]] úgy véli, a koreait nem lehet kasztrendszerként definiálni, inkább olyanként, amelyben léteztek bizonyos kasztok.{{refhely|Cumings|54. o.}}
 
{{koreai|Joseon|Csoszon}}ban elméletben három, a gyakorlatban négy társadalmi réteg volt, a [[jangban|{{koreai|yangban|jangban}}]] (a „tudós-[[dzsentri]]”{{refhely|Nahm|100-102. o.|azonos=N100102}}), a [[szangmin|{{koreai|sangmin|szangmin}}]], más néven {{koreai|yangmin|jangmin}} (a „köznép”) és a [[cshonmin|{{koreai|cheonmin|cshonmin}}]] („aljanépség”).{{refhely|Seth|165-167. o.|azonos=S165167}} A nemesség és a köznép közé ékelődött be a [[középosztály]]nak megfelelő [[csungin|{{koreai|jungin|csungin}}]], a negyedik réteg.{{refhely|Seth|170. o.}}
74. sor:
A nőknek konfuciánus eszményeknek kellett megfelelniük, gyermekként az apának, feleségként a férjnek, idős korban az elsőszülött fiúnak tartoztak engedelmességgel. Erényesnek, egyszerűnek, szerénynek, engedelmesnek, hűségesnek kellett lenniük, az erényes nőket 1434-től megjutalmazta az állam. A felsőbb osztálybeli nőket teljesen elzárták a külvilágtól, nappal csak lefüggönyzött [[gyaloghintó|hordszékben]] ({{koreai|gama|kama}}, 가마) vagy elfátyolozva és férfikísérettel léphettek az utcára. Tilos volt számukra a játék és az otthonukon kívüli szórakozás, ennek megszegése száz botütést vont maga után. Az alsóbb osztálybeli, dolgozó nők esetében ezeket az eszményeket, a teljes szegregációt a gyakorlatban nem lehetett megvalósítani, de még a parasztok házaiban is volt külön férfi szoba és női szoba, a férj és a feleség külön tartózkodtak. A módosabb házaknál külön lakrész volt a férfiaknak ({{koreai|sarangchae|szarangcshe}}, 사랑채, „külső ház”) és a nőknek ({{koreai|anchae|ancshe}}, 안채, „belső ház”; vagy anbang, 안방, „belső szoba”). A nők túlyomó többsége írástudatlan volt, mert az iskolák csak férfiakat oktattak, a [[hangul]] bevezetése után ugyan nőtt az írni-olvasni tudó nők száma, de még a 19. században sem haladta meg a 4%-ot. Nők [[kínai írás|kínai írásjegyeket]] nem tanulhattak. Ugyancsak tilos volt a nőknek a ''[[csesza|{{koreai|jesában|cseszában}}]]'', az ősöket megtisztelő rituáléban részt venni, ami megint csak jelentős eltérés a kínai szokásoktól, annak ellenére, hogy a rituálékat tőlük vették át.{{refhely|azonos=S161165}}
 
A kor elején teljesen eltűntek Koreából a nők által vezetett háztartások, és fokozatosan vették el a jogukat az örökléshez is. Ennek oka, hogy a lányok férjhez adásakor jelentős hozományt kellett biztosítani, ami miatt a lánygyermek megnevezése ''{{koreai|dodungnyeo|todungnjo}}'' (도둑녀), azaz „tolvajnő” lett. Mivel a lány férjhezmenetel után a férjnek és annak családjának tartozott engedelmességgel, fölöslegessé vált, hogy a saját családjától örököljön. A férjezett lánygyermeket idegenként kezelte a saját családja ({{koreai|chulga oein|cshulga öin}}, 출가외인, 出嫁外人; „aki elhagyta a családot és idegen lett”). A nő engedelmességgel tartozott a férjének és családjának, és nem volt lehetősége a válásra. A férfiak ugyanakkor a „hét bűnre” ({{koreai|chilgeojiak|cshilgodzsiak}}, 칠거지악) hivatkozva elválhattak a nejüktől, ezek a következők voltak: engedetlenség az anyóssal és apóssal szemben, fiúgyermek hiánya, házasságtörés, féltékenység, örökletes betegség, bőbeszédűség és lopás. A konfuciánus eszme szerint a nőnek örökké hűségesnek kell lennie a férjéhez, a halálon túl is, ezért az özvegyek nem mehettek újra férjhez. Alsóbb osztályokban előfordult, hogy kényszerűségből – sokszor a nő akarata ellenére – mégis odaadta a család egy másik férfinak az özvegyet. Mivel nő nem vezethetett háztartást, gyakran terhére volt az özvegy a családjának, előfordult, hogy öngyilkosságba kergették. A nőknek mindenáron védeniük kellett az erényeiket, ezért a kései {{koreai|Joseon|Csoszon}}-korra kialakult a szokás, hogy a [[norige|{{koreai|norigaehez|norigéhez}}]] erősített tőrt ({{koreai|paedo|phedo}}, 패도) viseltek, melyet öngyilkosságra használtak. A nőktől elvárt volt, hogy inkább megöljék magukat, mintsem foltot ejtsenek a családjuk hírnevén vagy akár csak pletykákra adjanak okot. Nem volt könnyű helyzete azoknak az asszonyoknak sem, akiknek a férje második feleséget vagy ágyast vitt a házhoz. Második feleségnek vagy nemesember ágyasának lenni felemelkedést biztosított ugyan a sokszor alacsony rangú vagy akár [[rabszolgaság|rabszolga]] nőnek, azonban általában az első feleség és annak gyermekei nem szívlelték az ágyasokat és azok illegitimnek számító, öröklésből kihagyott és társadalom által kitaszított gyermekeit.{{refhely|azonos=S161165}}
 
A konfuciánus eszme szerint a nőnek örökké hűségesnek kell lennie a férjéhez, a halálon túl is, ezért az özvegyek nem mehettek újra férjhez. Alsóbb osztályokban előfordult, hogy kényszerűségből – sokszor a nő akarata ellenére – mégis odaadta a család egy másik férfinak az özvegyet, ezt a törvény is elnézte, a {{koreai|yangban|jangban}} özvegyek azonban nem mehettek férjhez újra, ha mégis megtették, gyermekeik és azok minden leszármazottja elvesztette a nemesi státust.{{refhely|Cumings|63. o.}} Mivel nő nem vezethetett háztartást, gyakran terhére volt az özvegy a családjának, előfordult, hogy öngyilkosságba kergették. A nőknek mindenáron védeniük kellett az erényeiket, ezért a kései {{koreai|Joseon|Csoszon}}-korra kialakult a szokás, hogy a [[norige|{{koreai|norigaehez|norigéhez}}]] erősített tőrt ({{koreai|paedo|phedo}}, 패도) viseltek, melyet öngyilkosságra használtak. A nőktől elvárt volt, hogy inkább megöljék magukat, mintsem foltot ejtsenek a családjuk hírnevén vagy akár csak pletykákra adjanak okot.{{refhely|azonos=S161165}}
Viszonylag szabadabban élhettek a [[Kiszeng|{{koreai|gisaeng|kiszeng}}ek]], akik a japán [[gésa|gésákhoz]] hasonlóan férfiakat szórakoztattak. Nem csak írni és olvasni tudtak, de jártasak voltak a zenében, a művészetekben, a verselésben, intellektuális társalkodó-partnerként szolgáltak egy olyan korban, amikor a feleség ezt a szerepet a konfuciánus eszmék miatt nem tölthette be.{{refhely|azonos=S161165}}
 
Nem volt könnyű helyzete azoknak az asszonyoknak sem, akiknek a férje második feleséget vagy ágyast vitt a házhoz, vagy ők maguk voltak ágyasok. Második feleségnek vagy nemesember ágyasának lenni felemelkedést biztosított ugyan a sokszor alacsony rangú vagy akár [[rabszolgaság|rabszolga]] nőnek, azonban általában az első feleség és annak gyermekei nem szívlelték az ágyasokat és azok illegitimnek számító, öröklésből kihagyott és társadalom által kitaszított gyermekeit.{{refhely|azonos=S161165}}
 
A nők számára csupán négy fajta „foglalkozás” létezett: [[kungnjo|{{koreai|sanggung|szanggung}}]], azaz palotahölgy, [[koreai sámánizmus|sámán]], gyógyítónő és [[Kiszeng|{{koreai|gisaeng|kiszeng}}]].{{refhely|Csoma|38. o.}} Utóbbiak, akik a japán [[gésa|gésákhoz]] hasonlóan férfiakat szórakoztattak, viszonylag szabadabban élhettek. Nem csak írni és olvasni tudtak, de jártasak voltak a zenében, a művészetekben, a verselésben, intellektuális társalkodó-partnerként szolgáltak egy olyan korban, amikor a feleség ezt a szerepet a konfuciánus eszmék miatt nem tölthette be.{{refhely|azonos=S161165}} A leghíresebb {{koreai|gisaeng|kiszeng}}ként a 16. században élt [[Hvang Dzsini|{{koreai|Hwang Jin-yi|Hwang Dzsini}}t]] tartják, aki a haladó szellemiségű, öntudatos nő mintaképe lett Koreában.<ref name="osváth">{{cite web|url=http://www.konfuciuszintezet.hu/letoltesek/tkt/tkt_2009-1/pdf/06-Osvath_06-07.pdf|title=Hvang Dzsini sidzso versei (eredeti szövegek, nyers- és műfordítások)|author=[[Osváth Gábor (nyelvész)|Osváth Gábor]]|accessdate=2012-11-14|format=pdf|publisher=[[Konfuciusz Intézet]]}}</ref>
 
A kor végére a nők szinte „névtelenné” váltak, férjük nevén („xy felesége”) vagy gyermekük neve alapján („xy anyja”) azonosították őket.{{refhely|Seth|162. o.}}
 
==Jegyzetek==
82 ⟶ 88 sor:
==Források==
* {{hely|Congress}} {{cite web|url=http://countrystudies.us/south-korea/38.htm|title=Traditional Family Life|publisher=Library of Congress|accessdate=2013-10-22}}
* {{hely|Cumings}} {{Cumings-Korea}}
* {{hely|Csoma}} {{Csoma-Korea}}
* {{hely|Nahm}} {{Nahm-Korea}}
* {{hely|Seth}} {{Seth-Korea}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Csoszon_társadalma”