„IV. Márton pápa” változatai közötti eltérés

Amikor [[1277]]-ben III. Miklós foglalta el a pápai trónt, Simon kissé háttérbe szorult, ugynisugyanis ekkoriban már közismert volt a bíborosi kollégiumban, hogy a francia származású bíboros Lajos és általában az [[Anjou-ház]] elkötelezett támogatója volt. Miklós politikája azonban éppen ellentétes erőkre épült. A pápa igyekezett kiszorítani a szicíliaSzicília trónján ülő Anjou Károlyt Itáliából és a korábbi Pápai Állam területéről. Miklós sikerei azonban csak ideiglenesnek mondhatók, hiszen alig három év múltán az idős egyházfő meghalt, így eredményei nem lehettek tartósak. A pápa halála után az egyre inkább két pártra szakadó [[konklávé]] [[Viterbo]]ban ült össze. A tanácskozások alatt majdnem minden szabályt felrúgtak, amelyet korábban a pápaválasztással kapcsolatban felállítottak. Anjou Károly seregeivel elfogatta a kollégium két legbefolyásosabb bíborosát, akik minden bizonnyal Károly és a franciabarát klérus ellen foglaltak volna állást. Az így is fél évesre nyúlt konklávé végül [[1281]]. [[február 22.|február 22-én]] egyhangúlag Simon de Brie-t választotta meg pápának. A kezdetben visszakozó Simon bíboros végül francia nyomásra elfogadta hivatalát, és felvette a IV. Márton nevet.

Márton a korabeli források szerint igazán kiváló választás volt, hiszen rendkívül okosnak és kivételesen jóságosnak tartották. Azonban ez egyáltalán nem érdekelte a [[róma]]iakat, akik lázongtak a gyűlölt francia ellen. A klérus egy része ráadásul hátatfordítotthátat fordított a pápának, és [[interdiktum]] alá helyezték Viterbot, mivel a város segített Károlynak a két bíboros fogvatartásában. A konklávé után Márton úgy döntött, hogy [[Orvieto]] városában rendezi be pápai udvarát. Viterboban nem maradhatott, hiszen egyházi tilalom alatt állt, míg Rómába nem mehetett a nép haragja miatt. Így 1281. [[március 23.|március 23-án]] Orvietoban koronázták meg. Röviddel beiktatása után nyilvánvalóvá vált, hogy csodás erényei mellett a pápai trónon hasznavehetetlen volt. Márton mindenben Anjou Károly akaratától függött. A kemény uralkodásáról ismertté vált szicíliai király kieszközölte, hogy a pápa megváltoztassa a Miklós által hozott törvényeket, miszerint idegen nem viselhet római hivatalt. Károly [[1281]]-ben ismét az örök város [[senatus|szenátusának]] feje lett. Az egyházfő mindenben támogatta a francia származású uralkodót, így azokat a terveket is magáévá tette, amelyeket Károly [[Bizánc]] ellen szövögetett az egykori [[Latin Császárság]] újjáélesztéséért. Márton [[1282]]-ben egyházi átokkal sújtotta [[VIII. Mihály bizánci császár]]t. Ezzel egy csapásra véget vetett a két keresztény egyház közeledésének, amely pedig több elődjének évtizedes munkája volt. A keleti rítusú egyház és a politikai megfontolásból békülékenynek mutatkozó császár sem akart többé Róma primátusáról hallani.

Azonban Márton minden igyekezete hiábavalónak tűnt, amikor a franciák ellen lázadás tört ki 1282-ben [[Szicília|Szicíliában]]. A királyság lakosai az úgynevezett [[szicíliai vecsernye|szicíliai vecsernyén]] véget vetettek Károly uralkodásának, és elűzték őt az ország trónjáról. Helyére [[III. Péter aragóniai király|III. Pétert]], [[Aragónia]] királyát hívták meg. Az Anjou-ház trónfosztását a pápa minden erejével megpróbálta visszafordítani. Azonnal kiátkozta Pétert az egyházból, és keresztes háborút hirdetett ellene Európaszerte. Azonban ezen törekvései kudarcba fulladtak. Márton [[III. Fülöp francia király|Merész Fülöpöt]], IX. Lajos gyermekét nevezte meg Szicília új uralodójánakuralkodójának, azonban a francia herceg seregei kudarcot vallottak Péter hadai ellen. [[1285]] elején végül Károly is meghalt, mire Márton minden reményét elveszítette. Pontifikátusának fennmaradó idejét elvonultan töltötte [[Perugia]] városában. Itt érte utol a halál [[1285]]. [[március 28.|március 28-án]]. <br>

*{{cite web | title = Documenta Catholica Omnia | publisher = | url = http://www.documentacatholicaomnia.eu/01_01_1281-1285-_Martinus_IV.html | language = latin | accessdate = 2011-12-06}}