„Areális nyelvészet” változatai közötti eltérés

===Az eurázsiai nyelvi area===

1928-as hágai kongresszuson [[Trubeckoj]] javaslatára született meg a nyelvszövetség fogalma az eurázsiai nyelvi areára vonatkoztatva. Ezt a nyelvszövetséget két fonológiai jegy együttes előfordulása jellemzi. E jegyek alapján [[Jakobson]] Eurázsiát három régióra osztja: Balti-tengertől Kaukázusig; Nyugat-Szibéria; turkesztáni alföld. Az area két szélső sávjában fedezhető fel politónia, "amikor a magánhangzó lejtésének különböző magasságaival különböző jelentéseket lehet kifejezni".<ref name="pusztay_21">Pusztay János: ''Areális nyelvészet'', In: Balázs Géza (szerk.): ''Nyelvészetről mindenkinek'', Inter Nonprofit Kft, Budapest, 2011, 21.</ref> Ezzel szemben a mássalhangzóknál a saját hangszín szerinti korreláció jellemző.

[[Pusztay János]] 2011-es összefoglalójában kiemeli [[Hajdú Péter]] kutatását, aki az észak-eurázsiai areának számos nyelvére kiterjedő jelenséget, a [[konnektív-reciprok képző]]t mutatja be. Ez a képző "többnyire rokonságnevekben fordul elő, és az alapszó által jelölt személy közvetlen környezetére vonatkozik". <ref name="pusztay_21" />

Mások, mint például[[Robert Austerlitz]] észak-eurázsiai tipológiai kontinuumról beszélnek, melyből Austerlitz kizárja a [[paleoszibériai nyelvek]]et. Ennek a kontinuumnak jellemző jegyei: a plurális/duális megléte és a számjelek, a grammatikai kázusok megléte, lokál-adverbális esetek, birtokos személyjelek, alanyi és tárgyas igeragozás, igei szuffixumok és prefixumok, helyjelölő névutók, számklasszifikátorok.

Pusztay János az észak-eurázsiai nyelvi övezetet mint paleolingvisztikai makroareát értelmezi. Makroareán belül több mikroareát feltételez. Úgy véli, a makroarea nyelvei azonos típushoz tartoznak, hasonló nyelvfejlődési tendenciákat mutatnak mind a névszó, mind az ige kategóriában, s legalábbis a névszói kategóriákban a morfémák anyagilag is megegyeznek.

Mikroareák közül kiemeli a Volga-Káma-vidék nyelvei közti areális kapcsolatok kérdését. Ehhez a nyelvszövetséghez négy finnugor és három törökségi nyelv tartozik. A szókészletben a tükörkifejezések, azonos frazeológiai fordulatok mutatják a nyelvek közti szoros kapcsolatokat. <ref>Pusztay János: ''Areális nyelvészet'', In: Balázs Géza (szerk.): ''Nyelvészetről mindenkinek'', Inter Nonprofit Kft, Budapest, 2011, 22.</ref>

Morfológiai hasonlóság e nyelvekben: páros igék használata. Ez azt jelenti, hogy "a cselekvést kifejező ige határozói igenév alakba kerül, ehhez egy segédigévé módosuló ige társul, melynek feladata, hogy hordozza a grammatikai funkciókat és kifejezze az aspektust".

Tagjai: cseh, szlovák, magyar, szerb, horvát, (Pusztay még a németet is ebbe az areába sorolja).

Jellemző jegyei: mennyiségi korreláció a vokalizmusban, h és x oppozíciója (magyarban x csak jövevényszavakban), stabil szóhangsúly (németben nem), zöngétlenedés a szóvégen (kivéve a magyart), szintetikus névszóragozás, három időfok, produktív prefigálás.

Első magyar összefoglalója a térség nyelvi jellegzetességeinek [[Gáldi]], aki fonológiai, morfológiai, lexikális, szintaktikai viszonyokat is vizsgált. Az 1960-as években kimutatták, hogy az övezet nyelvei közül a magyar eltér a többitől, hiszen –a környező nyelvek flektáló sajátosságaival szemben–nyelvünk megőrizte ősi agglutináló jellegét. <ref>Balázs János: ''Az areális nyelvészeti kutatások története, módszerei és főbb eredményei'', In: Balázs János (szerk.): ''Areális nyelvészeti tanulmányok'', Tankönyvkiadó, Budapest, 1983.</ref> A finnugor nyelvek mindegyikére igaz ez, bár a különböző areális hatások megfigyelhetők e nyelvek fejlődésének történetében.