„Sarkadi Imre” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
43. sor:
Az előzőektől témájában és hangütésében egyaránt elkülönülő elbeszéléseiben és drámáiban a paraszti világot és annak szocialista átalakulását festi le idealizáló és nemegyszer propagandisztikus ecsetvonásokkal (''Kezdet kezdetén; Nehéz esztendő,'' 1948; ''Holló a hollónak…,'' 1948), nemritkán – a korszak engedte korlátokon belül – a szociografikus hitelesség igényével (''Barla Mihály szerencséje,'' 1952). Az idealisztikus ábrázolásmód mellett egyes műveiben helyet kapott a lelkekben munkálkodó félelemérzet lenyomata (''Kőműves Kelemen,'' 1947), a nép felemelésén buzgólkodó, de valójában elvtelen neofiták kritikája (''Balassi Menyhárt árultatása,'' 1949; ''Január),'' valamint a kényszerűen átalakuló parasztság sorstragédiája (''Út a tanyákról,'' 1952; ''Tanyasi dúvad,'' 1953; ''Kútban,'' 1953; ''Szeptember,'' 1955). Első jelentősebb regénye, a [[Móricz Zsigmond]] nyomdokain haladó ''Gál János útja'' szintén egyfajta realisztikus új [[népiesség]] bélyegét viseli magán: ebben a „magasabb szervezőerők” (párt, munkásosztály stb.) helyett az alapvető és örök emberi értékek folytonosságában (munka, szerelem stb.) látja az egyéni boldogulás, az élhető élet kulcsmotívumait. Ismét más írásaiban már a komikum és az irónia eszközeihez is bátran nyúl kora társadalmának, az „osztályharc élesedésének” ábrázolásában (''Kísértetjárás Szikesen,'' 1950), ''Rozi'' (1951) című regényében több más írása motívumait összekapcsolva pedig éppenséggel a szerelmi csalódás vezet el a „szocialista öntudat” kialakulásához. E parasztírói vonulat egyik novelladarabja, a ''Kútban'' szolgált [[Fábri Zoltán]] nagy sikerű filmdrámája, a ''[[Körhinta (film)|Körhinta]]'' (1956) alapjául.
 
Az írói életműben 1955-ben, a korának erkölcsi ellentmondásait és dilemmáit felvillantó ''Viharban'' című kisregénnyel állt be a szemléleti és tematikai fordulat, bár nem minden előzmény nélkül. Sarkadi már több korábbi művében kísérletet tett a polgárság morális közönyének és felelőtlenségének ábrázolására, dinamikájának kibontására ''(Szilassy és Drashe; Három játék; A drót).'' 1948-ban írt és töredékesen maradt – de 1960-ban drámává átdolgozott – ''Oszlopos Simeon'' című írásában, ismét a szubjektivizmus hangján, a mindennemű „hittérítők” által sugallt és a valódi, megélt élet közötti különbség konfliktusával magyarázta az elidegenedett, elmagányosodott városi ember rosszra törekvését. A ''Viharban'' és az ezt követő időszakban született, egyre drámaibb hangvételű írásai ''(Anna haragszik; Szégyen; Elmaradt találkozás)'' egyfajta erkölcsregényekként, illetve -elbeszélésekként reflektálnak a hit és értelem nélküli, a nihilizmus vonzásában folyó életek problémakörére. Eme utolsó írói korszak betetőzéseként születtek meg életművének legjelentősebb darabjai: a ''Bolond és szörnyeteg'' (1960) és ''A gyáva'' (1961), illetve az ''Elveszett paradicsom'' (1961) című dráma. Hősei nélkülöznek minden, a mindennapok megéléséhez szükséges emberi és erkölcsi bátorságot, egyedüli éltető elemük a siker, még ha „rossz” döntések sorozata vezet is hozzá; eme erkölcstelen diadalok talmi dicsfényében a jóra törekvés kiveszik az emberekből. E kései műveiben tükröződik önnön lelki válsága, a saját múltja elfogadásáért folyó belső küzdelem, egyre pesszimistább és kiábrándultabb írói szemlélete (talán ezért is terjedt el a feltételezés, hogy életének öngyilkossággal vetett véget). Sarkadi tömör szerkesztése, szigorú és pontos elemzései, gondolati igényessége újszerű kezdeményezésként jelent meg a hazai irodalom porondján, amelynekamely kibontakozásátkibontakozásának korai halála vette elejét.
 
=== Emlékezete ===