„Szerkesztő:Deligabi/Marching For Liberty” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Deligabi (vitalap | szerkesztései)
Deligabi (vitalap | szerkesztései)
24. sor:
 
==Lemezcím és borító==
Wiseman története fordulópontra jutott, miután felülkerekedett ''Judas'' árulásán, és a történet szerint úgy érezte eljött az idő, hogy tanítványaival elinduljon felszabadítani a zsarnokságban élő embereket. Erre a szituációra utal az album címe, a ''Marching For Liberty''.
Borítója már a negyedik volt, amit Havancsák Gyula a zenekar számára készített. Több díjat is nyert vele, például a Hangsúly Metal Awards díját, ahol újságírók szavazatai döntöttek a győztes műről. A frontoldalon Wiseman és a tanítványai láthatók, ahogy a gonosz hatalom által uralt város felé tartanak, amely a kép távoli részén rajzolódik ki, lenn a folyó melletti völgyben. A sziklaszirten épp egy holló szállt Wiseman karjára, Wisdom logós medállal a nyakában. A holló a magyar mitológiában és történelemben a jó hír és a remény vivője. A borító hátoldalán az a pillanat van megörökítve, amikor a holló elszáll Wiseman karjáról. A lemez mondanivalóját összefoglaló idézet a "World Of The Free" című dalból származik. Az idézet így szól: <br />
"No words can say what we feel<br />
We bring the change, have no fear<br />
We are the ones who will fight<br />
For a brave new world of the free."
 
==Wiseman története (Wisdom EP)==