„Csou-dinasztia” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
96. sor:
{{bővebben|Hadakozó fejedelemségek kora}}
A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű {{kínai|Jin
Ebben a korszakban, miután a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház által használt {{kínai|''wang
▲A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű Jin ''(Csin)'' i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a Jinben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást Kr. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező Zhou király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek időszakának kezdetét.
A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti {{kínai|Zhou|Csou}}-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.▼
▲Ebben a korszakban, miután a Zhou-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a Zhou-ház által használt wang ''(vang)'', „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.
Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli [[
▲A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti Zhou-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.
A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét {{kínai|Qin|Csin}} próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten {{kínai|Qi|Csi}} államra támaszkodva {{kínai|Chu|Csu}} állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve {{kínai|Chu|Csu}} államban született: ez {{kínai|Qin|Csin}} kirekesztésével, {{kínai|Qi|Csi}} és {{kínai|Chu|Csu}} körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: {{kínai|Qin|Csin}} és {{kínai|Chu|Csu}}, s mindkettő {{kínai|Qi|Csi}} államot próbálta megnyerni a terveihez.▼
▲Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli [[Chu állam|Chu]] ''(Csu)'', az északkeleti [[Qi állam|Qi]] ''(Csi)'' és az északnyugati [[Qin állam|Qin]] ''(Csin)''. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, s mint ismeretes, Qin győzelmével zárult.
▲A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét Qin próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten Qi államra támaszkodva Chu állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve Chu államban született: ez Qin kirekesztésével, Qi és Chu körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: Qin és Chu, s mindkettő Qi államot próbálta megnyerni a terveihez.
A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent [[legizmus]]. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.
| |||