„Hadakozó fejedelemségek kora (Kína)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
==Története==
[[File:De stridande staterna animering.gif|thumb|300px|right|Az államok térhódítása és átrendeződése a Hadakozó fejedelemségek idején<ref>[http://www.mdbg.net/chindict/chindict.php?page=worddict&wdrst=0&wdqb=战国策 ”MDBG”], Sökord: 战国策</ref>]]
 
[[File:Streitende-Reiche2.jpg|thumb|right|upright=2|A hadakozó fejedelemségek korának államai i. e. 350 körül.]]
A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű {{kínai|Jin|Csin}} 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a {{kínai|Jin|Csin}}ben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező {{kínai|Zhou|Csou}} király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek ({{kínai|Zhan guo|Csan kuo}}) időszakának kezdetét, amely a Tavasz és ősz korszakhoz hasonlóan ennek a kornak a történelmét tárgyaló történeti mű után kapta a nevét.{{refhely|Grenet 2001|65. o.}}
{| align=right cellpadding=4 cellspacing=0
 
Ebben a korszakban, miután a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház által használt {{kínai|''wang''|''vang''}}, „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.{{refhely|Grenet 2001|65-67. o.}}
 
A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti {{kínai|Zhou|Csou}}-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.{{refhely|Grenet 2001|67., 68. o.}}
 
Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli [[Csu állam|{{kínai|Chu|Csu}}]] 楚,, az északkeleti [[Csi állam|{{kínai|Qi|Csi}}]] 齊 és az északnyugati [[Csin állam|{{kínai|Qin|Csin}}]] 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül {{kínai|Qin|Csin}} győzelmével zárult.{{refhely|Grenet 2001|77., 78. o.}}
 
A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét {{kínai|Qin|Csin}} próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten {{kínai|Qi|Csi}} államra támaszkodva {{kínai|Chu|Csu}} állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve {{kínai|Chu|Csu}} államban született: ez {{kínai|Qin|Csin}} kirekesztésével, {{kínai|Qi|Csi}} és {{kínai|Chu|Csu}} körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: {{kínai|Qin|Csin}} és {{kínai|Chu|Csu}}, s mindkettő {{kínai|Qi|Csi}} államot próbálta megnyerni a terveihez.{{refhely|Ecsedy 1992|72., 73. o.}}
 
A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent [[legizmus]]. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.{{refhely|Grenet 2001|78-80. o.}}
 
[[File:Streitende-Reiche2.jpg|thumb|rightleft|upright=2|A hadakozó fejedelemségek korának államai i. e. 350 körül.]]
{| align=rightleft cellpadding=4 cellspacing=0
| colspan=2 |
|-
|}
<br clear=all>
 
A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű {{kínai|Jin|Csin}} 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a {{kínai|Jin|Csin}}ben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező {{kínai|Zhou|Csou}} király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek ({{kínai|Zhan guo|Csan kuo}}) időszakának kezdetét, amely a Tavasz és ősz korszakhoz hasonlóan ennek a kornak a történelmét tárgyaló történeti mű után kapta a nevét.{{refhely|Grenet 2001|65. o.}}
 
Ebben a korszakban, miután a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház által használt {{kínai|''wang''|''vang''}}, „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.{{refhely|Grenet 2001|65-67. o.}}
 
A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti {{kínai|Zhou|Csou}}-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.{{refhely|Grenet 2001|67., 68. o.}}
 
Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli [[Csu állam|{{kínai|Chu|Csu}}]] 楚,, az északkeleti [[Csi állam|{{kínai|Qi|Csi}}]] 齊 és az északnyugati [[Csin állam|{{kínai|Qin|Csin}}]] 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül {{kínai|Qin|Csin}} győzelmével zárult.{{refhely|Grenet 2001|77., 78. o.}}
 
A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét {{kínai|Qin|Csin}} próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten {{kínai|Qi|Csi}} államra támaszkodva {{kínai|Chu|Csu}} állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve {{kínai|Chu|Csu}} államban született: ez {{kínai|Qin|Csin}} kirekesztésével, {{kínai|Qi|Csi}} és {{kínai|Chu|Csu}} körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: {{kínai|Qin|Csin}} és {{kínai|Chu|Csu}}, s mindkettő {{kínai|Qi|Csi}} államot próbálta megnyerni a terveihez.{{refhely|Ecsedy 1992|72., 73. o.}}
 
A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent [[legizmus]]. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.{{refhely|Grenet 2001|78-80. o.}}
 
== Megjegyzések ==