A '''legizmus''' (kínaiul: 法家; {{kínai|[[pinyin]]|[[pinjin]]}}: ''fǎjiā''; magyar népszerű: ''fa-csia'') a kínai filozófiai iskolák egyik jelentős irányzata, amely a [[Hadakozó fejedelemségek kora (Kína)||Hadakozó fejedelemségek]] idején, az i. e. 4. században alakult ki. A legizmusnak nem volt egy, név szerint ismert megalkotója. Jelentősége abban áll, hogy elsőként vetette el mind a [[konfucianizmus|konfuciánus]] és [[motizmus|motista]] rítusokat és erény-koncepciót, mind a [[taoizmus|taoista]] spontaneitás-fogalmat, továbbá általában a merev hagyományokra épülő államhatalmat. A legizmus alapvető célja az volt, hogy az állam kormányzását egy objektív (nem személy-, érdek- vagy szokás-függő) mérce alapján valósítsa meg, amelyből az egyén – az uralkodót is beleértve – szubjektív szempontjait teljesen száműzik, és helyette egy objektivitásra törő írott törvénygyűjtemény és egy hatékonyan működő intézményrendszer váljon a kormányzás alapjává.
