„William Somerset Maugham” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
23. sor:
1914-re Maugham már híres szerző volt, tíz regényével és ugyanannyi színdarabjával. Amikor kitört az [[első világháború]] (1914-1918), már túl öreg volt ahhoz hogy bevonuljon, így Franciaországban szolgált az angol [[Nemzetközi Vöröskereszt|Vöröskereszt]]nél. Tagja volt az úgynevezett Irodalmárok Mentőszolgálatának („Literary Ambulance Drivers”). A csoport 23 ismert íróból állt; köztük volt [[Ernest Hemingway]], [[John Dos Passos]] és [[E. E. Cummings]]. Ezekben az időkben találkozott Frederick Gerald Haxton-nal, aki 1944-ben bekövetkezett haláláig Maugham szeretője volt.
Maugham az I. világháború alatt a brit hírszerzés titkos ügynökeként dolgozott. Működését 1915-ben, Svájcban kezdte titkos adatok gyűjtésével, írói tevékenysége leple alatt. A jó hidegvérrel, kitűnő megfigyeléssel és ítélőképességgel rendelkező író kitűnően végezte kémszolgálati feladatát. 1917 júniusában Sir [[William Wiseman]], a brit titkosszolgálat főnöke megbízta egy oroszországi küldetéssel. Mivel az angoloknak érdekükben állt, hogy az orosz ideiglenes kormány megtartsa hatalmát, Maugham feladata volt, hogy figyelemmel kísérje a történéseket. Az angolok azonban már elkéstek: két hónappal később a bolsevik kormány átvette a hatalmat. Maugham, aki soha nem mulasztotta el az alkalmat, hogy a való élet eseményeiből fikciót írjon, kémkedési tapasztalatait egy novellasorozatban ''(Ashenden or the British Agent)'' foglalta össze. Hősük egy Ashenden nevű, művelt úriember. Ezek a novellák később erősen inspirálták [[Ian Fleming]] angol írót a híressé vált ''James Bond'' kalandregény- és novellasorozatának megírásában.
Általános kritikusi és olvasói vélemény szerint Maugham mesterműve az Örök szolgaság (''Of Human Bondage'', 1915) című önéletrajzi regénye. Főhőse, Philip Carey is árva volt, akit szintén vallásos nagybátyja nevelt; a Whitstable-i plébánost itt Blackstable-i plébánosnak hívják; Maugham beszédhibájának visszhangjaként, Philipnek tuskólába van. Mindezek ellenére Maugham azt állította, hogy a történet fikció. 1938-ban azonban már így írt: „A tények és a képzelet annyira keverednek munkáimban, hogy rájuk visszatekintve, már magam sem tudom megkülönböztetni őket.” („Fact and fiction are so intermingled in my work that now, looking back on it, I can hardly distinguish one from the other.”)
45. sor:
Legtöbb regényét, színdarabját és novelláját megfilmesítették, kezdve a némafilmek (1928) korszakától egészen napjainkig. Bár kiskorában kicsi volt és gyenge, kitartó természetére már akkor is büszke volt; mint felnőtt, önmaga megelégedésére egyik könyvét a másik után írta - örült annak, hogy még mindig képes alkotni. Sikerei ellenére, munkáit a kritikusok és korabeli írótársai nem kezelték különösebb tisztelettel. Maga Maugham ezt a jelenséget azzal magyarázta, hogy hiányzott nála a lírikus kifejezésmód, szókincse megszabott volt, és a szóképek használatához nem volt elég szakértői érzéke.
Maugham azokban az időkben írt, amikor a modern kísérletező irodalom úttörőit mind a kritikusok, mind az olvasóközönség érdeklődéssel és elismeréssel fogadta. Ilyen irodalmi újítók közé tartozott [[William Faulkner]], [[Thomas Mann]], [[James Joyce]] és [[Virginia Woolf]]. Maugham visszafogott prózája a szenvedélyeket és feszültségeket egyszerű és világos formában, minden különösebb melodráma nélkül jeleníti meg. Ennek ellenére stílusát így kritizálták: „[prózája]…annyira a közhelyek tömegéből áll, hogy az ember elcsodálkozik nemcsak azon, hogy hogyan tudott ennyit összeszedni, hanem azon is, mennyire képtelen volt valamit is egyéni módon kifejezni.” („[his prose]…such a tissue of clichés that one's wonder is finally aroused at the writer's ability to assemble so many and at his unfailing inability to put anything in an individual way”.)
== Hatása ==
| |||