„Francia ellenállás” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Tambo (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
[[Fájl:Flag of Free France 1940-1944.svg|bélyegkép|jobbra|A francia zászló Lorraine-kereszttel, a Szabad Franciák jelképe.]]
[[Fájl:Croix de Lorraine2.svg|bélyegkép|100px| A ''Croix de Lorainne'' (Lorainne-kereszt), [[Charles de Gaulle]] által az ellenállás jelképéül választott kereszt.<ref>Pharand (2001), 169. o.</ref>]]
A '''francia ellenállás''' ([[Francia nyelv|franciául]]: ''la Résistance'') a [[második világháború]] alatti, [[Harmadik Birodalom| Németország]] ellen irányuló [[Franciaország|francia]] ellenállási mozgalom. Az ellenállás kis csoportokból, felfegyverzett nőkből és férfiakból állt. A [[gerilla-hadviselés]] mellett illegális újságokat terjesztettek, információkat szolgáltattak, és az ellenséges vonalak mögött rekedt szövetséges katonák visszajutását segítették. Az ellenállás tagjai a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből kerültek elő: bevándorlók, konzervatív keresztények (papokat is beleértve), [[Liberalizmus|liberalista]], [[Anarchizmus|anarchista]], és [[Kommunizmus|kommunista]] civilek.
 
A francia ellenállás jelentős szerepet játszott a [[normandiai partraszállás]] és a [[Dragoon hadművelet]] során, azáltal, hogy a szövetséges erőknek információkat szolgáltattak az [[Atlanti Fal]]ról, és a [[Wehrmacht]]ról, illetve a Wehrmacht csapatainak elhelyezkedéséről. Az ellenállás továbbá szabotázs akciókat szervezett és hajtott végre elektromos hálózatokon, telekommunikációs hálózatokon, és közlekedési eszközökön.<ref>Collins Weitz (1995), 50. o.</ref><ref>Booth, Walton (1998), 191. o.</ref>
Politikai szerepe is volt: a hazafiasságot, az ellenállást a német uralom ellen és a bátorságot hirdették.<ref>Moran, Waldron (2002), 239. o.</ref>
 
A [[normandiai partraszállás]] és a Dragoon hadművelet után az ellenállás paramilitáris részeit jobban átszervezték egy hierarchikus rendszerbe, [[Hazai Francia Erők]] (HFE) néven. 1944 júniusában a HFE {{szám|100000}} főt számlált, és gyorsan növekedett, októberre {{szám|400000}} főre nőtt a létszáma.<ref>Sumner (1998), 37. o.</ref> A HFE egyesítése bár néha politikai gondokat okozott, mégis sikerrel járt, 1945 májusára már {{szám|1200000}} főből állt.<ref>Vernet (1980), 86. o.</ref>
 
== A francia ellenállás tagjai ==
Az ellenállást [[nő]]k és [[férfi]]ak, a legfiatalabbtól a legidősebbig, különböző társadalmi, politikai és vallási csoportból érkezők alkották. [[1942]]-ben egy vezető azt állította, hogy az ellenállást négy osztály támogatja: az „alsóbb középosztály”, a „középső középosztály”, az egyetemi hallgatók és a professzorok, valamint az egész munkásosztály és a parasztok.<ref> deRochemont, Richard (1942-08-24). [http://books.google.hu/books?id=fk4EAAAAMBAJ&lpg=PA6&pg=PA92&redir_esc=y#v=onepage&q&f=true "The French Underground"]. Life magazin, 86. o.</ref>
 
Emmanuel d'Astier de La Vigerie, az ellenállás egyik vezetőjének visszaemlékezése szerint főleg az akkori társadalomból kitaszítottak és a társadalom szélén állók alkották az ellenállást.<ref>Jackson (2003), 403. o.</ref>
[[Fájl:Bundesarchiv Bild 146-1983-077-14A, Frankreich, Festgenommene Widerstandskämpfer.jpg|bélyegkép|Az ellenállás tagjai német fogságban, 1944 júliusa]]
 
==== A kommunisták ====
A [[Molotov–Ribbentrop-paktum]] aláírását és a [[Második világháború| világháború]] kitörését követően a [[Francia Kommunista Párt]]ot [[Édouard Daladier]] kormánya illegálisnak nyilvánította.<ref>Jackson (2003), 114. o.</ref><ref>Atkin (2006), 31. o.</ref> A legtöbb vezetőt letartóztatták és bebörtönözték, vagy a földalatti mozgalomba kényszerítették.<ref>Collins Weitz (1995), 60. o.</ref> A Francia Kommunista Párt a [[Kommunista Internacionálé]] utasítására háborúellenes álláspontra helyezkedett<ref>Crowdy (2007), 10. o.</ref><ref>Jackson (2003), 115. o.</ref>, ami a német megszállás első évéig megmaradt, a szovjet–német megnemtámadási egyezmény érdekében.<ref>Jackson (2003), 421. o.</ref> A párton belül széthúzások voltak, mert egyesek semlegességet hirdettek a németek felé, mások pedig teljesen megtagadtak a németekkel való bármilyen együttműködést.<ref>Davies (2000), 60. o.</ref> [[1940]] [[november]] 11-én, a [[Fegyverszünet napja|Fegyverszünet napján]] a kommunisták az egyetemi hallgatókkal együtt tüntettek a német elnyomás ellen a [[Champs-Élysées]]-n.<ref>Jackson (2003), 422. o.</ref> Ez még a Szovjetunió németek általi lerohanása és a paktum megszegése előtt történt ([[Barbarossa hadművelet]]), 1941-ben kezdett el igazán szerveződni a kommunista ellenállás.<ref>Collins Weitz (1995), 62. o.</ref>
 
[[1941]] [[augusztus 21]]-én, Pierre Georges hadnagy volt az első, aki erőszakos [[kommunizmus| kommunista]] ellenállást tanúsított azáltal, hogy meggyilkolt egy [[Németek| német]] tisztet a [[Párizs| párizsi]] metróban, a Barbès – Rochechouart állomásnál.<ref>Crowdy (2007), 10. o.</ref><ref>Jackson 2003, 423. o.</ref> A merénylet kegyetlen megtorlást vont maga után: 98 foglyot végeztek ki október 20-án.<ref>Crowdy (2007), 11. o.</ref>
 
A kommunisták katonai ereje még mindig gyenge volt [[1941]] végére, de a ''Francs-Tireurs et Partisans'' (FTP) radikális partizánszervezet segítségével hírhedt antifasiszta erővé váltak.<ref>Ariès, Duby (1998), 341. o.</ref> Az FTP nem kommunisták számára is nyitva állt, de kommunista irányítás alatt működött.<ref>Marshall (2001), 40. o.</ref> Tagjai szakértői voltak a szabotázsoknak és a gerilla hadviselésnek.<ref>Collins Weitz (1995), 148. o.</ref> [[1944]]-re az FTP {{szám|100000}} embert számlált.<ref>Marshall (2001), 41. o.</ref>
 
Sok értelmiségit és művész embert vonzott magához a kommunista párt, úgymint [[Pablo Picasso]] festőművészt, vagy mint [[Jean-Paul Sartre]] filozófust.<ref>Knapp (2006), 8. o.</ref> A Szovjetunió lerohanása után az orosz emigránsok a Francia Kommunista Pártot támogatták, és létrehozták az [[Orosz Hazafiak Uniója| Orosz Hazafiak Unióját]].
 
==== A zsidók ====
A [[Vichy-kormány]] készségesen együttműködött a Harmadik Birodalommal<ref>Knapp (2006), 3. o.</ref>: a zsidókat szankciók sújtották és az antiszemitizmus legálissá vált 1940 októberétől. A zsidó törvények, az addig teljes értékű zsidó állampolgárokat nem franciáknak, hanem tőlük alsóbbrendűnek sorolta be és őket megfosztotta a francia állampolgárságtól.<ref>Collins Weitz (1995), 29. o.</ref> A törvény a zsidók házainak elkobzásához és koncentrációs táborokba való deportálásukhoz vezetett.<ref>Weisberg (1997), 2. o.</ref> A kormány és a németek által nekik szánt sors miatt jelentős számban képviselték magukat a francia ellenállásban. Kutatások szerint [[Franciaország]] lakosságának mindössze 1%-a volt zsidó, azonban az ellenállás 15-20%-át tették ki.<ref>Suhl (1967), 181-183. o.</ref> Köztük sok volt a zsidó emigráns is, például több magyar író és művész is.<ref>''Art Proscrit'' kiállítás (2010 április-augusztus)</ref>
 
Az ''[[Eclaireuses et Eclaireurs israélites de France]]'' (EEIEF) ifjúsági mozgalom a háború kezdeti éveiben támogatásukat nyújtották a Vichy-kormány hagyományos értékei felé<ref>Jackson (2003), 364. o.</ref>, de 1943-ban betiltották a mozgalmat, és az idősebb tagok fegyveres erőként tértek vissza a Francia Ellenállásban.<ref>Jackson (2003), 368. o.</ref> Egy katonai cionista szervezetet, az ''Armée Juive''-t (Zsidó Hadsereg) [[Abraham Polonski]], [[Lucien Lublin]] és [[Dovid Knut]] a feleségeikkel egyetemben alapították.<ref> Julian Jackson, France: The Dark Years, 1940-1944</ref> Fegyveres ellenállást tanúsítottak egy cionista zászló alatt mindaddig, amíg a szövetséges felszabadítók meg nem érkeztek. Az ''Armée Juive'' 1943 és 1944 között 300 zsidó embert menekített át a Pireneusokon keresztül [[Spanyolország| Spanyolországba]]. Dollármilliókat adományoztak az ellenállás megsegítésére.<ref>Jackson (2003), 268. o.</ref> 1944-ben az ''Eclaireuses et Eclaireurs israélites de France'' és az ''Armée Juive'' egyesítették erőiket, és létrehozták a ''Organisation Juive de Combat''-ot (OJC). 1944 nyarára az OJC 400 taggal rendelkezett <ref>Jackson (2003), 368. o.</ref>, és Franciaország felszabadításában segédkeztek.
[[Fájl:French resistance during Paris Uprising 1944.jpg|bélyegkép|jobb|Francia ellenállók 1944-ben Hotel de Ville-nél.]]
 
==== A nők ====
Bár a Harmadik Francia Köztársaság alatt egyenlőtlenség volt a férfiak és a nők között, az [[első világháború]]t követő kulturális változások megreformálták a nők és a férfiak helyzetét,<ref>Pollard (1998), 4. o.</ref> olyannyira, hogy 1930 elején már politikai tisztet is töltöttek be nők. A változások miatt aktívan csatlakoztak a nők is az ellenállás tagjai közé.
 
=== Külföldiek az ellenállásban ===
==== Az örmények ====
A franciaországi [[örmények| örmény]] közösség aktív szerepet vállalt az ellenállásban.<ref>[http://www.globalarmenianheritage-adic.fr/fr/6histoire/a_d/20_resistance32.htm Örmények a Francia Ellenállásban]</ref> [[Missak Manouchian]] örmény kommunista költő vált az örmény közösség vezetőjévé. [[Alexander Kazarian]] és [[Bardukh Petrosian]] örmény ellenállók a legmagasabb katonai kitüntetést kapták meg [[Charles de Gaulle]]-tól.<ref>Gevorg Emin: Seven songs about Armenia, Progress, 37. o.</ref> [[Henri Karayan]] ellenállót egy illegális újság, a ''L'Humanité'' terjesztésén kapták rajta; a felszabadításig fegyveres harcokba bocsátkozott.<ref> ''Francia nyelven'': [http://www.humanite.fr/politique/henri-karayan-un-engagement-pour-la-liberte-et-l%E2%80%99universalisme-483165 Henri Karayan a Francia Ellenállásban]</ref> 2012-ben, az akkor 95 éves [[Arsene Tchakarian]], az egyik utolsó túlélő megkapta a [[Francia Köztársaság Becsületrendje| Francia Köztársaság Becsületrendjének]] tiszti fokozatát a francia miniszterelnöktől.<ref>''Angol nyelven'': [http://www.genocidemonument.com/2012/03/09/president-sarkozy-vows-to-introduce-new-french-bill-against-armenian-genocide-denial/ Nikolas Sarkozy és a francia-örmény szervezetek]</ref>
 
==== A magyarok ====
A legtöbb magyar résztvevő emigráns volt (néhányuk zsidó származású), többségük író vagy művész. Az 1920-as és 1930-as években vándoroltak ki [[Magyarország]]ról, a jobb megélhetés reményében, és a Magyarországon fellépő jobboldali eszmék miatt (lásd: [[Gömbös-kormány]]). A magyarok [[Lyon]], [[Grenoble]], [[Marseille]] és [[Toulouse]] területén voltak aktívak. Toulouse-nál [[Epstein Imre]] csatlakozott a zsidó ellenállókhoz; [[Vadnai György]] Lyonnál; Szittya Emil Lomiges-nél. Szintén részt vettek: Józsa Sándor festő, Hajdú István szobrász, Kőrös László és Gyomrai Imre újságírók; Steiner Andor, Hervé Lucien és Martón Ervin fotóművészek. 23 ellenálló mellett Elek Tamás, Glasz Imre és Boczor József ellenállókat 1944-ben kivégezték.<ref>Art Proscrit kiállítás (2010. április-augusztus)</ref>
 
==== Az olasz antifasiszták ====
43. sor:
 
==== A német antifasiszták ====
1943 tavaszától azok a [[németek|német]] és [[osztrákok|osztrák]] antifasiszták, akik a [[spanyol polgárháború]] alatt a [[Nemzetközi Brigád| Nemzetközi Brigádokban]] harcoltak, a francia ellenállásban [[Partizán|partizánként]] küzdöttek.<ref> Crowdy (2007), 13. o.</ref> A német kommunista [[Otto Kühne]] vezetése alatt álltak, aki korábban a [[Weimari köztársaság|weimari köztársaság]] Reichstagjának tagja volt. 1944 júliusára 2000 német partizán volt keze alatt. A nácikkal közvetlenül szállt szembe: 1942 áprilisában Saint-Étienne-Vallée-Française-nál egy egész egységnyi [[Feldgendarmerie]]-t felmorzsoltak, 1944. június 5-én pedig csapdát állítottak a [[Waffen-SS]]-nek.<ref>''Francia nyelven'': Brès (2007), Un maquis d'antifascistes allemands en France</ref>
 
== Hálózatok és mozgalmak ==
75. sor:
 
=== Illegális sajtó ===
A legtöbb mozgalom első tevékenysége tiltott sajtótermékek terjesztése volt, de nem mindegyik mozgalom volt hajlandó ebben részt venni (ők inkább fegyveres harcot vívtak, például: Ceux de la Résistance, Ceux de la Libération). A legtöbb sajtótermék egyébként is csak egy lapból állt, mert a nyersanyagok – papír, tinta, stencil – árusítása illegális volt. 1942-re körülbelül {{szám|300000}} példány tiltott sajtópapír kétmillió olvasóhoz érkezett meg. A sajtót éjszaka, ismert nyomdákban nyomták. A sajtóban üzenetek is rejtettek el: a ''La Terre'' a földműveseknek adott tanácsot, hogyan juttathatják az ellenállást élelemhez; a ''Bulletin des Chemins de Fer'' a vasúti munkásokat a német közlekedés megakadályozására biztatták. Az ''Unter Uns'' német nyelven jelent meg a megszállók számára, a keleti fronton elszenvedett vereségeket lehetett benne olvasni.<ref>''Angol nyelven'': Breuer, William B. (2000). Top Secret Tales of World War II. Wiley. 131-134. o. ISBN 0-471-35382-5.</ref>
[[Fájl:FTP-p012904.jpg|bélyegkép|bal|Francia partizánok amerikai ejtőernyősökkel a normandiai partraszállás idején.]]
 
=== Hírszerzés ===
A hírszerzési hálózatok az ellenállás leglényegesebb tagjai voltak. Katonai információkat továbbítottak, úgymint az Atlanti Fal gyenge pontjait, vagy a Wehrmacht csapatainak elhelyezkedését. A francia hírszerzés, a [[Bureau Central de Renseignements et d'Action]] és az angol hírszerző ügynökök gyakran versengtek egymással, ki tudja a leghasznosabb információt kicserélni az ellenállással.<ref>Crowdy (2007), 12. o.</ref><ref>Cookridge (1966), 115. o.</ref>
 
 
=== Szabotázs ===
A szabotálást olyan csoportok alkalmazták, akik többet akartak, mint a tiltott sajtó terjesztése. Több labort is robbanószerek gyártására rendeztek be. [[France Bloch-Sérazin]] párizsi kémikus 1941 augusztusában egy saját labort állított fel lakásában robbanószerek gyártására az ellenállás kommunista tagjainak számára.<ref>Crowdy (2007), 45. o.</ref> A laboratóriumban ciánkapszulákat is készítettek a tagok számára arra az esetre, ha fogságba kerülnének.<ref>Crowdy (2007), 45. o.</ref> A kémikust 1942 februárjában letartóztatták, [[Hamburg]]ba szállították és egy évvel később kivégezték.
 
A [[robbanószer]] másik megszerzési módja a németektől való lopás volt. Az angol Különleges Műveletek Parancsnoksága tonnaszámra dobta le ejtőernyővel a robbanószereket ügynökei számára.<ref>Marshall (2001), 20. o.</ref> A szabotőrök kedvelt célpontja a vasút volt, ám később rájöttek, hogy ha a csavarokat kihúzzák a sínekből, az sokkal hatékonyabb mint a robbantás.
 
A vonatkisiklatások sikeressége mindenhol változó volt. A németek a síneket hamar megjavították az olyan mezőgazdasági régiókban, ahol a sínek a talajon fekszenek, mivel itt az anyagok összeszedése könnyebb volt. De egy csatlakozó lemez csavarjának kihúzása egy hegyvidéki területen súlyosabb következményekkel járt (főleg ha a vonat nagy sebességgel lefelé haladt). Az [[SNCF]] ellenálláshoz csatlakozott tagjai mellett a mozgalmakban akadtak olyan kisebb csoportok, amelyek a német vonatokat figyelték, és jelentették a szövetségeseknek a mozgásukat, illetve kisiklatták a német katonákkal zsúfolt vonatokat. A [[normandiai partraszállás]] után a kisiklatás egyre gyakrabbá vált, sikeresen megakadályozva német katonák frontra történő juttatását.<ref>Christofferson (2006), 170. o.</ref>
 
=== Gerilla hadviselés ===
A [[Szovjetunió]] invázióját követően a kommunisták voltak az elsők, akik gerillaharcot kezdtek a német megszálló erők ellen. A szövetségesek 1942 júliusában történt frontmegnyitási kudarca után a kommunisták egyre gyakrabban támadtak azért, hogy a [[Wehrmacht]] egyre több katonája legyen lekötve nyugaton, így adva egy kis előnyt a szovjet csapatoknak a keleti fronton.<ref>Jackson (2003), 424. o.</ref>
 
1943 októberétől a támadások szervezettebbé váltak. [[Joseph Epstein]]t bízták meg az ellenállók kiképzésére. Mindössze 15 főnyi ellenállóval olyan mértékű pusztítást tudott végezni, ami addig még nem történt a megszállás alatt.