„Révész Imre (egyházjogász)” változatai közötti eltérés

Szabolcs vármegyében született. Apja, Révész Pál [[Kiskunhalas]]ról származott, községi jegyző volt. Elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait Debrecenben és [[Hajdúböszörmény]]ben végezte. 1841 novemberétől 6 éven át a [[Debreceni Református Kollégium]]ban tanult bölcsészetet, jogi és hittani tárgyakat. [[1847]] novembertől 1851 augusztusig a kollégiumban maradt; az első tanévben a veteránus szintaxisták, a másodikban a veteránus rétorok preceptora, majd 1850-51-ben kontraskriba, és mint ilyen, a [[novícius]] diákok oktatója volt a klasszikus nyelvekből, egyben a nagy könyvtár őre. Akadémiai tanuló korában a magyar királyi egyetem által a Schwartner-alapítványból kitűzött pályázatot megnyerte. A tanuló ifjúság olvasó-társaságának könyvtárnoka és elnöke, az ifjúság kérelmét a tanárkarhoz ő fogalmazta 1848. március 19-én, amelyben reformokat követeltek, például a közvizsgák eltörlését, az olvasótársaság segélyezését az iskola pénztárából, a tankönyvek kinyomatását stb. Az ifjúsági életben mint énekkari és tűzoltótársasági tag is tevékenyen részt vett. Szeniorrá választatása előtt [[Balmazújváros]] hívta meg [[1851]]. [[augusztus 24.|augusztus 24-én]] lelkészévé, előbb azonban külföldi egyetemekre indult. Bécsben a protestáns teológiai fakultás hallgatója volt 1852 január közepéig, onnan [[1852]]. [[július 9.|július 9-én]] indulhatott tovább, s főleg [[Berlin]]ben időzött. [[Svájc]]ban fedezte fel Sélyei és Harsányi magyar [[gályarab]] lelkészek arcképeit. 1854. május 7-én foglalta el a [[szentes]]i lelkészi állomást, ahová való megválasztatását elfogadta. Innen hívta meg a debreceni fényes egyház egyik lelkipásztorává. 1856 május 18-tól haláláig itt hivataloskodott. 1856-ban [[egyházkerület]]i aljegyzővé választották, 1859-ben a [[Magyar Tudományos Akadémia]] levelező tagja lett. 1861-ben országos képviselővé választották, de 2 hónap múlva lemondott; 1864-ben a debreceni kollégiumba az egyháztörténelem tanárául, erről azonban egy év mulva lemondott, lelkészi és hittanári hivatalt együtt viselni nem akarván. 1867-ben a tiszántúli református egyházkerületi levéltárnokává közakarattal megválasztatván, e hivatalt páratlan munkaerővel vitte haláláig; 1871-ben a bécsi protestáns teológiai fakultás teológiai doktori címmel tisztelte meg. A külföldi nagy egyházi társulatok közül az angol eredetű evangélikus Alliance apologetikus programjához 1871-ben csatlakozott, a szövetség elnöke Necker Theodor [[Genf]]ből fel is kereste Révészt Debrecenben 1873-ban s vele értekezett. Sayous Ede párizsi tanár és történetíró 1875-ben látogatta meg, őt szólította fel aztán és tette figyelmessé az alakuló presbiteri Alliancera. Révész megható üdvözlő szózatot írt, melyet a debreceni egyház és kollégium kiváló férfiai aláírtak (1875. július 8.), és a londoni nagygyűlésen lelkesen fogadták (Ev. Prot. Lap. 1875. 29. sz.), ő volt tehát a református egyházak presbiterelvű szövetségéhez való csatlakozásnak első kapcsolója hazánkban.

 

Révész Imre volt az egyik legalaposabb, bátor résztvevője az egyházjogi és alkotmányi nagy harcnak, amelyet a bécsi kormánnyal vívott a magyar protestáns egyház 1856 és 1861 között. [[Leo Thun]] miniszter 1856. augusztus 21-én adta ki a felülről készült protestáns egyházalkotmányi tervjavaslatot, mely a protestáns egyház önkormányzati szabadságát fenyegette. Révész alapos tanulmányokkal készült a védelemre két úttörő munkájával: ''A protestáns egyházalkotmány alapelvei'' (1856) és ''Vélemény a magyar protestáns egyházalkotmány fő pontjai felett'' (1857). Midőn a Thun tervjavaslata ellenében a bécsi békekötés történetének közrebocsátásával meg akarta kezdeni a támadást a [[Ballagi Mór]] által szerkesztett ''Protestáns Egyházi és Iskolai Lap''ban (1858), annak első száma lefoglaltatott, író és szerkesztő mint csendháborítók törvényszék elé idéztettek. A bécsi kormány figyelembe nem vette, hogy szabályszerű zsinattartás nélkül a magyar protestáns egyház alkotmánya meg nem változtatható, erővel és felülről akarta azt végrehajtani; evégre 1859. szeptember 1-jén kibocsátotta a császári nyílt parancsot (pátens) és másnap az azt életbe léptető miniszteri rendeletet, így hatalmi szóval akarta romba dönteni a törvényes szervezetet. A tiszántúli református egyházkerület 1859. október 8-án felírt a rendelet ellen, azon első bíráló alapdolgozat nyomán, amelyet Révész készített. Az ország, sőt a külföld figyelmét magára vonta az erélyes felszólalás. Az angol követségnek akkor Pesten időző tagja, az ifjú Westmoreland titkár, a protestáns ügyben tájékozást kért. Az emlékratot, mely azt megadta, Révész fogalmazta, és az németre fordíttatván, az angol nagykövet Loftus lord kezébe juttatott, ki azt [[London]]ba küldte. Innen került az 1860 februárjában az angol parlament elé Long interpellációja alakjában, melyre [[John Russel]] lord adott választ. Ez az emlékirat megjelent 1860-ban az ''Edinburgh Review'' című angol lapban. Annak a küldöttségnek, amelyet a két evangélikus egyház egyeteme küldött a királyhoz, Révész is tagja volt, elnöke id. [[Vay Miklós (politikus)|Vay Miklós]] báró, a feladata pedig az, hogy kérelmezze a pátens megszüntetését. 1860. január 23-28-án Bécsben nem voltak képesek kieszközölni a király elébe jutást. A visszatérés előtt elhatározta a küldöttség: készüljön részletes utasítás a gyülekezetekhez és lelkészekhez, hogy az egyházi felsőség mellőzésével semmiféle miniszteri rendeletet ki ne hirdessenek. Ez utasítás a híres Tájékozás,<ref>V. ö. Figyelmező 1876. évf. 434. old.</ref> melyet Bécsben készített Révész, s a küldöttség által jóváhagyatva, számtalan példányban világgá ment. Ehhez alkalmazkodtak híven az egyesek s mentő horgonya lett az el nem merülésnek. A nagyváradi országos törvényszék a Tájékozás elkoboztatását rendelte el, a szerző Révész előbb saját lakásán, majd a városházánál hallgattatott ki az országos törvényszéki tanácsos által, végre Váradra idéztetett, és bűnügyi vizsgálat alá fogatott. Az abszolutista kormány belföldön az irodalmi védekezés előtt elzárta az utat, ellenben a külföldi német tudósok által védette a pátenst. 1860 február táján jutott a hazában köztudomásra, hogy külföldi német tudósok rosszalják a magyar protestánsok magatartását. Ekkor írta meg Révész ''A magyar protestáns egyház szabadságának védelmét'' 1860-ban, amelyet a berlini Prot. Kirchen-Zeitung közölt. Végre a király 1860. május 15-én kelt leiratában a magyar protestáns egyházat régi törvényes állásába visszahelyezte, a perbe fogottakat, köztük Révészt is, felmentették. Az egyházjogi harc ezzel véget ért.