„Margarethe hadművelet” változatai közötti eltérés

a
→‎Előzmények: OH. 775.: hadi helyzet, hadi létszám
a (→‎Előzmények: OH. 775.: hadi helyzet, hadi létszám)
[[Fájl:Eastern Front 1943-08 to 1944-12.png|bélyegkép|jobbra|300px|A keleti front 1943. augusztus 1–1944. december 31. közötti térképvázlata]]
 
1943 nyarára a hadihelyzethadi helyzet azonban alaposan megváltozott: az [[atlanti csata|atlanti csatában]] fordulat következett be, mikor februárban a brit–amerikai hajóépítés üteme már felülmúlta az elszenvedett veszteségeket, májusra pedig, miután átlagosan minden 10 000 BRT elsüllyesztett hajóért a [[Kriegsmarine]] 1 tengeralattjáróval fizetett, rövid időre leállították a bevetéseiket. A február eleji [[Sztálingrádi csata|sztálingrádi kapitulálás]] után a német ''Dél Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd)'' folyamatosan hátrált a [[Donyec]]ig, majd a [[Dnyepropetrovszk]]ig hátrált német erők ismételt ellentámadással visszavették [[Harkov]]ot és [[Belgorod]]ot. ''Tuniszban'' május 13-án kapitulált a [[Német Afrika-hadtest]], a tavaszi olvadások végére pedig [[Kurszk (város)|Kurszk]] térségében állapodott meg a keleti front. A július első felében sikeresen megvívott [[kurszki csata|kurszki csatát]] követően Sztálin politikája is megváltozott: ettől kezdve már nem követelőzött elszántan a „második front” megnyitásáért, úgy vélte a Vörös Hadsereg vezetésével együtt, hogy akár egyedül is győzelmet vívhatnak ki Európában, [[július 25.|július 25-én]] pedig az olasz király felmentette és őrizetbe vette a [[Duce|Ducét]]. A szintén sikeres, [[július 9.]]–[[augusztus 17.]] között lezajlott [[Husky hadművelet|szicíliai invázió]], majd az azt követő olaszországi hadjárat kezdete is táplálta a hitet a magyar vezetésben, hogy a balkáni frontot hamarosan megnyitják. Ezt egyre sürgősebbnek látták, ugyanis augusztus elején a Vörös Hadsereg offenzívába kezdett a közép és déli területeken. A [[Szuvorov hadművelet]] keretében felszabadították a [[szmolenszk]]i térséget, majd a megalakított Ukrán Frontok (1–4.) december elejére elérték a [[Dnyeper]]t és több helyen hídfőállást létesítettek, a [[Krím-félsziget]]et a 4. Ukrán Front teljesen elvágta a szárazföldtől, megközelítve a [[Déli-Bug]] torkolatát. Az észak-dél irányú ''Panther–Wotan védelmi vonal''at (másik nevén a ''Keleti Fal''at) kevés kivételtől eltekintve mindenhol áttörték. A Szovjetunió irányában fennálló magyar bizonytalanságot a november 28–december 1. közötti [[teheráni konferencia]] is növelte, ahol Sztálin egyértelműen elvetette a balkáni partraszállás lehetőségeit. Nehezményezte továbbá, hogy Magyarország nem aktívan harcoló, hanem főként megszálló erőkkel segíti a német koalíciót (az ún. ''Magyar Megszálló Erők''kel), amit a Vörös Hadsereg vezetése markánsan elutasított (súlyosabb bűnnek tartották, mint az aktív alakulatokat). A további együttműködést ellehetetlenítette a casablancai, majd a teheráni konferenciák „feltétel nélküli kapituláció”-álláspontjai. A magyar kormány azonban nem akart nyíltan konfrontálódni a németekkel.
 
Az [[1944]]-es év első harmada sem bővelkedett sikerekben: [[január 27.|Január 27-én]] a szovjetek északon felmentették [[Leningrád]]ot,<ref>Keegan 26-át említ, mint hivatalos kihirdetési dátumot a 804. oldalon. ''„Aznap a város teljes tüzérsége huszonnégy lövésből álló díszsortüzet lőtt.”''</ref> majd három hónap leforgása alatt a ''Közép Hadseregcsoport''ot kiűzték a [[Pripjaty]]tól délre eső területekről, [[Tarnopol]]tól délre egy seregtestet bekerítettek. Február közepére az [[1. Ukrán Front|1.]] és [[2. Ukrán Front]] a [[Korszun-Sevcsenkivszkij|Korszun]]–[[Cserkaszi|Cserkassz]] térségben „katlanharcok” során felszámolták a Manstein által vezetett ''Dél Hadseregcsoport'' több mint 2/3-át, csaknem teljes jármű- és nehézfegyverállományát elveszítve. Kleist ''A Hadseregcsoportja (Heeresgruppe A)'' is hasonlóképp járt, miközben [[Nyikopol|Nikopol]]–[[Krivoj Rog]] térségét védelmezte a [[3. Ukrán Front|3.]] és [[4. Ukrán Front]]tal szemben. Többek között öt szovjet harckocsihadsereget vetettek be a déli harcokban, február végére érkezett meg a hatodik erősítésként. Március elejére vészesen közeledtek a Kárpátok keleti határához és a benne kiépített [[Árpád-vonal]]hoz.<ref>Március 1-jére kevesebb mint 160 km-re közelítették meg a Kárpátokat. Lásd ''Keegan'' 803. oldal.</ref> Olaszországban a február közepi [[második világháború#Anzio és Monte Cassino|monte cassinoi csata]] és az azt követő nehézkes előrenyomulások, illetve [[Törökország]] mindkét irányú semlegessége<ref>Bővebben a ''Churchill baklövése'' c. könyvben.</ref> szintén beárnyékolták a balkáni partraszállás lehetőségeit.
A magyar kiugrási lehetőségek kereséseiről a német külügyminisztérium, az [[Abwehr]] és a [[Gestapo]] és más diplomaták révén már 1943 elejétől naprakész információkkal rendelkezett. Márciusban a kialakult helyzetre tekintettel – a [[svédország]]i és [[törökország]]i magyar követek eredményeinek ismeretében – [[Joachim von Ribbentrop]] birodalmi külügyminiszter Budapestre küldte [[Edmund Veesenmayer]]t, majd a helyzet tisztázására [[április 16.|április 16-án]] Hitler meghívta a [[salzburg]]i [[Klessheim-kastély]]ba Horthyt, magyarázatot követelt a béketapogatózások miatt. A két ország politikája közötti különbséget jól tükrözi, hogy a kormányzó nem akarta aláírni a zárókommünikét (annak szövegezése miatt: a szovjet és az angolszász csapatokkal szemben is fellépnek), de a németek nyomására végül mégis szignálta. A tárgyalások budapesti tájékoztatója során azonban a záróközleménynek ezt a szakaszát nem hozták nyilvánosságra, ami a németek bizalmatlanságát csak tovább növelte. A következő hónapokban tovább nőtt a feszültség a két fél között és a németek világosan látták, a [[Kállay-kormány]] következetesen végrehajtja az elkülönülés politikáját. Az [[olaszország]]i helyzet után Hitler úgy döntött, beavatkozik Magyarország belügyeibe,<ref>Július 26-i megbeszélésén kijelentette: ''Ügyelnünk kell arra, nehogy Magyarországon valami disznóság történjék!''</ref> a vezetés megkezdte az ország megszállásának terveit előkészíteni. Hitler ekkor már elsődleges fontosságúnak tartotta Magyarország földrajzi helyzetét a keleti front szempontjából. [[szeptember 30.|Szeptember 30-án]] a vezérkar beterjesztette a ''Martagerthe I''<ref>Punka György szerint nevét a [[Margitsziget]]ről kapta, amit a romániai beavatkozás neve nem támaszt alá.</ref> fedőnevű tervet. A terv három megszállási zónára bontotta az országot: az első a Tisza vonaláig terjedt, beleértve a fővárost is, itt a [[Wehrmacht]] tevékenykedne; a második a Tiszántúl lett, amit a román csapatok szállnak meg; a harmadik pedig Észak-Magyarország, ahová a német és [[Szlovák Köztársaság#Csehszlovák korszak|szlovák]] csapatok együttesen vonulnak be. A terv nem tett a végrehajtási időpontra javaslatot, mert a keleti fronton egyre súlyosabb területi és katonai veszteségeket szenvedtek. A hadműveleti osztály vezetője [[november 1.|november 1-jén]] véleményezte a tervet, mellyel egyetértett, azonban kikötötte, hogy a magyar honvédséget nem lefegyverezni kellene, hanem a szövetségi rendszerben tartani. A módosított terv [[november 7.|november 7-ére]] készült el. Végleges döntés ebben sem született, mert az elkülönített erőket a keleti frontra vezényelték az ''A'' és ''Dél Hadseregcsoport''okhoz. Eközben a külügyminisztérium ismét [[Magyarország]]ra küldte [[Edmund Veesenmayer|Veesenmayert]], aki a [[Standard Villamossági Társaság]] igazgatójaként (fedőbeosztás) érkezett [[Budapest]]re, majd kapcsolatba lépett a [[jobboldal]]i politikusokkal. Tapasztalatairól [[december 10.|december 10-én]] egy 50 oldalas jelentést küldött Ribbentropnak, melyben véleménye szerint ''„a mézesmadzag és korbács módszerét kell használni”'', mellyel elérhetőek a német politikai és katonai célok.<ref>[http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html Veesenmayer 1943. december 10.-i jelentése]. Dr. Ravasz István nevezi 50 oldalasnak a jelentést a ''Háború...'' c. folyóiratban közölt cikkében.</ref> A jelentés megvitatása után [[1944]] januárjában a vezérkar ismét felülvizsgálta a ''Margarethe-terv''et, de mivel továbbra sem álltak rendelkezésre megfelelő katonai erők (1943. [[december 24.|december 24-én]] újabb téli szovjet offenzíva kezdődött a keleti fronton), így bizonytalan időre elnapolták a végrehajtást. Februártól azonban a ''Dél Hadseregcsoport'' helyzete egyre kritikusabbá vált, a [[2. Ukrán Front|2.]] és [[3. Ukrán Front]] egyre közelebb ért a [[Keleti-Kárpátok]]hoz. Ha Magyarország ekkor átáll a szövetségesek oldalára, a szovjet csapatok akadálytalanul kijutnak az [[Alföld]]re és a román-[[balkán]]i térség nem lesz tartható, teljes visszavonulást kell végrehajtani [[Ausztria]] keleti határáig (a [[Duna]]-folyosó a legkritikusabb terület).
 
[[Szombathelyi Ferenc]] honvéd vezérkari főnök (HVKF) már [[november 21.|november 21-én]] javaslatot tett a német vezérkarban arra, hogy a ''Dél Hadseregcsoport'' kötelékéből kivonja a magyar csapatokat és a [[Keleti-Kárpátok]] védelmi vonalaira rendelje, ahol megfelelő védelmi állásokat tudnának létesíteni az Árpád-vonal körül.<ref>Következtetései az 1944. [[január 10.|január 10-én]] kelt vezérkari jelentésében is olvasható. Lásd: Szabó–Számvéber (2003), 54. oldal.</ref> A német vezérkar ezt határozottan elutasította. Januárban Szombathelyi utasítására megkezdték a Kárpátok térségébe vezényelni a magyarországi műszaki és légvédelmi alakulatok egy részét, [[február 13.|február 13-án]] pedig elrendelte a kárpátaljai erődítési munkálatokhoz rendelt csapatok hadilétszámrahadi létszámra emelését (behívóparancsok). További műszaki alakulatoknál is mozgósítási parancsot rendeltek el az [[1. magyar hadsereg]] néhány seregtestével (16. és 24. gyaloghadosztály és a 2. hegyidandár) együtt (utóbbiak részleges mozgósítást kaptak). Felvonulásuk a műveleti térségben március elején kezdődött. [[március 11.|Március 11-én]] az ''1. hegyidandár'' és a ''2. páncéloshadosztály'' alakulatainak teljes hadiállományra emelését rendelték el.<ref>A ''16. gyaloghadosztály'' [[Kőrösmező]] és [[Ökörmező]] között, a ''24. gyaloghadosztály'' ettől északnyugatra az [[Uzsoki-hágó]] előteréig látta el a határvédelmet, a ''2. hegyidandár'' alakulatait pedig [[Szolyva]] körzetében vonták össze. Lásd: Szabó–Számvéber (2003), 54. oldal.</ref> Március hónap végére a HVKF az általános mozgósítási szint elérését rendelte el az országban a Keleti-Kárpátok előtt bekövetkező hadihelyzetekhadi helyzetek miatt.
 
[[Horthy Miklós|Horthy]], bár [[1944]] februárjában Hitlernek írt levelében leszögezi, ''„el vagyok szánva arra, hogy a magyar határokat egy esetleges orosz invázió ellen minden rendelkezésre álló erővel és eszközzel megvédem”'', a németek már nem bíznak a Kállay-kormányban, a titkosszolgálat folyamatosan jelentette a magyar külkapcsolati eredményeket (mindezek mellett [[január 10.|január 10-én]] ifj. Horthy Miklós „kiugrási irodája” is megkezdte a működését), illetve a Kárpátok önálló magyar védelemre tett intézkedései is csak tetézték a németek gyanúját. [[február 26.|Február 26–27-e]] között<ref>A befejezés dátuma bizonytalan, 28-a is szerepel.</ref> Hitler találkozik [[Ion Antonescu|Antonescu]] marsallal, aki biztosította őt lojalitása felől, illetve a román csapatok magyarországi részvételéről is beszéltek. Hitler megnyugodott, hogy Románia kitart, a ''Margarethe II''-t nem kell végrehajtani, így kevesebb csapat kell a terv végrehajtásához.<ref>Ezt a számítást húzta keresztül a román ellenzék és a király, aki augusztusban megbuktatta Antonescu-t, mikor a szovjet csapatok felzárkóztak az északkeleti román határra.</ref> Hitler tudott arról is, hogy a honvédség vezérkai főnöke március végére általános mozgósítást rendelt el. [[Wilhelm Höttl]] budapesti SS képviselő jelentette a március közepére tervezett angol-amerikai katonai missziót is.<ref>[http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/d679.html Az RSHA 1944 márciusi memorandum-tervezete.]</ref> Azonban a szövetségesek álhírét, miszerint [[Trieszt]]ben hamarosan partra szállnak, majd légiszállítású egységek érkeznek az országba, a magyar kormány is elhitte. Hitler [[március 12.|március 12-én]] kiadott hadműveleti parancsa szerint a németek is komoly intézkedéseket tettek a balkáni térség biztosítására.