69 449
szerkesztés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
Az '''antinómia''' <görög, ’ellentmondás a törvényben’> egy filozófiai fogalom, de emellett – hasonló értelemben – használatos a matematikában is, ahol az ellentmondás, a halmazelméleti antinómia és a paradoxon fogalmával kapcsolatos<ref>Magyar Nagylexikon. Második kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994. 147.</ref>.
Antinómiának nevezzük a bizonyított tételek közötti látszólagos ellentmondást, vagy pedig a látszólag bizonyított tételek közötti valóságos ellentmondást (ti. feloldhatatlan ellentéteket<ref>NYÍRI Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése. Ötödik, javított kiadás. Szent István Társulat, Budapest, 1998. (a továbbiakban: NYÍRI, 1998) 279.</ref>). A szó a [[paradoxon]] kifejezéssel rokon értelmű. <!--szvsz ugyanazt jelenti, ezt jó lenne tisztázni a szövegben-->
==Kant meglátása==
[[Immanuel Kant]] úgy vélte, hogy az emberi értelem szükségszerűen ellentmondásba kerül, amennyiben a feltétlen egység alapelvét a jelenségek világára kívánja alkalmazni. Az ennek eredményeként kapott [[paradoxon]]ok és ezek okainak vizsgálata Kant megfogalmazásában az antitetika, a [[paradoxon]] pedig az antinómia<ref>BRUGGER, Walter: Filozófiai lexikon. Szent István Társulat, Budapest, 2005. (a továbbiakban: BRUGGER, 2005) 59.</ref>.
'''A négy antinómia ezek szerint:'''
==Russell==
Az antinómiákkal rövid ideig [[Russell]] is foglalkozott. Ekkor a filozófia fő feladatának bizonyos [[aritmetika]]i antinómiák, így többek között a folytonossági és a végtelenségi antinómia megoldását tekintette. Ezeket [[McTaggart]] [[Hegelianizmus|hegeliánus]] idealizmusának szellemében igyekezett megkísérelni. Russel a tudományok dialektikájának sémája kidolgozásával próbálkozott, amely mind a matematikában, mind a fizikában, mind pedig az egyéb más tudományokban rejlő ellentmondásokat sorjában kidolgozva végül a monisztikus idealizmus metafizikájához vezetne el. Russel a matematika logicista értelmezésekor 1901 márciusában felfedezett egy paradoxont, amely aláásta korábbi eredményeit<ref>Filozófia, 2007: 1070–1071.</ref>.
Az ún. Russel-paradoxon így hangzik:
„Bizonyos halmazok nem tagjai önmaguknak; ilyen például az összes teáskanál halmaza, amely maga nem teáskanál. Más halmazok viszont, mint például az összes nem-teáskanál halmaza, tagjaik önmaguknak, hiszen az összes nem-teáskanál halmaza sem teáskanál. Ha vesszük az összes olyan halmaz halmazát, amelyek nem tagjaik önmaguknak, akkor ahhoz a paradoxonhoz jutunk, hogy egy ilyen halmaz akkor és csak akkor tagja önmagának, ha nem tagja önmagának.”<ref>Uo. 1071.</ref>
|