„Aratás” változatai közötti eltérés

Az '''aratás''' a megérett szálasgabona; [[búza]], [[Árpa (növényfaj)|árpa]] levágásának művelete, de tulajdonképpen aratás a gyűjtögetett gabonafélék betakarítása is.

Az ''aratás''; vágóeszközzel folytatott aratás első nyomai a Közel-keletre vezetnek, az erre utaló leletanyag is innen került elő az i. e. 6500 körüli időkből.

Az emberiség aratószerszáma hosszú ideig a [[sarló]] volt, amellyel az aratás nem igényelt különösebb munkaszervezést. Az arató amit learatott, kévébe is kötötte.

A [[18. század|18]]–[[19. század]]i fejlettebb munkaszervezetben a sarlós arató társaival egy sorban a gabonatábla szélességében haladt. Bal kézzel megfogott egy köteg gabonát és jobb kézzel a földtől mintegy 25–30 cm-re elvágta a szárát, majd letette maga mellé. Átlagosan 2–6 arató után dolgozott egy kötöző, aki szalmakötéllel puszta kézzel vagy kévekötő bottal kévébe kötötte a fogásokból összerakott markokat. A sarlós aratás fejlettebb munkaszervezetében az aratást asszonyok, a kötözést férfiak végezték. Kis parcellákon vagy ott, ahol nem tudták biztosítani a megfelelő munkaerőt, megmaradt a régi forma, a férfiak és nők egyaránt arattak és ki-ki kévébe kötötte, amit levágott.

A sarlós aratás termelékenyebb módja a nyugat Magyarországon elterjedt, széles pengéjű kaszasarlóval folytatott munka volt, melynek során az arató nem fogta meg a szálakat, hanem a tövükre suhintva a földre fektette őket.

[[Európa|Európában]] először a [[15. század]]ban a Németalföldön terjedt el a kaszával való aratás, néhány évtizeddel később a [[15. század]] második felében például már Magyarországon, a Dél-Alföldön is arattak kaszával. A kontinens egész területén azonban csak a [[20. század]] elejére terjedt el ez az aratási mód, mely fokozatosan szorította ki a sarlós aratást, de csak a [[19. század]] második felében a gabonakonjunktúra idején jutott túlsúlyra a [[Kárpát-medence|Kárpát-medencében]]. Azonban néhány magasabban fekvő helyen, mint például [[Erdély]]ben – még az [[1950]]–[[1960]]-as években is sarlóval arattak.

'''A kaszás aratás munkamenete''' több mozdulat pontos összehangolásából álló munkafolyamat: A kaszás arató a jobb lábával előre lép, jobb karjával a kaszát annyira fölemeli, hogy annak hegye a levágandó gabona széléig érjen, aztán erősen balfelé suhint. A jobb kéz a mell előtt keresztbe lendül, és a bal kar oldalt kinyúlik. A [[kasza]] ív alakban 2–5 cm magasan vágja el a szárat. A kaszás ezután bal lábával lép előre és megismétli a mozdulatot.

2/ Rendre vágó kévéző aratás:

- A gabonát rendre vágták. Kézzel, sarlóval, marokszedő horoggal vagy villával, gereblyével kévékbe gyűjtötték és bekötve keresztekbe rakták. Ez a munkamódszer egészen a [[19. század]] közepéig – kiváltképkiváltképp a tavaszi gabonáknál – elterjedtebb volt a kötetlen kaszás aratásnál, és még a [[20. század]] elején is sokfelé gyakorlatban volt, főképp a [[Kárpát-medence]] középső területein.

3/ Rávágó kévéző aratás:

- A gabonát a kaszás rávágta, azaz úgy sújtott, hogy a kaszára szerelt takaró (csapó) segítségével a gabona nem a tarlóra, hanem az előtte álló sorra dőlt. Az így keletkezett terítéket a kaszás után haladó marokverő (marokszedő, kettőző) – ezt a munkát rendszerint nő végezte – puszta kézzel, sarlóval vagy marokszedő horoggal összegyűjtötte és az előre elkészített szalma- vagy búza-illetve rozsszálból font kötélbe tette.

- Az aratás eszközei: a '''sarló''' és a '''kasza''', melyek kialakulását a [[vas]] feltalálása tette lehetővé. A sarló megjelenése Európában a [[kelták]]hoz kapcsolható. Az általuk lakott területeken a régészeti leletek szerint mindenűttmindenütt, így Magyarországon is elterjedt volt. A horgas sarló pengéje idővel kiegyenesedett, meghosszabbodott, hosszabb nyelet kapott, ami kezelője nagyobb lendületével és erőkifejtésével nagyobb teljesítményt tett lehetővé. Ugyanekkor kialakult a speciálisan aratásra használt, hátratört nyakú ún. ívsarló, a későbbi aratósarló közvetlen őse, a rövid kasza pedig a fűvágás szerszáma lett.

A [[Tiszahát]]on, [[Lónya|Lónyán]] pédáulpéldául az ''egykocsú'' kaszanyelet használták, addígaddig a [[Szatmári-síkság]] déli részén már kis- és nagymankós kaszanyél volt, és ugyancsak ezt használták a debreceni gazdák is Békés megyében pedig már csak két kaccsos kaszáról írtak. A formák elterjedéséhez nagyban hozzájárultak a mezőgazdasági eszközök vándorárusai, a vásározók és az idegen tájakról érkező aratók is. A különböző vándorárusok a szatmári és beregi tájakon is megjelentek.

===Aratások a multbanmúltban===

A magyar [[Simplicissimus]] [[1683]]. évi leírása szerint a [[Felső-Tisza-vidék|Felső-Tisza vidékén]]: ''"az aratást rendszerint nem maguk végzik, hanem vannak [[Kassa|Kassán]] emberek, akik aratás idején 50 és több lengyel és rusznyák paraszttal a Tisza vidékén, s azon túl aratni járnak. Ezek néha egész falvak termésének levágását elvállalják és bérül a negyedik, ötödik, hatodik vagy hetedik keresztet kapják.

A régi leírások gyakran emlegették például ugyancsak a Felső-Tisza-vidékén a [[ruszin]] aratómunkásokat, kiket az [[1930]]-as évek közepétől [[1944]] nyaráig még nagy számban foglalkoztattak a magyar gazdák.

A feljegyzések szerint például [[Lónya|Lónyára]] [[Volóc]], [[Munkács]] és [[Nagyberezna]] környékéről jöttek, [[Fehérgyarmat]]ra [[Léczfalva]], [[Bábakút]], [[Iváskófalva]] ruszinjai jártak aratni, míg [[Penyige|Penyigére]] [[Jávor (település)|Jalova]] , [[Beregsziklás]] (Serbóc) és [[Vezérszállás]] aratói jártak dolgozni, és a magukkal hozott gazdasági szerszámok közül a gereblyét a magyar gazdáknál hagyták. [[Rozsály]]on pedig arra emlékeztek, hogy a ruszinok saróvalsarlóval és kaszával is arattak. A beregi Tóhát falvaiba pedig Galíciából ''Polyákok'' jöttek aratni, kiknek asszonyai sarlóval vágták a gabonát, míg a férfiak csépeltek. A fizetést résziben kapták, minden 14-15. kéve búza volt az övék, de az emlékezet fenntartotta a [[Nyírség]]be lejáró ruszin és szlovák aratómunkásokat is.