„Filmzene” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
a (egyértelműsítés, színész, színésznő → színművész AWB)
A némafilmek fénykorában a [[filmszínház]]ak foglalkoztatták a legtöbb zenészt (legalábbis az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államokban]]), a [[nagy gazdasági világválság]] (1929-33), és ezzel egyidőben a [[hangosfilm]] megjelenése azonban jelentősen megtizedelte a mozikban dolgozó muzsikusok számát.
 
Egyes országokban egyéb módokon is teremtettek hangot a némafilmekhez. Brazíliában ebben az időszakban elterjedtek voltak az úgynevezett ''fitas cantatas'' – olyan operett-filmek, melyeknek a vásznon futó képsoraihoz a háttérben álló énekesek adták a hangjukat.<ref>Parkinson, David. History of Film. New York: Thames and Hudson, 1995, pp. 69. ISBN 0-500-20277-X</ref> Japánban a filmeket nem csupán élőzene kísérte, hanem jelen volt a ''benshi'' is, vagyis narrátor, aki közvetítette a film eseményeit, és „szinkronhangja” volt a szereplőknek. A benshi a japán némafilmek központi alakjává vált, és később a külföldi (elsősorban amerikai) filmek tolmácsolásában is segédkezett.<ref>Standish, Isolde. A New History of Japanese Cinema: A Century of Narrative Film. New York: Continuum, 2005. ISBN 0-8264-1709-4</ref> Népszerűségüknek volt köszönhető, hogy Japánban még az 1930-as években is sok némafilmet játszottak a mozik.
 
Nagyon kevés filmzene maradt fenn ebből az időből, és a zenetörténészeknek nem kis fejtörést okoz a rekonstruálásuk. Az ekkori filmzenéket megkülönböztethetjük aszerint, hogy már meglévő darabokból állították-e össze, az adott film képsoraihoz írták-e, vagy éppen improvizálták. A némafilmek megzenésítésének témája az 1960-as, ’70-es években igencsak kikerült az érdeklődés középpontjából. A némafilmekről ekkortájt inkább azt gondolták, hogy az a néző számára pusztán képi élményt hivatott jelenteni, melyet nem helyes zenével megzavarni. (Talán az is magyarázattal szolgálhat erre az érvelésre, hogy a némafilmek másolatai mellett fennmaradt zenei részletek eléggé rossz hangminőségűek voltak.) Manapság azonban a némafilmek hangszerelése iránti érdeklődés újraéledni látszik, akár olyan módon, hogy korabeli darabokból újra összeállítják a zenét, akár teljesen újat írnak. Ebből a szempontból vízválasztó volt [[Francis Ford Coppola]] cselekedete, amikor 1980-ban felújította [[Abel Gance]] 1927-es [[Napóleon (film, 1927)|Napóleon]] című filmjét az édesapja, [[Carmine Coppola]] által komponált és élőben előadott zenével.
 
===1920-as évek===
1925-26-ban az Egyesült Államokban a [[Warner Bros.]] által kifejlesztett ún. ''Vitaphone'' rendszer forradalmasította a filmgyártást. 1925 és 1931 között a hangot és a zenét (gyakran a párbeszédeket is) fonográf segítségével vették fel, és a képsorokhoz szinkronizálva játszották le. Az ezzel a technikával készített filmek általában egy- vagy kéttekercses vígjátékok voltak. Az első egész estés, ''Vitaphone'' technikával elkészült, de még párbeszédek nélküli film (melyben a zenét és a hangeffekteket nagyméretű, viaszos lemezeken rögzítették), az 1926-os [[Don Huan (film, 1926)|Don Huan]] volt.
 
A [[Warner Bros.]] sikerére válaszul a ''Fox Film Corporation'' 1926-ban előállt a ''Movietone'' technikával, mely már képes volt a hangot magára a filmszalagra rögzíteni. A kép és a hang szinkronizálása ezzel a módszerrel sokkal egyszerűbb volt, így a ''Vitaphone'' technológia hamarosan háttérbe szorult. Az első egész estés film, melyben a ''Movietone'' rendszert használták, az 1927-ben bemutatott [[Napfelkelte (film, 1927)|Napfelkelte]] című darab volt.<ref>http://www.filmsite.org/20sintro3.html</ref>
Az 1930-as években a rendezők még jobbára úgy gondolták, hogy a filmhez társuló zenének jól meghatározott oka kell legyen. Amikor például egy városi parkban játszódó szerelmes jelenet képsorai futottak, s a hangulatot [[hegedű]]szóló fejezte ki, a hegedűs a képkockákon is megjelent, pedig semmi köze nem volt a jelenethez.<ref>http://www.associatedcontent.com/article/31632/history_of_music_in_film_analysis_of.html?cat=40 – Max Steiner: We Make The Movies</ref> Mindezek ellenére az [[Opera (színmű)|operákhoz]] hasonlóan az ekkor készült filmekben általában folyamatosan szólt a zene, melynek megkomponálása már csak a szükségesen hatalmas terjedelem miatt sem volt egyszerű. Egy-egy film zenéjén több alkotó közösen dolgozott; a felhasznált témákat általában az éppen népszerű zenei stílus már meglévő repertoárjából merítve. S ahogy a technika fejlődésével a filmek előállítása egyre gyorsabb ütemű lett, a zene megírására gyakran nem jutott elegendő idő, így a komponisták még inkább kénytelenek voltak a bevett szokásokra, formulákra és klisékre támaszkodni.<ref name="auto_eVtLy49+HIlqvKXxjIoBTw"/>
 
A filmzeneszerzés világából nem maradt ki [[Charles Chaplin|Charlie Chaplin]] sem ([[A kölyök (film, 1921)|A kölyök]], 1921; [[Aranyláz]], 1925; [[Nagyvárosi fények]], 1931; [[A diktátor]], 1940 – ez utóbbi Chaplin első hangosfilmje volt).
 
A korszakban Amerikában igen népszerűek voltak a dalok, és a populáris zene és a [[klasszikus zene]] még nem feltétlenül zárták ki egymást. Filmzenéket és a filmekhez dalokat olyan zeneszerzők is komponáltak, mint [[Irving Berlin]], [[George Gershwin]], [[Cole Porter]], [[Richard Rodgers]]. Az egyik legnagyobb hatású zeneszerző [[Wolfgang Korngold]] volt; egész jeleneteket átívelő, (ún. „faltól falig”) hatalmas, összetett hangzásvilágú zenéket írt, mely a [[Richard Wagner|wagneri]] operákhoz hasonló érzelmi hatásokat váltott ki. Olyan filmeket zenésített meg, mint például az 1935-ös ''Captain Blood'', az 1938-as ''The Adventures of Robin Hood'', az 1940-es ''The Seahawk'', vagy az 1946-os ''Of Human Bondage''.<ref name="auto_IKi3prXLxNawGop7wwU3XQ">http://www.americancomposers.org/hollywood_chihara_article.htm</ref>
1961-ben egy ifjú jazz-zongorista, [[Henry Mancini]] nyerte el az Oscar-díjat az [[Álom luxuskivitelben (film)|Álom luxuskivitelben]] című filmhez írt zenéjéért, mely lendületes, vidám dallamaival, merész hangszerelésével szinte forradalmasította Hollywood filmzeneszerzési irányelveit. A korai hatvanas években [[Ennio Morricone]] [[spagettiwestern]]-filmzenéi már fordulatot jeleznek: egyre inkább Hollywood kezdett befolyással lenni Európára; [[Maurice Jarre]] ([[Arábiai Lawrence (film)|Arábiai Lawrence]], 1962), [[Tony Richardson]] (''Tom Jones'', 1963), [[Michel Legrande]] ([[Cherbourgi esernyők]], 1964) és [[Nino Rota]] ([[A Keresztapa]], 1972) pedig megteremtették a filmzene olykor igen gazdag, olykor klisékkel teletűzdelt, de mindig az érzelmi katarzis felé törekedő, nemzetközi stílusát.<ref name="auto_IKi3prXLxNawGop7wwU3XQ"/>
 
Újabb forradalmat jelentett a filmzene világában az analóg [[szintetizátor]]ok megjelenése az 1970-es évek végén, melyekkel akár helyettesíteni lehetett az egész zenekart. Az úttörő szerepet ezen a téren [[Vangelis]] töltötte be, akinek az 1981-es [[Tűzszekerek]] című filmhez írt zenéjét jutalmazta aranyszoborral az amerikai Filmakadémia.
 
Napjainkban a filmzenére ugyanúgy hatással vannak a legkülönbözőbb zenei stílusok és irányzatok, mint ahogy részt vállalnak belőle kortárs klasszikus zeneszerzők, mint például [[Elliot Goldenthal]] vagy [[Philip Glass]]. A digitális hangtechnika fejlődésével a zeneszerzők már akár teljes egészében számítógépen dolgozhatnak. A wagneri [[vezérmotívum]] öröksége a mai filmzenékben is tovább él; a fontos szereplőknek, eseményeknek gyakran saját dallamuk van, mely a film zenéjében számtalanszor ismétlődhet, variálódhat. A filmzenék terjedelme meglehetősen széles skálán mozog, kezdve az olyan filmektől, melyekben alig szól bármiféle muzsika, egészen azokig, melyeket szinte teljes egészében kitölt a zene.
Magyarországon 1929. szeptember 20-án mutatta be a Forum Mozi az első hangosfilmet, mely [[Az éneklő bolond]] címet viselte, és még nem magyar gyártású film volt. 1930. május 12-én volt látható először [[Gaál Béla]] ''Csak egy kislány van a világon'' című filmje, melyet ''Movietone'' felvevőgép segítségével hangosítottak, és a közönség elsősorban magyar nótákat hallhatott a képsorokhoz. A [[Mafilm|Hunnia Filmgyár]] 1931-ben már alkalmas volt hangfelvétel készítésére, s 1931. szeptember 25-én bemutathatta [[A kék bálvány]] című filmet, mely az első teljesen magyar gyártású hangosfilm volt.<ref>http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kjeb/0/16229/1</ref> Nem igazán aratott átütő sikert, de az ezt követő, [[Csortos Gyula]], [[Kabos Gyula]] és [[Jávor Pál (színművész)|Jávor Pál]] főszereplésével készült [[Hyppolit, a lakáj]] már annál inkább. A film zenéjét és mai napig jól ismert dalait ''(Köszönöm, hogy imádott, Pá, kis aranyom)'' [[Eisemann Mihály]] szerezte. A ''Hyppolit, a lakáj'' a magyar polgári komédia alaphangnemét adta meg, és nagymértékben hatással volt a rákövetkező időszak magyar filmzenéjére.
 
A második világháború alatt és az azt követő években a politika a magyar filmkészítésre is igen nagy befolyást gyakorolt. A kor legtermékenyebb filmzeneszerzői közé tartozik [[Buday Dénes]], aki ismert és elismert operettszerző is volt, s olyan filmekből ismerhetjük, mint [[Egy szív megáll]] (1942), [[Kalotaszegi Madonna]] (1943), [[Valahol Európában (film|Valahol Európában]] (1947). [[Polgár Tibor]] neve szerepel többek között [[A tanítónő]] (1945), az [[Ének a búzamezőkről]] (1947), a [[Beszterce ostroma]] (1948), a [[Rokonok]] (1954) című filmek stáblistáján. [[Farkas Ferenc (zeneszerző)|Farkas Ferenc]] sokrétű munkássága is magában foglalt számos filmzenét, ezen filmek többsége az 1950-es, 1960-as években készült (''A harag napja'', 1953; ''Simon Menyhért születése'', 1954; ''Csutak és a szürke ló'', 1960; ''Két félidő a pokolban'', 1961; ''A kőszívű ember fiai'', 1965). Az 1960-as évektől a magyar kultúrpolitika enyhülést mutatott, s már engedélyezték a szókimondóbb, társadalomkritikus filmek bemutatását is.
 
Az 1980-as évek underground zenei mozgalmai a mozira is nagy hatást gyakoroltak. [[Víg Mihály]] neve mindenképp kiemelendő ebből a korszakból, aki elsősorban [[Tarr Béla]] filmjeihez szolgáltatta a muzsikát (''Őszi almanach'', 1983; ''Kárhozat'', 1987; [[Sátántangó]], 1993), és olyan kiváló munkák is a nevéhez fűződnek, mint az [[Eszkimó asszony fázik]] (1983), [[Rock térítő]] (1988), vagy az ''Ex-kódex'' (1983). [[Vidovszky Béla]] nevét a [[Bódy Gábor]] rendezte klasszisok stáblistáján látjuk (''A krétakör'', 1978; ''Nárcisz és Psyché'', 1980; ''Kutya éji dala'', 1983); [[Bujdosó János]] kortárs műveit leginkább [[Angelo Badalamenti]] zenei világával lehet összevetni. A Halott imitátor, a Tiszta Románc és Az ifjúság megnyugtat című filmekhez írt zenéi nem annyira a kereskedelmi szempontoknak kívánnak megfelelni, inkább eredetiségre és minőségre törekednek.
 
== Elkészítése ==
[[Rózsa Miklós]]tól származik az a megállapítás, miszerint ''„az első és legfontosabb a filmes szakmában egy komoly zeneszerző számára az, hogy megtanuljon stopperórával komponálni.”'' A filmzeneszerzés folyamata leggyakrabban akkor kezdődik, amikor a film már összeállt, a vágások teljesen (vagy majdnem teljesen) készen vannak. A [[Filmrendező|rendező]] ekkor a készülő filmet (egyes esetekben magát a [[forgatókönyv]]et is) a zeneszerző rendelkezésére bocsátja, aki megkezdi a témák és motívumok kidolgozását. Egyes rendezők nagyban rábízzák a filmzenét a komponista elképzeléseire, mások a zeneszerzés folyamatában aktívabban részt vesznek, és igyekeznek közös nevezőre juttatni a saját elképzeléseiket a zeneszerzőéivel.
 
A mai modern technika lehetővé teszi, hogy a komponista a készülő szerzeményből rövid, „demó” verziókat mutathasson be a rendezőnek [[MIDI]]-állományok formájában, még azelőtt, hogy (általában [[szimfonikus zenekar]] segítségével) a filmzenét véglegesen rögzítenék.
 
Elterjedt az ún. ''temp score'' alkalmazása is: ez azt jelenti, hogy a készülő filmhez már meglévő zenék részleteit illesztik mintegy próbaképpen. Nem minden zeneszerző alkalmazza szívesen a temp score-t, mert előfordulhat, hogy a rendezőnek úgymond „túlságosan is megtetszik”, és ahhoz nagyban hasonló művet vár el a komponistától.
A jelenetek újravágása általában megnehezíti a komponista dolgát, mivel előfordulhat, hogy a zene egy-egy szakaszát teljes egészében újra kell írnia. (Jóval ritkábban ugyan, de létezhet az is, hogy a dolog éppen fordítva történik: a rendező a képsorokat vágja meg úgy, hogy pontosan illeszkedjenek a már előre megírt zenéhez.)
 
A filmzeneszerzők műveik hangszereléséhez általában igénybe veszik mások segítségét – a ''hangszerelőknek'' nem feladatuk új zenét írni, csupán a komponista által felvázolt zenei elképzeléseket adaptálni az egyes hangszerekhez. A hangszerelők alkalmazásának egyik oka lehet az időhiány – gyakran előfordul, hogy a film felvételei vagy a vágások csúsznak az eredeti elképzelésekhez képest, de a tervezett bemutatót nem akarják elhalasztani; ekkor a zeneszerzőre hárul, hogy „behozza” a lemaradást.
 
A legtöbb nagy költségvetésű film zenéje szimfonikus zenekarra íródik, de a szintetizátorok manapság már sosem hiányozhatnak – s még inkább igaz ez a kis költségvetésű filmekre, melyek keretébe nem fér bele egy egész zenekar alkalmazása. A zeneszerzők többsége maga vezényli a művét a felvételek elkészítésekor. A film képsorai a zenekar háta mögötti vetítővásznon peregnek; a karmester ezt nyomon követve vezényli a művet, hogy az pontosan illeszkedjen az eltervezett helyre. A vezénylést segítheti az ún. ''click track'' alkalmazása, mely lényegében a [[metronóm]] funkcióját tölti be.
 
== Díjak ==
 
===Varése Sarabande===
Az 1978-ban alapított cég az egyik legnagyobb és legismertebb filmzenei kiadó; kínálatában számos különleges gyűjtemény megtalálható, a mozi aranykorának filmzenéitől kezdve egészen a kortárs szerzeményekig. A ''Deluxe Edition'' nevű sorozata a már kereskedelmi forgalomban nem kapható, esetlekesetleg csak bakeliten elérhető albumok bővített változatait tartalmazza; a ''Soundtrack Club'' sorozatba pedig a korábban feledésbe merült, vagy egyes évfordulók alkalmából megjelentetett kiadványok kerülnek. (A Deluxe Edition darabjai általában nagy példányszámban jelennek meg, míg a Soundtrack Club tagjai 1000-3000 darabos kiadások.)<ref>http://www.filmzene.net/read.php?u=records_varese_sarabande.html</ref>
 
===La-La Land Records===
 
===Hollywood Records===
A [[The Walt Disney Company|Walt Disney Company]] tulajdonában lévő cég a filmzenék közül elsősorban a Disney, vagy a Disney tulajdonában lévő egyéb stúdiók filmjeihez készült műveket jelenteti meg.
 
===Film Score Monthly===