„Almásy Angéla” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
7. sor:
Elemi és általános iskolát Magyargencsen és Kemeneshőgyészen végezte. Meghatározó tanítói, tanárai Baky Etelka és Asbóth László voltak. Eminens tanulóként fejezte be az általános iskolát, ennek ellenére szülei nem engedték középiskolába, egyrészt anyagi okokból (1954), másrészt a paraszti hagyomány, szokás szerint a gazdálkodást legalább az egyik gyereknek folytatni kell. (Bátyja építőipari középiskolába járt.) Egy év kihagyással Asbóth László tanár úr – akinek igen nagy tekintélye volt a faluban – hatására, kérésére és biztatására tovább tanulhatott.
 
A Pápai[[Pápa]]i Petőfi Sándor Állami Általános Gimnázium reálosztályába 1955 év júniusában nyert felvételt. A gimnáziumban meghatározó tanárai Tallai Ferenc (történelem, osztályfőnök) és [[A. Tóth Sándor]] (ábrázoló geometria, festő és báb művész) voltak. Érettségi bizonyítványát 1959. június 10-én kapta meg, jeles eredménnyel.
 
Próba szerencse alapon jelentkezett a Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahová első körben felvették, és 1959 szeptemberében a Textilkar, Szövöttanyagtervező szakán kezdte meg tanulmányait. Ebben az időben az Iparművészeti Főiskola igazgatója [[Hincz Gyula ]] festőművész, grafikus, Textilkar vezetője [[Schubert Ernő]] volt. Jelesebb tanárai-mesterei, alakrajz: Rákosi Zoltán, [[Gerzson Pál]], grafika: Ernyei Sándor, művészettörténet: Újvári Béla, irodalom: Bikácsi László, gyakorlat-szövés: [[Bakay Erzsébet]], Balogh Rozi. Tanulmányi eredményei – melyek átlaga 4 és 4,77 között váltakozott – tandíjmentességet biztosított. Diploma munkái a Főiskola műhelyében, valamint a tizenkétszeres élüzem kitüntetést elnyert Pápai Textilgyárban készültek. Diploma dolgozatában a nagyüzemi szövöttanyag tervezés-kivitelezés lehetőségeit és jelentőségét elemezte az akkori öltözködési kultúra valamint divat irányzatok tükrében. Diplomáját 1964. június 27-én jeles, dicséretes minősítéssel vette át. Pályafutása során, főiskolai tanulmányaitól kezdve, mindvégig az volt a célkitűzése, hívatása, hogy nagy-üzemileg kivitelezhető szövöttanyagokat tervezzen.