„Felnőttkori kötődés” változatai közötti eltérés

Bowlby elmélete szerint a gyerekek a gondozóikkal folytatott interakciókból tanulnak. Számos interakció alapján a gyermek elvárásokat alakít ki gondozójának elérhetőségét és segítőkészségét illetően. Ezek az elvárások a gyerek önmagáról és gondozójáról kialakított képét tükrözik vissza.
 
{{quote|A bizonyosság abban, hogy a személy, akihez a kötődő viszony fűződik - túl azon, hogy elérhető - jellemzően válaszkész, két változót határoz meg: (a) a személy, akihez a kötődő viszony fűződik megbízhatónak ítélhető-e atekintetben, hogy általában válaszol a védelemre és támogatásra vonatkozó igényekre (b) a [[szelf]] tekinthető-e olyasvalakinek, akire bárki, de különösen az a személy, akihez a kötődő viszony fűződik, segítő szándékkal válaszol. Logikusan következik, hogy ezek a változók függetlenek. A gyakrolatban viszont összekeverednek. Ennek eredményeképp a kötődés tárgyának és alanyának modellje várhatóan úgy fejlődik ki, hogy azok egymást kiegészítsék és megerősítsék. " (Bowlby, 1973, p. 238)<ref>Bowlby, J. (1973). Separation: Anxiety & Anger, Volume 2 of Attachment and loss London. Hogarth Press; New York: Basic Books; Harmondsworth: Penguin (1975).</ref>}}
 
A gyerekek gondozóikról kialakított gondolataik az önmagukról kialakított gondolatokkal együtt, amelyek jó gondozókra érdemesként definiálják önmagukat, munkamodelleket alkotnak. A munkamodellek segítenek a viselkedés irányításában azáltal, hogy a gyerekeket képessé teszi gondozóik reakcióinak megjóslására. Ha már kialakult, Bowlby elmélete szerint a munkamodell viszonylag stabil marad. A gyerekek általában munkamodelljükön keresztül értelmezik élményeiket ahelyett, hogy munkamodelljükön változtatnának úgy, hogy az idomuljon az új élményhez. Csak akkor módosítanak munkamodelljükön, amikor az élmények értelmezhetetlenek a meglévő munkamodell alapján.
102

szerkesztés