„Karsay Ferenc” változatai közötti eltérés

Egyetem után a [[Honvéd Térképészeti Intézet]]be került, ahol térképész tisztként (terepfelmérő topográfus), majd kartográfiai alosztályvezetőként dolgozott. 1957-ben [[Rédey István]] professzor, meghívta oktatónak a Hadmérnöki Karon lévő Térképészeti Tanszékre. Innen került át - a Hadmérnöki Kar megszűntével - az [[Építőmérnöki Kar]] Általános Geodézia tanszékére előbb mint tanársegéd, majd mint adjunktus. Itt doktorált 1961-ben kozmikus geodéziai témában.

Az 1961-62-es tanévben [[Irmédi-Molnár László]] kéri fel az [[ELTE]] Térképtudományi tanszékére meghívott előadónak. Itt térképészeti matematikát, vetülettant, geodéziát, fotogrammetriát, földrajzi helymeghatározást és topográfiát - tehát a térképezéshez szükséges felmérési ismereteket - oktatta a térképész szakos hallgatóknak.

A 60-as években, néhány éven keresztül - szintén másodállásban - oktatott mérnöki- és építőipari geodéziát, a közlekedési és a földmérési főiskolákon is. Ebben az időszakban, a nevéhez kötődik rengeteg külföldi szakirodalom honosítás, és több egyetemi, főiskolai jegyzet megírása. 1961-1976 között hét egyetemi és főiskolai jegyzetet adott közre.

Ekkoriban fordult az érdeklődése a geodézia és fotogrammetria építőipari felhasználása felé. 1964-től az akkori építésügyi minisztérium egyik tervező vállalatához került főállásban, a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatához, BME oktatói pályáját otthagyva.

1972-től főosztályvezető, majd szakági főmérnök több nagy, országos jelentőségű építkezésen ([[Tiszai Vegyi Kombinát]], [[Bélapátfalvi Cementgyár]], Ózdi Kohászati Üzemek, [[Százhalombattai Erőmű]], budapesti metró és Duna-hidak stb.).

1992-ben ment nyugdíjba, de az ELTE Térképtudományi Tanszékén még ezután is jó néhány éven keresztül oktatott. Szakmai munkájáért 2002-ben megkapta az ELTE [[Pro Universitate]] kitüntetését.

A nevéhez kötődik több mint 140 publikáció, amelyek zöme mérnöki és kozmikus geodéziai kérdésekkel foglalkozik. Számos cikke jelent meg a kiegyenlítő számítások témaköréből, ahol a legkorszerűbb matematikai módszerek alkalmazója. Szerkesztője volt a Magyar Geodéziai és Kartográfiai Irodalom bibliográfiának. Kidolgozta a Baranyi-féle vetületek vetületi egyenleteit. Szakmatörténeti témájú könyvet írt "Térképészeti műszerek története Európában 1789-ig" és "A nemzetközi geodézia és kartográfia jeleseinek lexikona" címmel. (I-II. kötet), melyek CD lemezen jelentek meg (2002, 2004). Írt a 18-19. századforduló magyar vízépítési munkálatainak műszertani vonatkozásai (2002), A geodézia és kartográfia Magyarországon a XX. században címmel (könyvrészlet, 1999).

Egész pályafutása során aktívan tevékenykedett a [[Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság]]ban. 1976-1985 között a Mérnökgeodéziai Szakosztály titkára volt, 1986-1990 között betöltötte a társaság főtitkára tisztségét. 1984-ben kapta meg a Lázár deák emlékérmet, majd 1999-ben a társaság örökös tagjává választotta. 1999-től 2007-ig vezette a Szakmatörténeti Szakosztályt. A [[Magyar Térképbarátok Társulata]] tiszteletbeli elnökségének tagja volt.