„National Institute of Standards and Technology” változatai közötti eltérés

a
 
A NIST [[atomfizika]]i kutatásokkal is foglalkozott, elsősorban különféle részecskék [[lézer]]rel történő hűtésével és befogásával. Az első próbálkozás ionok lehűtésére 1975-ben zajlott le meg egy tudóscsoport által, akik közül egyikük az intézetben dolgozott. Egy másik csoport 1978-ban hajtotta végre az első sikeres próbálkozást. Az 1980-as évek közepére az intézetben dolgozó két másik tudós más módszert alkalmazott atomok lehűtésére, vagyis lelassítására (ezek elektromosan semlegesek voltak, ami másféle technikát igényelt). Ennek kidolgozása előfeltétele volt az atomok „befogásának”. A kutatások nem sokkal később [[fizikai Nobel-díj]]hoz vezettek a NIST kutatói számára olyan témában, mint a „lézerrel végzett hűtés és befogás”.
 
Ebben az időszakban a NIST kutatói az energia és a [[környezetvédelem]] problémáira koncentráltak. Ez főleg az [[1973-as olajembargó]], és néhány környezetvédelmi törvény kiadásának következménye volt, továbbá a közvélemény érdeklődése is megnőtt a környezet megóvásának kérdésében. Az első [[Föld Napja]] (''Earth Day'') 1970-ben lett megtartva.
 
-----
:===Energia és környezet===
Much of NIST's time during this era was taken up with research on energy and environmental problems, largely in response to the oil embargo of 1973 and a batch of environmental legislation as well as growing public support for protection of the environment. The first Earth Day was held in 1970. Several years later, it was estimated that the United States would spend more than $190 billion over the next 10 years to attain federal standards for air and water quality. NIST was a key player in the environmental movement because pollutant concentrations had to be measured accurately.
 
Among its energy conservation projects, NIST published design and evaluation criteria for new buildings. The publication served as the technical basis for industry's first major voluntary consensus standard for energy conservation in new buildings. A consultant's evaluation found that this new standard would reduce energy consumption by as much as 59 percent in some buildings. A study covering the time period 1975 to 1984 found that NIST's contribution to the energy cost savings in single-family houses due to the industry standard was $919 million in 1975 dollars ($2.6 billion in 1995 dollars)-many times more than the cost of the program. In a separate project, NIST developed testing and rating procedures for all major energy-consuming equipment in residential buildings to support the development of national efficiency standards by the U.S. Department of Energy.