|
'''Dragoș''' vagy '''Bélteki Drágfi''' (? – [[1353]]) [[máramaros]]i vajda volt, aki [[1351]] és [[1353]] között uralkodott azon a területen, amely később [[Moldva]] lett. [[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]] magyar király utasítására hagyta el [[Máramaros]]t, hogy egy védelmi vonalat alakítson ki az [[Arany Horda]] ellen, ebből következően nem volt független uralkodó. A hadjárat visszavonulásra kényszerítette a tatárokat a [[Dnyeszter]] mögé.
==Uralkodása==
A Kárpátok, Magyarország keleti határai, évszázadokon keresztül különböző népek támadásainak voltak kitéve. Bár a támadások útjában nagyon is komoly akadályt képeztek, ezek az akadályok nem voltak legyőzhetetlenek, mert rajtuk több szoros vezetett át. Ennek a természetes határnak a megerősítése és védelme érdekében a magyar királyok minden tőlük telhetőt elkövettek. Ilyen védelmi jellegű, úgy is mondhatnánk, hogy elővigyázatossági intézkedés volt az ellenségnek a szorosok közvetlen közeléből való távol tartása, más szóval a szorosokon átvezető utak biztosítása. Erre a legcélravezetőbbnek látszott a védelem szempontjából legmegbízhatóbb elemnek, a magyaroknak a Kárpátok külső, déli és keleti lejtőin való letelepítése. A magyar védőrendszer ezen előretolt figyelőállásainak azonban nemcsak támadást feltartóztató szerepük volt, hanem támadó hadjáratok alkalmával nagyszerű kiinduló pontul is szolgáltak. A magyar és német elemnek Moldva földjén való megtelepedése az Anjouk idejében újból erős lendületet kapott. A legrégibb moldvai oklevelek áttanulmányozása során átfogó képet kaphatunk a moldvai magyarság szerepéről és betelepedésének idejéről. A tatár hatalom meggyengülése, ami majdnem egybeesik az Árpád-ház kihalásával és az említett magyar telepek megerősödése, elősegítették azoknak a hadi vállalatoknak megindítását, melyek Nagy Lajos idejében Moldva nagy részét felszabadították a tatárok uralma alól. Nagyon természetes, hogy e hadjáratok csak még jobban megerősítették a magyar királynak Moldva feletti felségjogait. A tatárok ellen irányuló hadi vállalkozásokban a máramarosi románok jelenléte magától értetődő, mert ezekben a határokon is túlterjedő harcokban a székelyeken kívül mindazok érdekelve voltak, akik a tatárok közelében laktak s így támadásaiknak mindenkor ki voltak szolgáltatva. Ezért jött tehát létre a Moldva völgyében, egy sikeres hadjárat után Dragos, máramarosi kenéz vezetése alatt a moldvai vajdaság.
Mivel úgy a tatárok, mint a magyarok kölcsönösen támadták egymást és a támadások legtöbbször helyi jellegűek voltak, Dragos Moldvában váló megtelepedésének idejét nem tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani. Annak a néhány forrásmunkának alapján, mely számunkra ez időből fennmaradt, csak általánosságban lehet az események lefolyását követni. A legnagyobb valószínűség szerint a hadjárat, mely után Dragos Moldvában maradt, mint a magyar király bizalmi embere ugyanaz, mint amelyet Lackfi András a székelyek ispánja vezetett a tatárok ellen, s amelyről a krónikás is megemlékezik. Tudomásunk szerint a hadjárat 1345-ben volt. Ezt a hadjáratot természetesen követték a székelyek más hadi vállalkozásai, melyeknek eredménye volt a tatároknak szinte a tengerig való visszahúzódása. A tatárok haderejét érzékenyen megtizedelte az akkori legrettenetesebb járvány is, a pestis. Ha nem is fogadhatjuk el a krónikás feljegyzését, mely a halottak számát bizonyára túlozva 300.000 emberre teszi, akkor is elhihetjük, hogy soraik megritkultak és ellenállásuk is érezhetően meggyengült. Mindezek még jobban megerősítették a magyar király befolyását a Kárpátok keleti vidékein. VI. Kelemen pápának 1347-ben kelt és a kalocsai érsekhez intézett levele is ezt bizonyítja. A pápa intézkedik a milkói püspökség helyreállítása és Nemtei (Nympti) Tamás püspökké való kinevezése ügyében. A fenti körülmények mérlegelése alapján úgy látszik, hogy Dragosnak Moldvába való megtelepedésére tényleg ez volt a legalkalmasabb idő.
Vitathatatlan, hogy Dragos a most visszaszerzett területen a magyar király képviselője volt. Nagy Lajos nem egy okleveléből látjuk azt a függőségi viszonyt, mely Dragos utódai és a magyar király között is fennállt. Adataink hiányos volta miatt bővebbet nem tudunk Dragos életéről, tetteiről és családi kapcsolatairól. Épen ezért nem fogadhatjuk el minden kétséget kizáróan a román krónikák tudósítását, amely szerint Dragos utóda fia, Szász (Sas) volt, ki őt két évi uralkodás után követte a vajdai méltóságban. Eltekintve a két vajda közötti esetleges rokoni kapcsolattól megállapíthatjuk, hogy mindkettő a magyar király közvetlen fennhatósága alatt állt. Úgy tekinthetjük őket, mint a magyar király tisztviselőit.
Az alapítási monda lényege az, hogy a moldvai fejedelemséget máramarosi románok alapították László magyar király egy hadjárata alkalmával, amely a tatárokat kiszorította Moldvából. A magyar monda ezt a kiváló sikert Szent Lászlónak tulajdonítja, ki sírjából személyesen a keresztények segélyére sietett és eldöntötte a diadalt. Ez a legenda egy minorita barát közléseként a dubniczi krónikában található, I. Lajosnak a tatárok elleni hadjárata említésénél. Így László magyar király bejutott Moldva alapításának mondájába is, amely az eseményt a moldvai tatárok fölötti győzelméhez fűzi.
Ebben a hagyományban mindenesetre több a történeti elem, mint az alapítási monda másik elterjedtebb változatában, amely szerint Dragos vadászaton egy bölényt üldözve ment Máramarosból Moldvába, ahol Boureni (románul a bour bölényt jelent) helységben a Moldva vizénél ejtette el a vadat. Mivel itt lakatlan, de termékeny földet talált, elhatározta, hogy embereivel együtt megtelepszik rajta. Erre fejedelemséget alapított, melynek címerévé az elejtett bölény fejét tette. Ez a monda, noha csak az ország címerének magyarázatára irányul, vegyesen fordul elő a másikkal. Mindkettőben közös az alapító neve és a Máramarosból való származás.
Moldva alapítási mondájának történeti tartalma tehát az, hogy a máramarosi románok az említett tatár háború idején, melyben részt vehettek, a tatárok által elhagyott tartomány egy részét birtokba vették és vezérük, Dragos alatt Magyarországtól függő viszonyban rakták le a moldvai fejedelemség első alapjait. A magyar krónikák ezt a tatár háborút I. Lajosnak egyik első uralkodói tetteként (az 1344-es horvát hadjárat előtt) említik. Endre erdélyi vajda vezetése alatt folyt le, akinek vajdasága 1343-ból származó okirattal igazolható. 1349-ben viszont már Bogdánt említik, mint a moldvai fejedelmek sorozatában a harmadikat. Két előde, Dragos és Sas (ez utóbbi vajdasága okirattal igazolható) a moldvai krónikák szerint hat (Dragos két, Sas négy) esztendeig uralkodtak. E szerint az alapító Dragos ideje egybeesik Endre erdélyi vajdáéval, így a fejedelemség Dragos által való megalapítása körülbelül 1343-ra tehető.
A fejedelmi székhely és az első igazolható főváros, Suceava, melynek helyére Jászváros csak később lépett. Ott voltak a moldvai fejedelmek legrégebbi egyházi alapításai és temetkező helyei is. Dragosról, akiről a Szeret felső folyásának egyik vidékét (ahol a folyó kilép Bukovinából) „Câmpul lui Dragos”-nak (Dragos mezejének) nevezték, azt is leírják, hogy templomot épített Volovecben (Radaut mellett), ahol el is temették később. Utódjának, Sasnak, tulajdonítja a hagyomány a szereti, ma is meglévő szentháromság-templomot, melynek egyik helyiségét „Sasca”-nak nevezik. A két vajda alatt a fejedelemség, mely az északnyugati területen keletkezett, úgy látszik, nem igen terjedt túl Bukovinán és a Moldva és a Szeret felső folyásának völgyein.
Mikor a máramarosi románok a tartományt birtokba vették, valószínűleg találtak ott a tatár betörés előtti időből származó románokat, akik csatlakoztak hozzájuk. A románok mellett szlávok is laktak azon a területen, akiktől átvették a szláv hely- és folyóneveket. A régi szláv népesség orosz bevándorlókkal szaporodva a besenyő és kun uralmat is túlélhette. Valószínűleg gyarapította a népet a szomszédos Galíciából való betelepedés is, mert a kereskedelmi út Halicsból a Dunához Moldván át vezetett. Részben ebben az időben jöhettek létre azok a moldvai „orosz-városok” vagy vásárhelyek, köztük Suceava, Szeret és Cern (valószinűleg Czernowitz), amelyeket egy orosz városjegyzék említ és amelyek mellett Chotint a Dnyeszternél „oláh város”-nak nevezték.
==Források==
|
