„Úrvacsora” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a WP:FELÉP szerinti fejezet cím, egyéb apróság AWB
Nincs szerkesztési összefoglaló
5. sor:
 
==Az úrvacsora különböző protestáns értelmezései==
A [[16. század]] reformátorai általában elvetették a katolikus egyház átlényegülési tanát, valamint azt a szokást is, hogy az úrvacsorát a közönségnek csak egy szín alatt, azaz csak a kenyér alakjában szolgáltatják ki; de arra nézve, hogy az úrvacsora szereztetési igéi („ez az én testem…”) miként értendők, egymás közt sem értettek egyet. [[Luther Márton|Luther]] szerint a kenyér és bor a megszentelés után is megmarad kenyérnek és bornak, de azzal általunk nem érthető módon, (bár az [[ubiquitas]] tana ad erről némi felvilágosítást) egyesül Krisztus teste és vére, úgy, hogy a kenyérben vagy a kenyérrel együtt Krisztus valódi teste adatik az úrvacsorával élőknek. [[Zwingli]] úgy tekintette a megtört kenyeret és kitöltött bort, mint a Krisztus halálára emlékeztető s a halálával szerzett üdvről a hivőkethívőket biztosító jeleket. [[Kálvin János]] szerint az úrvacsorában csak kenyér és bor adatik, de aki azokat igaz hittel veszi, az egyszersmint lelki szájával ''(spiritualiter)'' Krisztus testét és vérét veszi magához. [[Philipp Melanchthon|Melanchthon]] élete utolsó pár évtizedében jelentősen közeledett a kálvini felfogáshoz; az [[unitárius]]ok tisztán emlékeztető jeleknek tekintik az úrvacsorai elemeket. A német és helvét reformáció között kezdetben csupán az úrvacsorai tan jelentett lényeges eltérést (Marburgi kollokvium), a különbségeket azonban tovább növelte a Kálvin-féle [[predesztináció|eleve elrendelési tan]]. A két egyház közötti egyesülést negyedfél száz éven keresztül folyton ezen két hitcikk akadályozta. A katolikus, evangélikus és a Zwingli alapította [[zürich]]i egyházban kovásztalan kenyeret vagyis [[Ostya (vallás)|ostyát]], a kálvinista és unitárius egyházakban kovászos, vagyis rendes kenyeret használnak.
 
==Az úrvacsora liturgiája==
24. sor:
''Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának. ''(I Korintus 11:23-29)
Ezután áldással elbocsátja a híveket.
{{Idézet|1. Fohász
Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől és a mi Urunk Jézus Krisztustól, ki magát adta a mi bűneinkért, hogy kimentene minket a jelenvaló gonosz világból az Istennek, a mi Atyánknak akaratja szerint, kinek legyen dicsőség mindörökkön örökké! Ámen.
 
2. Szertartási beszéd.p
Halljátok meg, Testvéreim, miként szerezte Jézus Krisztus az úri szent vacsorát. Elénkbe adja ezt szent Pál apostol a Korinthusbeli gyülekezethez írott elő levele 11. részének a 23. versétől kezdve a következőképpen:
„Én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret és hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlóképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testámentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre.
35. sor:
Hallottátok, atyámfiai, miképen szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus az úri szent vacsorát, valamint azt is, hogy mekkora tisztességgel és milyen tisztasággal kell azt az ő anyaszentegyházának kiszolgáltatnia mind az időknek végeztéig.
 
3. Bűnvalló imádság.
 
Készüljünk tehát-e királyi vendégségre alázatosan, megvallván a mi bűneinket a szent és a kegyelmes Isten orcája előtt a következőképpen:
 
Mindenható és örökkévaló Istenünk!
Édes Atyánk az Úr Jézus Krisztusban!
Megismerjük és megvalljuk te előtted, hogy mi szegény bűnösök bűnben születtünk, hajlandók vagyunk a gonoszra és tehetetlenek a jóra, akik napról napra sokféleképpen áthágjuk a te szent parancsolataidat, úgy, hogy a te igaz ítéleted szerint kárhozatot érdemlünk és örök halált.
De óh uram! Íme törődött szívvel szánjuk és bánjuk, hogy sokképpen megbántottunk téged; igaz bűnbánattal mondunk ítéletet magunkra és bűneinkre; alázatos lélekkel kiáltunk hozzád, jöjj segítségül a mi nyomorúságunknak. Könyörülj rajtunk könyörület Atyja, bocsásd meg bűneinket, szent Fiadnak, a mi Megváltónknak szerelméért! Közöld velünk és nevelj bennünk Szentlelked ajándékait, hogy azoknak világánál min inkább általlátván minden bűneinket, erejük által tagadjuk meg és vetkezzük le a bűnt és teremjük a megigazulás és a megszentelődés jó gyümölcseit, hogy azok kedves áldozatul legyenek néked, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.
 
4. Nyilvános vallástétel és fogadalom.
 
Vallást tettünk a mi hitünkről, jertek, tegyünk vallást a mi hitünkről, elmondván az egyetemes keresztyén egyház hitvallását;
 
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.
És a Jézus Krisztusban, Ő egyszülött Fiában, mi Urunkban, ki fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától, szenvede Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték, meghala és eltemetteték, szálla alá poklokra, harmad napon halottaiból feltámada, felméne mennyekbe, ül a mindenható Atya Istennek jobbján, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszek egy, közönséges, keresztyén anyaszentegyházat, Hiszem a szentek egyességét, bűneinknek bocsánatját, testünknek feltámadását és az örök életet. Ámen.
 
54. sor:
Azt kérdezem először is: Hiszitek-e, hogy az Istentől igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtett első embernek este folytán ti magatok is mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, akik saját erőtökből Isten ítélő széke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek?
A gyülekezet tagjai fennhangon felelik: Én ezt hiszem és vallom.
Másodszor: Hiszitek-e, hogy Isten a bűnös emberen megkönyörülvén, az Ő szent Fiát, az Úr Jézus Krisztus tiérettetek testben elbocsátotta, kinek egyszeri tökéletes áldozatjával a bűnnek hatalmát és a kárhozatnak erejét elvette s titeket ingyen kegyelemből a Jézus vérének érdeméért hit által megigazít?
A gyülekezet tagjai fennhangon felelik: Én ezt hiszem és vallom.
Harmadszor: Hiszitek-e, hogy Isten, aki feltámasztotta az Úr Jézus Krisztust, általa minket is feltámaszt a halálból és halandó testünket halhatatlanságba öltöztetvén, átvisz az Ő örök dicsőségébe?
62. sor:
Ezután a lelkipásztor mondja: Én is mindezeket veletek együtt hiszem és vallom, ígérem és fogadom.
 
5. Bűnbocsánat hirdetés.
Most azért én, mint az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak méltatlan bár, de hivatalos szolgája, hirdetem néktek a ti bűneiteknek bocsánatját és az örök életet, amelyet megáld a mi Urunk Istenünk, ingyen kegyelemből az Ő szent Fiáért mindnyájunknak. Ámen.
 
6. Meghívás az Úr asztalához.
Most azért, akik magatokat illendőképpen elkészítettétek járuljatok a szent asztalhoz alázatos szívvel és szép renddel.
 
7. A szent jegyek kiosztása.
 
8. Bezáró rövid beszéd.
Keresztyén Atyámfiai, így szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus az utolsó vacsorát. Így éltek vele az apostolok, hitvalló őseink és így éltünk vele Isten kegyelméből mi is. Minek előtt azonban elbocsátanánk titeket, kérünk és intünk, hogy Isten kegyelmét hiábavalóvá ne tegyétek magatokban. Ne uralkodjék többé tibennetek a bűn; sőt viseljétek magatokat a ti keresztyéni rendeltetésetekhez méltóan, hogy semmi titeket meg ne foszthasson Istennek ama szeretetétől, amelyet kijelentett és hozzátok megbizonyított a Jézus Krisztusban. Legyetek, mint az Ő szentei és szerettei, könyörületesek; öltözzetek fel a jóságot, alázatosságot, szelídséget, béketűrést. Szenvedjétek elegymást és ha egymásra valami panaszotok vagyon, bocsássatok meg egymásnak, mint Jézus megbocsátott tinektek. Az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, melyre hívattatok is egy testben.
Most, mielőtt megtérnénk hajlékunkba, jertek, emeljük fel szívünket Istenhez és adjunk hálát velünk közölt kegyelmességéért, imádkozván e képpen.eképpen:
 
Hálaadó imádság.
Miatyánk.
Megáldás.|Az 1930-as Ravasz László által összállítottösszeállított liturgia részletesen}}
 
{{csonk-dátum|csonk-szakasz|2007 augusztusából}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Úrvacsora