„Al-Aksza-mecset” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Xqbot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: a(z) ar:المسجد الأقصى kiemelt szócikk; kozmetikai változtatások
a XXXX-as évek típusú link javítása AWB
15. sor:
Ismert történelmi tény, hogy az ókori [[judaizmus]] lerombolt központjai, az [[Jeruzsálemi templom|első és második templom]] is a hegyen állt, pontos helyük azonban mára feledésbe merült. Egyes – bizonyítatlan – állítások szerint a két templom pontosan a mecset helyén állt, mások szerint a mecset, valamint a korábbi épületek építői sem ismerték már a régi templomok pontos helyét.
 
Később a területre az [[530]]-as évekbenévek]]ben [[I. Justinianus bizánci császár|I. Justinianus]] császár egy keresztény templomot épített, amit a korai [[7. század]]ban a [[perzsák]] leromboltak.
 
Amikor [[638]]-ban Jeruzsálem muszlim irányítás alá került, [[I. Omár kalifa|I. Omár]] [[kalifa]] ([[634]]-[[644]]) tette a helyet muszlim szent hellyé. Állítólag jeruzsálam keresztény pátriárkájától, [[Szophróniosz]]tól kérdezte meg „[[Dávid király|Dávid]] mecsetjének” pontos helyét, és az ott található épületet újította fel, fejlesztette tovább muszlim kegyhellyé. A hely felszentelésében [[Kaab al-Ahbar]], muszlim hitre tért korábbi [[rabbi]] is részt vett. Az elképzelés ellen szóló erős érv, hogy akkor a második templom már hatszáz éve nem létezett és erősen vitatható, hogy annak helyéről volt-e fogalmuk az ott élőknek.