„Kalotípia” változatai közötti eltérés

Kötőanyag nélküli ezüst-klorid érzékenyítésű sópapír. A képet [[ezüst]] ([[arany]]színezés esetén az ezüsthöz kötött [[arany]]) alkotja. [[1847]] után vezették be az aranyszínezést, de csak az [[1850]]-es évekbenévek]]ben vált általánossá, a legtöbb, [[1850]] után készített sópapír biztos, hogy valamilyen módon külön is enyvezett. E művelet célja az volt, hogy a papír felületén egy nagyon vékony réteg képződjön, amely megakadályozza, hogy az érzékenyítő oldat túl mélyre hatoljon a papír rostjai közé, s így rontsa a kép [[kontraszt]]osságát. Sokféle enyvező anyagot használtak, például [[keményítő]]t, [[zselatin]]t, [[kazein]]t, [[tejsavó]]t és [[ír moszat]]ot is. Az [[enyv]]ezés olyan vékonyan fedte csak a [[papír]] felszínét, hogy nem képezett külön réteget, ezért a kép mindig a papír szerkezetét mutatja és matt felületű. A [[keményítő]]vel enyvezett (starch-sized) papír barnás tónusú képet eredményezett, míg a [[zselatin]]nal enyvezett papír inkább vöröses árnyalatot adott.

Szintén [[William Henry Fox Talbot]] találmánya, [[1840]]-ből, azonban később [[Eduard Baldus]], majd [[Louis-Desiré Blanquart-Evrard]] módosította, tökéletesítette. Az [[1850]]-es évek]] közepéig volt általánosan elterjedt, hasonlóan pozitív változatához, mára már az egyik legritkábban előforduló negatív, a fennmaradt példányok értéke igen magas.