„Sas József (színművész)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
+kat és infó
32. sor:
[[Rózsahegyi Kálmán]] színiiskoláját [[1957]]-ben végezte el majd a [[győr]]i [[Kisfaludy Színház]]hoz (jelenlegi nevén [[Győri Nemzeti Színház]]) szerződött. Tagja volt [[1958]]-tól a [[Békéscsabai Jókai Színház|Békés Megyei Jókai Színház]]nak, [[1959]]-től a [[Pécsi Nemzeti Színház]]nak, [[1960]]-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, [[1966]]-tól pedig a [[kecskemét]]i [[Katona József Színház (Kecskemét)|Katona József Színház]]nak. [[1973]] óta a [[Mikroszkóp Színpad]] művésze, melynek [[1985]]-[[2009]] között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számtalan nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója.
 
[[2008]]-ban jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300 ezer forint pénzbírságra ítélték azhét rendbeli adócsalás vádjával, ezért, bár abban az évben [[Kossuth-díj]]ra jelölték, az előterjesztést visszavonták. Az ügyészség adatai szerint 1998 és 2001 között mintegy 35 millió forintot nem fizetett be adóként, emellett hétmillió forint egészségügyi hozzájárulással és négymillió forint tb-járulékkal is adós, összesen 46,1 millió forinttal.<ref>[http://index.hu/belfold/sasjo1065/ index.hu] Gyurcsány visszavonatta Sas József Kossuth-díját ''(2008. március 12.)''</ref><ref>[http://index.hu/kultur/pol/2009/06/17/sas_jozsef_felfuggesztett_bortont_kapott/ index.hu] Sas József egy év felfüggesztett börtönt kapott ''(2009. június 17.)''</ref>
 
== Díjak, elismerések ==
67. sor:
[[Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok]]
[[Kategória:Karinthy-gyűrű díjasok]]
[[Kategória:Magyar bűnözők]]