„Alekszandr Iljics Jegorov” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
visszavetették jobb
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
39. sor:
 
=== Orosz polgárháború ===
[[Fájl:Харьков Троцкий Егоров смотр 1919.jpg|bélyegkép|jobb|270px|Trockij 1919-ben megszemléli a Vörös Hadsereg déli erőit. A kép bal szélén Jegorov látható.]]
Habár a béke megkötése után az eszerek kivonultak a kormányból, Jegorov pozíciója nem romlott a Központi Végrehajtó Bizottságban, sőt Jenukidze javaslatára őt bízták meg az új hadsereg létrehozásával, majd áprilisban a Moszkvai Katonai Körzet egységeinek ellenőrzésével bízták meg. A rossz tapasztalatok miatt arra kérte Lenint, hogy a különböző tisztségekre jelölteket vegyék szigorú felülvizsgálat alá, amely többi javaslatával együtt bekerült a Központi Igazolóbizottság irányelveibe. Április 7-én pedig Jegorovot nevezték ki a bizottság élére, amely igen fontos megbízatás volt, hiszen itt bírálták el az ezredparancsnoki és magasabb tisztségekre jelölt vezetőket. A legelső igazolt [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Mihail Tuhacsevszkij]] volt cári hadnagy lett. Jegorov ezzel együtt a Leszerelési Népbiztosság kiürítési osztályának vezetője is volt, így ő tárgyalt a [[központi hatalmak]] képviselőivel a hadifoglyok cseréjéről.<ref>{{Opcit|n=William J. Spahr|o=75–76}}</ref>
 
46. sor:
[[Szergej Szergejevics Kamenyev|Szergej Kamenyev]] új főparancsnok augusztus 15-i ellentámadási kísérlete azonban kudarcba fulladt, ugyanis a jobbszárnyon haladó 13. és 14. hadsereget megakadályozták az egyesülésben a fehérek. Ezután az egész offenzíva megtorpant, majd több helyen visszavonulásokra került sor, és [[Kurszk (település)|Kurszk]] is elesett. Jegorov szeptember 26-án katasztrofálisnak értékelte a helyzetet. A vereség miatt a frontot kettéosztották, a balszárnyból létrejött a Délkeleti Front, míg a korábbi jobbszárny alkotta most már a Déli Frontot. A front {{szám|112500}} katonát és {{szám|17500}} lovast számlált október 12-én. Frontparancsnokká Jegorovot nevezték ki, mellé pedig [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálint]] helyezték a Forradalmi Katonai Tanács tagjaként, így ő ellenőrizte Jegorov ténykedéseit, és ellenjegyezte parancsait. Sztálin dolgozta ki a déli támadás új tervét, habár önéletrajzában Jegorov ezt magának tulajdonította. A 13. és 14. hadsereget azonban az összpontosítás befejezése előtt támadásba küldte, így azok súlyos veszteséget szenvedtek. Ennek ellenére szeptember 20-án visszafoglalták [[Orjol]]t.<ref>{{Opcit|n=William J. Spahr|o=79–82}}</ref>
 
Október végén került sor új támadásra, amely már komoly sikerekkel járt. Október 24-én [[Szemjon Mihajlovics Bugyonnij|Bugyonnij]] erőivel együttműködve elfoglalták [[Voronyezs]]t, majd november 16-án az attól 100 kilométerre nyugatra lévő vasútállomást. Ez lehetőséget nyújtott Gyenyikin erőinek kettévágására. Az év végére a fehérek itteni erői széthullóban voltak, miközben Bugyonnij 1. lovashadserege és a Déli Front folyamatosan nyomult előre. Január 10-én elfoglalták [[Taganrog]]ot és [[Rosztov-na-Donu|RosztovRosztovot]]ot, amelyami a fehér erők széthullásához vezetett. Az egységet Délnyugati Fronttá nevezték át, és feladatul kapta a maradék [[odessza]]i fehér erők felszámolását, amelyetamit februárra hajtott végre, egyúttal a [[Dnyeper]] egész nyugati partját megtisztítva a fehérektől.<ref>{{Opcit|n=William J. Spahr|o=82–85}}</ref>
 
=== Lengyel–szovjet háború ===