„Lengyel–litván háború” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Becsaat (vitalap | szerkesztései)
Becsaat (vitalap | szerkesztései)
106. sor:
Október 11-én a litván Paris Oscar Milosz kérte a Népszövetséget a beavatkozásra. Október 14-én Léon Bourgeois egy levelet bocsátott a lengyel fél számára, és felszólította a lengyeleket a visszavonulásra. A lengyelek természetesen azt állították, hogy nincs konfliktus a két ország között, ugyanis egyezményt írtak alá a fegyverszünetről. A konfliktust csakis Żeligowski okozza, aki a lengyel hadsereg parancsnokságának felhatalmazása nélkül cselekedett. A litván követ, Augustinas Voldemaras azzal érvelt, hogy a lengyelek szervezték a támadást, és szigorú büntetést követel a lengyelek ellen. A Népszövetség nem kommentálta Żeligowski akcióját, és népszavazás kiírását javasolta. November 6-án mindkét fél beleegyezett a népszavazásba, és megkezdték az előmunkálatokat.
 
November 19-én Żeligowski javasolta az ellenségeskedés megszüntetését. A litvánok beleegyeztek és fegyverszüneti megállapodást írtak alá november 21-én. Később ezt kritizálták, ugyanis a litván egységek kulcspozíciókat foglaltak el, és esélyük lett volna Vilnius visszavételére. Ellenben attól tartottak, hogy ha visszafoglalják Vilniust, a hivatalos lengyel hadsereg is be fog avatkozni.
On November 19, Żeligowski proposed the Control Commission, led by Chardigny, to cease hostilities.[130] Lithuanians agreed and a ceasefire was signed on November 21. Later this episode was criticized by Lithuanian commentators as at the time the Lithuanian Army had initiative in the front and had a chance of marching on Vilnius.[117] However, the Lithuanians trusted the League of Nations would resolve the dispute in their favor[102] and were afraid that in case of an attack on Vilnius regular Polish forces would arrive to reinforce Żeligowski's units.[131]
 
Egy tartósabb fegyverszüneti megállapodás kötését november 27-én kezdték meg Kaunasban, Népszövetségi közvetítéssel. A litvánok megtagadták, hogy közvetlenül Żeligowskival tárgyaljanak, ezért a lengyelek léptek közbe, mint Żeligowski és a litvánok közötti közvetítő. A litvánok a Suwałki-egyezményt szerették volna bővíteni, de a lengyelek nem voltak hajlandóak visszahívni Żeligowski egységeit Vilniusból. November 29-én megkötötték a fegyverszünetet, de a demarkációs vonal kérdésében nem jutottak előre. November 30-án egy 6 km széles semleges zóna felügyeletét rábízták a Népszövetségre. E semleges zóna egészen 1923 februárjáig létezett.
Negotiations for a more permanent armistice, under mediation of the Control Commission, began on November 27 in Kaunas.[131] Lithuania did not agree to negotiate directly with Żeligowski and thus legitimizing his actions.[117] Therefore, Poland stepped in as a mediator. Lithuania agreed as it hoped to put the talks back into the context of the Suwałki Agreement.[132] Poles rejected any withdrawal of Żeligowski's forces. No agreement could be reached regarding a demarcation line. On November 29, 1920, it was agreed only to cease hostilities on November 30, to entrust the Control Commission with establishment of a 6 km (3.7 mi) wide neutral zone, and to exchange prisoners.[131] This neutral zone existed until February 1923.[121]
 
= Következmények =