„Lengyel–litván háború” változatai közötti eltérés

Lengyelország nem ismerte el a független Litvániát. A lengyel [[Józef Piłsudski]] remélte, hogy újjá élesztheti a [[Lengyel–Litván Unió]]t, amiért a versailles-i békekonferencián is harcolt. A katonai beavatkozást igyekeztek úgy feltüntetni, mint a litvániai lengyelek önrendelkezési jogának biztosítására való törekvést. Az 1897-es orosz népszámlálás eredményei szerint Vilnius lakosságának 30%-a lengyel volt, 40%-a zsidó, és 2% litván, de a város körül a litvánok voltak többségben <ref name="autogenerated20">Lesčius (2004), pp. 289–290</ref>. Az 1916-os német népszámlálás alkalmával a lengyelek aránya már elérte a város lakosságának 50%-át. A litvánok Vilniust azért követelték, mert történelmi fővárosukként tekintenek rá, s visszautasították a lengyel föderációt. Számukra a lengyel föderáció a lengyelek kulturális és politikai fölényét hangsúlyozná. Az ideiglenes litván fővárosnak Kaunast tették meg. A másik vitatott terület, a Suwałki-régió szintén vegyes lakosságú volt.