Főmenü megnyitása

Módosítások

a
== Művészete ==
[[Fájl:Catania BW 2012-10-06 11-11-06.jpg|250px|bélyegkép|Teatro Massimo Catania]]
[[Fájl:NapoliPiazzaBellini.jpg|250px|bélyegkép|A nápolyi Piazza Bellini, a központban a zeneszerző szobrával.]]
[[Gioacchino Rossini]] és [[Gaetano Donizetti]] mellett Vincenzo Bellini volt a [[bel canto]] harmadik meghatározó alakja. Az ő operáikban az énekesek, az éneklés volt a legfontosabb, leplezetlenül szórakoztatni akartak. Ahogyan [[Hector Berlioz]] fogalmazta: ''Az olaszok számára a zene nem több érzéki örömnél. A szellem magasrendű megnyilatkoztatásait alig becsülik többre a szakácsművészetnél. Olyan zenét akarnak, amelyet – mint egy tál makarónit – gondolkodás, sőt odafigyelés nélkül, azonnal be tudnak fogadni.'' A bel canto operák nagyrészt egy kaptafára készültek és nagyon erősen a [[cavatina]] és a [[cabaletta]] eszközére támaszkodtak. A lassú és lírai cavatina arra szolgált, hogy az énekes megcsillogtathassa dallamformálását, megmutathassa, hogy a hosszú hangot milyen szépen, érzékenyen és árnyaltan tudja kitartani. A gyors cabaletta az énekes virtuozitását volt hivatott bemutatni. A nyitó kórust gondosan adagolt [[ária|áriák]] követték, amelyek katonás sorrendben sorakoztak. A felvonásokat hangzatos kórusok zárták. Bellini – aki nem rendelkezett Rossini és Donizetti ''úgyis minden összejön'' könnyedségével és komolyabban vette a művészetét – ha csak kicsit is, de szakított a hagyományokkal.<ref name=HS221225/>
 
Bellini különleges helyzetét a nápolyi iskola szerzőinek sorában mindenekelőtt rendkívüli dallaminvenciójának köszönheti. Anélkül, hogy felbontotta volna a hagyományos formákat, keze alatt az [[ária]] érzékenyebb, finomabb jellegűvé vált (ez jellemezte a későbbiekben [[Giacomo Puccini]] művészetét is).<ref name="ZeneLex">{{ZeneLex|21|222}}</ref>
 
Zenei szerkesztésmódja nem tekinthető ugyan [[szimfónia|szimfonikusnak]], de visszatérő [[vezérmotívum|motívumtechnikája]] azonban szorosan összekovácsolja az egyes művek számait, megelőlegezve ezzel a halála után kibontakozó [[zenedráma|zenedrámák]] szerkesztési módját. Együtteseiben a korabeli szokásoknak hódolt, viszont a szerelmi kettősök tekintetében elindította azt a formát, amelyet aztán [[Giuseppe Verdi]] fejlesztett tovább, azaz a kettős terc- és szext-paralelekbenparallelekben halad, majd finoman kromatikus kadenciákban találkozik a [[szoprán]] és a [[tenor]] szólam.<ref name="ZeneLex" />
 
Jelentős szerepe volt a szokványos [[recitativo]] megújításában, ugyanis kiemelte azt az addig megszokott ''secco''-technikából és átkomponálta azt. Utolsó művében, ''A puritánokban'' ötvözte a nápolyi operaiskola és a francia nagyopera hagyományait.<ref name="ZeneLex" />
 
Első – inkább kísérleti jellegű – operájától eltekintve, nem érdekelte az [[opera buffa]] műfaja és mindössze egyetlen [[opera semiseria|opera semiseriát]] írt, az ''Az alvajáró''-t. A mű ugyan figyelemfelkeltő, de a ''Norma'' és ''A puritánok'' sokkal jellemzőbbek művészetére. Mindkettő tele van a Bellini művészetének lényegét jelentő áriákkal – hosszú, nagy ívű és lassú dallam, [[arpeggio]]szerű [[basszus]]kísérettel. Bellini számára a dallam volt a legfontosabb. Egyszer, [[Giovanni Battista Pergolesi|Pergolesi]] ''Stabat Mater''-ét játszva, ezt mondta a barátjának, Florimónak: ''Ha ilyen szép dallamot tudnék írni, nem bánnám, ha olyan fiatalon halnék meg, mint Pergolesi.'' Még [[Richard Wagner]] is értékelte a ''Normát'', pedig köztudottan nem tartotta sokra az olasz operákat, különösen a bel cantót. Bellini operáiról a következőképpen nyilatkozott: ''mind csupa szív, szavakba öntve''. Kortársai, Rossini és Donizetti is írtak hosszú, lassú dallamokat, de Bellini sajátos intenzitása nélkül. Rossini melódiái klasszikus beállítottságúak, Bellini dallamvilága azonban [[romantika|romantikus]]. Művészetéhez legközelebb [[Frédéric Chopin|Chopin]] [[Nocturne|noktürnjeinek]] dallama és basszuskísérete áll közel. Már korai operáiban (''A kalóz'', ''Az idegen nő'') is hallható ez az új, hosszú lélegzetű, kissé érzelgős hang. [[Giuseppe Verdi|Verdi]] lelkendezve említette Bellini ''hosszú-hosszú dallamait, melyekhez hasonlót nem írtak eddig''.