Főmenü megnyitása

Módosítások

Stilisztikai hibák és az angol eredeti néhol durva félrefordításának javítása.
Bár ez év végére teljesen elvesztette a hallását, a színházi kötelezettségek okozta stressz elmúltával az egész hátralévő életében aktívan alkotott, zenét szerzett. Már korában is nagyra értékelték a cseh művészetért és kultúráért végbe vitt teljesítményét. Idegileg azonban összeomlott, és emiatt utolsó éveit elmegyógyintézetben töltötte.
 
Smetanát hazájában halála után is a a cseh zene atyjának tartották, és a kritikusok kortársainál s követőinél is többre értékelik az ő munkásságát. Ennek ellenére viszonylag kevés munkája tett szert nemzetközi hírnévre, és a legtöbb külföldi [[Antonín Dvořák]]ot sokkal jelentősebbnek tartja.
 
== Élete ==
=== Zenei tanulmányai ===
==== Első lépések ====
Smetana 1839 őszén érkezett meg Prágába. Mivel Jungmann iskolája számára túlságosan idegennek számított,<ref name=Large7 /> Smetana lassan elkezdett kimaradozni az órákról. Koncertekre, operába járt, katonai rézfúvósokat hallgatott, és belépett egy vonósnégyesbe is, akiknekamelynek rövidebb darabokat is írt.<ref name=Large7 /> Liszt prágai zongorahangversenyei után úgy érezte, ő csak a zenei pályán találja meg saját számításaitszámítását.<ref name=Large7 /> Saját szavaival éveélve „Isten kegyelmével és segítségével egy napon a technika terén [[Liszt Ferenc|Liszt]], a komponálás terén pedig [[Wolfgang Amadeus Mozart|Mozart]] leszek”.<ref name="Schonberg77" /><ref name=Rosa56>Newmarch, p. 56</ref> Az idill azonban hamar véget ért, amint František rájött fia kicsapongó életmódjára. Ekkor elvitte a városból.<ref name=Large7 /> Apja ekkoriban a zenét szabadidős elfoglaltságnak találtatartotta, és nem látott benne karrierlehetőséget.<ref name="Large, p. 3" /> Smetanát átköltöztették [[Nové Město nad Metují|Nové Městóba]] nagybátyjához, ahol rövid időre szerelmes lett unokatestvérébe, Louisába. Ennek a románcnak állított emléket a ''Louisa Polka'', Smetana legrégebbi, fennmaradt szerzeménye.<ref>Large, pp. 10–11</ref>
 
Unokabátyja, Josef Smetana, a [[Plzeň|pilseni]] Premontrei Iskola tanára ajánlotta fel, hogy figyel majd a fiúra hátralévő tanulmányi ideje alatt. Ezek után Smetana 1840-ben Pilsenbe költözött.<ref name=Ottlov1 /> Egészen 1843-ig, tanulmányai befejezéséig ott maradt. Sokat lendített a város életén, hogy jól értett a zongorához, ennek köszönhetően változatos társasági életet élt, és többször felbukkant különböző éjszakai mulatókban.<ref name=Rosa56 /> Több románcban is része volt. Ezek közül a legfontosabbat Kateřina Kolářovával tartotta fenn. A lányt már kora gyermekkora óta ismerte. Smetana teljesen beleszeretett. Naplójában egyszer ezt írta: "Ha„Ha nem vagyok vele, teljesen úgy érzem, mintha tűkön ülnék, egyszerűen nem tudok lenyugodni."<ref>Large, p. 17</ref> Több zenét is neki szerzett, többek között két ''[[quadrille]]t'', egy duettet, és egy félbehagyott, bal kézre írt zongoraleckét.<ref name=Large19>Large, p. 19</ref> Ekkor született első oratórikus műve, egy b-moll menüett.<ref name=Clap15>Clapham (1972), pp. 15–16</ref>
 
==== Diák és tanár ====
Mire befejezte tanulmányait, édesapja gazdagsága leáldozóban volt. Bár ekkor már beleegyezett abba František, hogy fia a zene területén próbáljon meg boldogulni, ehhez már nem tudott anyagi támogatást biztosítani.<ref name=Rosa56 /><ref name=Large19 /> Smetana 1843. augusztusban 20 [[osztrák-magyar forint|forinttal]] a zsebében elhagyta Prágát,.<ref>Newmarch, p. 57</ref><ref>Hogy össze lehessen hasonlítani, ez mekkora összeg, Setana 1866-ban, mikor a színházhoz került, 1200 forint fizetést kapott. Clapham (1972), p. 34</ref><ref name=Clap17>Clapham (1972), p. 17</ref> Mivel még semmilyen zenei képzést nem kapott, Kateřina Kolářová édesanyja bemutatta [[Josef Proksch]]nak, a Prágai Zenei Intézet vezetőjének. Kateřina ekkoriban az intézet hallgatója volt.<ref name=Ottlov1 /><ref name=Large19 /> Proksch a legmodernebb tanítási módszereket alkalmazta, és olyan zeneszerzők művei alapján tanított, mint [[Ludwig van Beethoven|Beethoven]], [[Frédéric Chopin|Chopin]], [[Hector Berlioz|Berlioz]] vagy Liszt lipcsei társasága.<ref name=Ottlov1 /> 1844. januárban Proksch belegyezett abba, hogy felvegye Smetanát a tanulói közé. Ugyanekkor megoldódni látszódtak az anyagi gondok is, ugyanis felvették egy cseh nemesi családhoz, a Thun családhoz, mint zongoraoktató.<ref name=Ottlov1 />
 
A következő három évben Smetana a Thun gyerekeknek zongoraórákat adott, de ugyanakkor ő maga is zeneelméletet és komponálást tanult Prokschnál. Többek között tánczenék, dalok, impromptuk, [[bagatell]]ek és a G-dúr zongoraszonáta kerültek ki a kezei alól.<ref>Large, pp. 29–35</ref> 1846-ban részt vett Berlioz prágai koncertjén, és minden valószínűség szerint Proksch egyik fogadásán személyesen is találkozott a francia mesterrel.<ref name=Clap19>Clapham (1972), p. 19</ref> Thunéknál találkozott [[Robert Schumann|Robert]] és [[Clara Schumann]]-nal, akiknek megmutatta a g-moll szonátáját. Ők azonban nem voltak tőle elragadtatva, túlságosan is érezték rajta Berlioz hatását.<ref name=Ottlov1 /> Eközben elmélyült a kapcsolata Kateřinával. Mikor 1847-ben otthagyta a Thun családot, Smetana őt javasolta utódjának. Tanulmányai után nekivágott Nyugat-Csehországnak, hogy reményeit beteljesítve megbecsült, koncerteken szereplő zongorista legyen.<ref>Large, p. 39</ref>
 
=== Karrierje elején ===
==== Forradalmár ====
Smetana nyugat-csehországi koncertkörútját alig támogatták, így vissza kellett térnie Prágába. Itt magántanulókat fogadott, valamint ritkán egyedül és kamara kórusokkalkamarakórusokkal együtt is fellépett, és az így szerzett pénzből tartotta el magát.<ref name=Clap19 /> Ekkor kezdett el dolgozni első nagyobb lélegzetvételű zenekari művén, a d-moll nyitányon.<ref>Clapham (1972), p. 21</ref>
[[Fájl:Praha Barricades Charles Bridge panel 1848.jpg|thumb|left|A prágai Károly-hídon emelt barrikádok képe. Smetana rövid ideig beállt a forradalmárok közé.]]
1848-ban Smetana belekóstolt a forradalom ízébe is. A közéleti változások jegyében Smetana egyik régi barátja - Karel Havlíček - egy demokráciapárti mozgalmat alapított, mely sürgette a Habsburg abszolutizmus felszámolását és a politikai autonómia minél szélesebb körbe való kiterjesztését.<ref name=Large42 /> A várost érő eseteges támadások kivédésére megalapították a polgárőrséget ({{lag-cs|"Svornost"}}) Smetana több hazafias darabot is írt, többek között egy-egy [[induló]]t a Cseh Nemzeti Gárda, illetve a Prágai Egyetem Hallgatóinak Légiója számára. Egy további művére [[Ján Kollár|Kollár János]] azt mondta, az a "szabadság„szabadság dala". <ref name=Steen696>Steen, p. 696</ref> 1848. júniusban a Habsburgok megindultak Prágába, hogy [[Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz|Windisch-Grätz herceg]] vezetésével visszaszorítsák a felkelést. Smetana, mint a Svornost tagja, segített a [[Károly-híd]] körüli barikádok megerősítésében.<ref name=Large42>Large, pp. 42–43</ref> A kísérleteket hamar elfojtották, de Smetana megmenekült attól, hogy a mozgalom vezetőihez – köztük Havlíčekhez – hasonlóan bebörtönözzék vagy száműzzék.<ref name=Large42 /> Rövid svornosti tagsága alatt ismerkedett meg a vezető radikális íróval, [[Karel Sabina|Karel Sabinával]], aki megírta a zeneszerző első két operájának a [[librettó]]ját.<ref name=Large42 />
 
==== A Zongoraintézetnél ====
1848 elején Smetana levelet írt Liszt Ferencnek, akivel akkor még nem találkozott, hogy hadd ajánlja neki az új zongorahangversenyét, a Hat prelúdiumot, és Liszt szíveskedjék a művet kiadásra javasolni. Ugyanekkor 400 forintnyi hitelt is kért tőle, melyből zeneiskolát akart nyitni. Liszt gyorsan válaszolt, megköszönte, hogy Smetana hozzá írja a darabot, és megígérte, segít kiadót találni. Pénzügyi segítséget azonban nem tudott nyújtani.<ref>Steen, pp. 695–96</ref><ref name=Ottlov2>{{cite encyclopedia|last= Ottlová|first= Marta|title= Smetana, Bedrich|encyclopedia= Grove Music Online, ed. Laura Macy|url= http://www.oxfordmusiconline.com/public/|accessdate=12&nbsp;May 2009}} (Section 2)</ref> Ez a biztatás volt a nagyon is gyümölcsöző barátság első lépése.<ref>Clapham (1972), p. 20</ref> Annak ellenére, hogy Liszt nem tudott anyagilag hozzájárulni, Smetana augusztus végén 12 tanulóval megnyitotta a Zongoraintézetet.<ref>Large, p. 48</ref> A kezdeti pénzügyi nehézségek ellenére az Intézet gazdaságilag megalapozta a jövőjét, és hamarosan divatossá vált oda járni. Leginkább a cseh nacionalizmus támogatói jelentek itt meg, akik Smetanát egyre többre tartották. Proksch Smetanának írt ajánlólevelében így fogalmazott: „Ő át tudja ültetni a cseh nyelvvel kapcsolatos elképzeléseimet is."<ref name=Large48>Large, pp. 48–49</ref> 1849-ben az intézetet átköltöztették Kateřina szüleinek lakhelyére, ahol sokféle vendég megfordult: KusztLiszt gyakori vendégnek számított, de a Prágában székelő [[V. Ferdinánd magyar király|Ferdinánd]] is gyakran részt vett a matiné előadásokon.<ref name=Large48 /> Smetana szereplése a prágai zenei élet meghatározó eseményei közé tartozott ekkoriban. Ebben a pénzügyileg viszonylagosanviszonylag kiszámítható időszakban, 1849. augusztus 27-én vette elfeleségül Kateřinát. 1851. és 1855. között négy lánya lett a párnak.<ref name=Ottlov2 />
 
==== Kibontakozó zeneszerző ====
1850-ben − forradalmár beállítottsága ellenére − Smetana elfogadta Ferdinánd [[prágai vár]]ában a neki felajánlott udvari zongorista tisztet.<ref name="Steen696" /><ref name=Large48 /> Emellett továbbra is tanított a Zongoraiskolában, és mindigegyre képezteinkább magát, hogy egyre jobba zeneszerzőkomponálásnak váljékszentelte belőleéletét. Ekkoriban olyan háromrészes műveket írt zongorára, mint a később az ''Elveszett menyasszonyban'' is felcsendülő ''Menyegzői darabok''. <ref name=Large51>Large, pp. 51–54</ref> Ekkor írta az ''Albumlap'' cím alatt összegyűjtött, saját tapasztalatait összefoglaló rövid darabokat, és az egyik [[polka]]sorozatát.<ref name=Large51 /> 1853-54-ben a [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc József]] házassága alkalmából írt nagy zenekari művön, a ''Diadal-szimfónián'' dolgozott.<ref name=Ottlov2 /> A császári udvar nem engedélyezte a mű előadását, feltehetően azért, mert egy részében nem megfelelő környezetben az [[Ausztria himnusza|osztrák himnuszhimnuszból]] egyvett részétrövid isidézet nem eléggé felhasználtafeltűnő. Smetana nem csüggedt el, saját költségén bérelt egy zenekart, amely 1855. február 26-án a prágai Konvikt Teremben előadta a darabot. A mű csekély visszhangot kapott, a koncert pedig gazdaságilag sikertelennek bizonyult.<ref>Large, pp. 57–62</ref>
 
==== Szomorú magánélet, elutasított tehetség ====
[[Fájl:Smetana1854portrait.jpg|thumb|upright|Smetana olajportréja 1854-ből]]
1854 és 1856 között több szerencsétlen dolog is történt Smetana életében. 1854. júliusában [[gümőkor]]ban meghalt második lánya, Gabriela. Egy évvel később a már négyévesen is zenei tehetséget mutató elsőszülött lánya, Bedřiška halt meg [[skarlát]]ban.<ref name=Clap22>Clapham (1972), p. 22</ref> Smetana az ő emlékére írta a g-moll zongoratriót., Ezt Prágábanmelyet 1855. december 3-án adtákmutattak előbe előszörPrágában. A zeneszerző szerint visszafogott volt a fogadtatása, de Liszt nagyon dicsérte.<ref name=Ottlov1 /><ref>Large, pp. 63–65</ref> Röviddel Bedřiška halála után megszületett a pár negyedik lánya, Kateřina, de fiatalon, már 1856. júniusban meghalt. Ekkor már Kateřinánál is diagnosztizálták a tuberkulózist.<ref name=Clap22 />
 
1856-ban szerzett Smetana tudomást a forradalom alatt megismert egyik barátja, [[Karel Havlíček Borovský|Karel Havlíček]] száműzetésben bekövetkezett haláláról.<ref name=Large67>Large, pp. 67–69</ref> További aggodalmakra adott okot a prágai politikai hangulat változása. Minden remény elveszett, hogy egy felvilágosult kormányt nevezzenek ki és szociális reformokat vezessenek be, mert az 1848-as forradalom leverése után Ferenc József [[Alexander von Bach]] bárónak teljhatalmat biztosított a megtorlások terén.<ref name=Large67 /> A Zeneintézet jó híre ellenére Smetana még mindig nem ért el olyan magas beosztást, mint a híres kortársai, mint például [[Alexander Dreyschock]].<ref name=Large67 /> A kritikusok szerint Smetana kristálytiszta, finom érintései sokkal közelebb állnak [[Frédéric Chopin|Chopin]], mint Liszt stílusához.<ref name=Large51 /> Ekkoriban a legnagyobb színpadi sikere az 1856. januárjában, Mozart születésének évfordulóján előadott d-moll zongoraverseny volt.<ref name=Large67 /> Egyre inkább elégedetlen volt Prágával kapcsolatban, és mikor meghalllotta, hogy Dreyschock milyen sikereket ért el Svédországban, úgy döntött, ő is ott próbál szerencsét. 1856. október 11-én ezt írta szüleinek: „Prága nem ismer el, így itt az ideje, hogy továbblépjek.” Első útja [[Göteborg]]ba vezetett.<ref name=Ottlov3>{{cite encyclopedia|last= Ottlová|first= Marta|title= Smetana, Bedrich|encyclopedia= Grove Music Online, ed. Laura Macy|url= http://www.oxfordmusiconline.com/public/|accessdate=12&nbsp;May 2009}} (Section 3)</ref>
=== Utazásai ===
==== Göteborg ====
Smetana először Kateřina nélkül ment el Svédországba. Lisztnek azt írta egyik levelében, hogy az embereknek itt zeneileg nem annyira kifinomult az ízlésük, de ebben lehetőséget látott arra, hogy olyan befolyást érjen, amire Prágában már semmi esélye nem lenne.<ref name=Ottlov3 /> Pár héten belül meg is tartotta első fellépését, és olyan zeneiskolát tudott nyitni, ahol rögtön túljelentkezéssel kellett szembenézni.<ref name=Large71>Large, pp. 71–75</ref> Ezenkívül a Göteborgi Klasszikus Kóruszenei Szövetség karmestere is lett.<ref name=Large71 /> Pár hónap elég volt ahhoz, hogy mind társadalmilag, mind professzionálisanszakmailag elismerjék a városlakók, de ezalatt kevés ideje maradt a zeneszerzésre. Felvázolta két jövőbeni zenekari művének, a ''Frithjofnak'' és ''A vikingek útjának'' a terveit is, de mindkettőt félbehagyta.<ref>Large. p. 78</ref>
[[Fájl:Göteborg.jpg|thumb|left|A svédországi Göteborg, ahol Smetana 1856 és 1861 között lakott.]]
1857 nyarán Smetana hazament Prágába, és látta, hogy Kateřina állapota tovább romlott. Júniusban édesapa, František meghalt.<ref>Clapham (1972), p. 25</ref> Ősszel Smetana Kateřinával és még életben lévő lányukkal, Žofiével visszatért Göteborgba, de előtte még meglátogatta [[Weimar]]ban Lisztet. Az ok a Karl August Goethe-Schiller jubileumi ünnepség volt, ahol Smetana részt vett Liszt ''[[FausztFaust-szimfónia|FausztFaust-szimfóniájának]]'' és [[Az ideálok|''Az ideáloknak'']] a bemutatóján. Ez adott neki lendületet és erőt a folytatáshoz.<ref name="Large, p. 79">Large, p. 79</ref> Liszt volt Smetana legbefolyásosabb tanára, ő ihlette meg a legtöbbször. Ez így volt most is, ennek az útnak köszönhetően éledt fel benne a zeneszerzés iránti vágy, és egy kicsi belekóstolhatott az elzárt göteborgi világon kívül folyó zenei életbe.<ref name=Ottlov3 />
 
Svédországba visszatérve az új tanítványok között feltűnt egy háziasszony, Fröjda Benecke, aki hamarosan Smetana múzsája és házigazdájaszeretője lett. Neki ajánlotta [[Franz Schubert|Schubert]] ''Die schöne Müllerin'' dalciklusa két részénekdalának átiratát, és az egyik korai zongoraművét átírta polkára. Ennek a ''Látomások egy labdánálbálban'' címet adta.<ref>Large, pp. 80–82</ref> Ekkortájt sokkal lendületesebben komponált. 1858-ban befejezte a ''III. Richard'' című szimfonikus költeményét, az első nagyobb zenekari művét a ''Győzelmi szimfónia'' óta. A következő darab a [[Friedrich Schiller]] ''Wallenstein drámatrilógiájának'' hatására megírt ''Wallenstein tábora'' volt,<ref>Newmarch, p. 60</ref> és ekkorra már nekiállt aegy harmadik költeménynek, a ''Hakon Jarlnak'', aminek az alapja [[Adam Oehlenschläger]] dán költő drámája volt.<ref name=Clap28 /> Smetana ezen felül két nagyívű zongorajátékotzongoradarabot írt: a ''Macbeth és a boszorkányokat'', valamint aegy LisztC-dúr stílusábanetűdöt készültLiszt C Etüdötstílusában.<ref name=Large84>Large, pp. 84–94</ref>
 
==== Magány, újabb házasság, visszatérés Prágába ====
}}
 
Kateřina egészsége egyre inkább romlott, és 1859 tavaszán egy hazafelé tartó útján, 1859. április 19-én [[Drezda|Drezdában]] meg is halt. Smetana azt írta, észrevétlenül halt meg, és csak akkor vették észre, mikor felfigyeltek a szokatlan csendre.<ref>Large, pp. 95–97</ref> Miután Žofiét Kateřina édesanyja magához vette, a zeneszerző Liszthez ment Weimarba. Itt részt vett Liszt egyik tanítványa, [[Peter Cornelius]] [[A bagdadi borbély|''A bagdadi borbély'']] című komikus operájánakvígoperájának bemutatóján.<ref>According to [[Gerald Abraham]], Smetana had met Cornelius at Weimar two years previously, while the latter was working on ''Der Barbier''. Reportedly the two composers discussed the need for "a modern type of comic opera as a complement to Wagner." Abraham, p. 29</ref> Ez későbbi, operaszerzői karrierjére is hatással volt.<ref>Large, pp. 98–99 and p. 160</ref> Még ebben az évben meglátogatta öccsét, Karelt, ahol beleszeretett a házigazda nála 16 évvel fiatalabb keresztlányába, Barbora (Bettina) Ferdinandiovába. Az eljegyzés után az 1859-60-as télre visszaköltözött Göteborgba.<ref name=Ottlov3 /> A házasságkötésre 1860. július 10-én került sor, miután az ifjú pár együtt is elutazott az északi országba. Az út tetőpontja a [[Stockholm]]ban előadott zongorakoncert volt, ahol a svéd királyi család is tiszteletét tette. A pár első lánya, Zdeňka 1861. szeptemberben született meg.<ref name=Clap28>Clapham (1972), pp. 28–30</ref>
 
Ezalatt a [[solferinói csata|solferinói csatában]] elszenvedett vereségnek következtében meggyengült Ferenc József Habsburg birodalma, és Bachnak távoznia kellett a hatalomból.<ref>Large, p. 114</ref> Így Prágában egyre nagyobb tér nyílt a szabad gondolkodásnak. Smetana 1861-ben úgy látta, nagyobb tér jut a cseh nacionalizmusnak és kultúrának.<ref name=Schonberg77>Schonberg, p. 77</ref><ref name=Clap28 /> VéglegesMielőtt döntésedöntött előtt,volna hogysorsa Prágában kell szerencsét próbálniafelől, Hollandiába és Németországba ment egy koncertkörútra. Megpróbált még egyszer zongoristaként érvényesülni, de ezúttal is kudarcot vallott.<ref name=Clap28 /> Prágába visszatérve 1862. januárban a Žofín-szigeti koncertteremben előadta a III. Richardot és a Wallenstein várát, de nem kapott különösebb visszhangot. A kritikusok szerint művei túl közel állnak a Liszt által fémjelzett Új Német Iskolához.<ref>Clapham (1980) p. 393</ref> Smetana erre úgy válaszolt, „a prófétát saját hazájában soha nem értik meg”.<ref name=Clap28 /> 1862. márciusban rövid időre visszatért Göteborgba, de a város már egyáltalán nem érdekelte. Szerinte ez csak egy kis vidéki állóvíz, és akármiakármilyen isnehéz történiklesz is, neki Prágában kell szerencsét próbálnia. "Hazám„Hazám olyan mélyen gyökeret vert a szívembe, hogy igazán csak ott tudnakérzem otthon értékelnimagam. Ez az, amiért feláldozhatom magam."<ref>Large, p. 120</ref>
 
== Későbbi évei ==
Sem a nehézségek, sem a süketség nem törték meg, és megírta a ''A titok'', a ''Hubička'' és a ''Čertovu stěnu'' című operáit, majd mindkét vonósnégyesét, az ''Álmok'' és a ''Cseh táncok'' című zongoradarabokat, egy sor kórusművet, befejezte a ''Má Vlast'' ''(Hazám)'' című szimfonikus ciklust, és ''Prágai karnevál'' címmel új szimfonikus táncciklus szerzésébe kezdett.
 
Egészsége azonban annyira megrendült, hogy [[1884]]. április 20-án a Prága –prágai Kateřinky elmegyógyintézetbe kellett szállítani. A zeneszerző életének utolsó, nehéz pillanatait örökíti meg Antonín Sova ''Z mého života'' (Életemből) című versében. A Nemzeti Színház építésekor mondta Bedřich Smetana emlékezetes gondolatát: „''A zenében benne van a csehek élete.''“
 
== Művei ==
2

szerkesztés