„Flesch Károly” változatai közötti eltérés

a
 
==Életpályája==
Édesapja, ''Flesch Salamon'' (1839–1907) „k. u. k.” ezredorvos volt.
Tehetségét először két zeneoktatója, [[Schöll Mihály]] és [[Kern Károly]] ismerte fel. 1886-tól [[Bécs]]ben tanult, a Levi Konzervatóriumban, majd 9 évvel később sikeres koncertet adott szülőfalujában és [[Magyaróvár]]on. Tanulmányait [[Párizs]]ban, a Conservatoirenban fejezte be [[1904]]-ben. Rövid [[bukarest]]i kitérő után az [[Amszterdami Konzervatórium]] tanára lett, később [[Berlin]]be költözött. [[Európa]]-szerte adott koncerteket. Az 1920-as években a Berlini Zeneakadémia tanára lett. Legjelentősebb zenepedagógiai művét, a kétkötetes a Hegedűjáték művészete címűt 1923 és 1928 között írta. Számos kiváló tanítványa volt, de az erősödő antiszemitizmus miatt Angliába ment. Magyarországon utoljára 1942-ben járt, amikor nagy sikerű koncertet adott a Városi Színházban. Dohnányi segítségével a Luzerni Konzervatórium tanára lett, itt is halt meg.