Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Ugyancsak az említett munkából adatszerűen is kitűnik az a rég ismert tény‚ hogy a hóstátiak nagy többsége 10–15, gyakran előforduló családnevet viselt‚ 1899-ben ilyen volt a Butyka‚ Diószegi‚ Gombos‚ Kilin‚ Kiss‚ Kovács‚ Nagy‚ (Zágoni-) Szabó‚ Szász‚ Szilágyi‚ Török. A Kül-Magyar utcai hóstátiakra különösen az Albert‚ Bertalan‚ Boldizsár‚ Borbély‚ Butyka‚ Dezső‚ Furu‚ Füzi‚ Hatházi‚ Karsai Kászoni‚ Kiss‚ Kocsárdi‚ Nagy‚ Rácz, Szalma‚ Tárkányi nevek voltak jellemzőek. A Kül-Magyar utcai hóstát az északra eső szomszédos kis utcákat is felölelte. 1941-ben a kerület 117 hóstáti családja 46 nevet‚ 1979-ben a még azonosítható 30 család 21 nevet viselt. Ezt összevetve az 1914-es adattal‚ amikor az összeszámlált 180 család mindössze 57 nevet számlált‚ kitűnik‚ hogy a hóstáti közösség belső bomlását a névanyag felhigulása is tükrözi. A belső kohézió jele volt még a körzetenkénti [[endogámia]] is. Eleinte lehetőleg csak ugyanazon körzetbeli hóstáti fiatalok házasodtak‚ ha egy legény más körzeti lánynak próbált udvarolni‚ könnyen megcsúfolták a leány körzetének legényei. A közösségek összetartásának lazulását jelentették a körzetek közötti házasságok.<ref name="ReferenceB">{{opcit|név=Gaal Gy.|cím=Magyarok utcája|oldal=148}}</ref>
 
A 19. század végén Kolozsvár közigazgatási rendszerét is átalakították, és az egykori tizedek elveszítették önkormányzati jellegüket, 1888-ben pedig a tizedeket végképp felváltották a kerületek. A városnak öt kerülete volt (Belváros, Alsóváros, Kétvízköz, Hídelve, Felsőváros) valamint 1895-től, a városhoz csatolás után, [[Kolozsmonostor]] lett a hatodik kerület. A hóstátiak így elveszítették azt az önállóságukat, amit a korábbi rendszer biztosított számukra, azaz nem választhattak már önálló tisztikart. Ettől a pillanattól kezdve a hóstátok városi kerületekké váltak és ekkor kezdődött meg a hóstát népmozgalmi élete, amely során a város köré újabb peremkörzeteket alakított ki (Kerekdomb, Írisztelep, Bulgária-telep, Cukorgyár utca környéke, Tóköz, Kölesföld, Borháncs, Alverna és Békás).<ref>{{opcit|név=Pillich L.|cím=Kolozsvári Hóstátok – kolozsvári hóstátiak|kötet=Kolozsvár 1000éve1000 éve|oldal=282-283}}</ref> Az 1910-es évektől új jelenségként az anyahóstátból kiszorulók a külváros egyes körzeteiben telepedtek le‚ s így új hóstáti körzetek keletkeztek a külvárosban. A Kül-Magyar utcaiak például a [[Tóköz (Kolozsvár)|Tóköz]]‚ Cukorgyár utca és [[Bulgária-telep]] tájára telepedtek át szívesebben. Ezek közt az új negyedek és az anyahóstátok közt a rokoni és a házasodási kapcsolatok szorosak voltak még az 1940-es évekig.<ref name="ReferenceB"/>
 
Ez volt az a folyamat, amelynek eredményeként egy településföldrajzi megjelölés, amely mintegy két évszázad alatt a város jellegzetes arcélű és sajátos funkciót betöltő körzeteinek, az azokban lakóknak körzeti azonosítója lett, alig egy-két emberöltő alatt fokozatosan olyan identitásjelzővé vált, amely az egykori hóstátokból az újabb külterületekre kiszorult hóstátiakat, immár mint törzsgyökeres kolozsvári polgárokat az újonnan érkezőktől, a folyamatosan betelepülő magyar rurális ([[Kalotaszeg|Nádas-menti]], [[székelyföld]]i, [[aranyosszék]]i, [[mezőség]]i, [[szamoshát]]i) népességtől is markánsan elválasztja.<ref>{{opcit|név=Pillich L.|cím=Kolozsvári Hóstátok – kolozsvári hóstátiak|kötet=Kolozsvár 1000éve|oldal=283}}</ref>