„Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
22. sor:
== A terület védelme ==
Pest-Buda, majd 1873 után a gyors fejlődésnek indult Budapest terjeszkedését sokáig szinte mindenki örömteli folyamatnak látta. A jómódú polgárok villákat építettek az erdők, a gyümölcsösök és a legelők helyén, emellett az ipari telephelyek és a közlekedés is egyre több természetes élőhelyet emésztett fel a főváros körül. A terjeszkedő háztenger egyre szorosabbra fonta gyűrűjét a Sas-hegy körül is. A második világháborút megelőző időszakban a parcellázások elérték a hegy főgerincét. A parcellázatlan főcsúcsok és a déli lejtő területe pedig „közkert” szerepkört kapott a főváros rendezési tervében, így a kopár részek erdősítése megkezdődött. Ma már rémképnek látjuk, de a XX. század első felében közeli lehetőségnek tűnt a hegy teljes urbanizációja.
Szerencsére 1780 és 1940 között a hegyen változó intenzitású, de kiterjedt kutatások folytak. A kutatók – amellett, hogy újabb és újabb növény- és állatfajokat írtak le – kezdték látni, hogy a Budai-hegység egyes részeit mindenképpen meg kell óvni a város terjeszkedésétől. Elsőként Pénzes Antal <em>Budapest élővilága</em> című könyvében veti fel 1942-ben „a Sas-hegy felső, sziklás és füves része” megvédésének fontosságát, a területen található természeti értékek: sziklaalakzatok, dolomit- és lösznövényzet, és az ehhez kötődő, főleg posztglaciális-xerotherm ritkaságokat felmutató állatvilág védelme érdekében.
Tizenöt évnek kellett eltelnie, míg az Országos Természetvédelmi Tanács 985/1957. számú határozata létrehozza a 30 hektáros „Sashegy” Természetvédelmi Területet. A határozat, a főváros szélén fekvő terület bekerítését, szigorú őrzését, erdősítést, élőhely-rekonstrukciót, s mindenféle hasznosítási tilalmat ír elő, tehát a fokozott védettség ismérveit. A megvalósítás 1958-ban kezdődött meg. Sokáig fegyveres őrök is tartózkodtak a hegyen.
A Budai-hegység természeti értékeinek védelme szempontjából igen jelentős lépés volt, hogy 1978-ban létrehozták a Budai-Tájvédelmi Körzetet. Ennek területe sokszorosa a Sas-hegyi Természetvédelmi Területnek, de Buda természetvédelmi értékein belül a Sas-hegy kiemelt jelentősége továbbra is megmaradt.
A rendszerváltást követő évtizedben megváltozott a természetvédelem jogi szabályozása és intézményrendszere, és a területen új károsító tényezők is jelentkeztek. A lakóövezetek közti zöldterületek, közparkok, kutyafuttatók területének csökkenésével megnövekedett a természetvédelmi területekre nehezedő lakossági nyomás. Sajnos a Sas-hegyen is egyre több lett az illegális behatoló. A kutyasétáltatás, a kerékpározás és a szinte állandó zavarás miatt több ritka állatfaj már eltűnt a területről. A látogatók egy része tudta, hogy tilosban jár, mások jóhiszeműen azt gondolták, hogy egy kis sétával nem tesznek kárt a terület élővilágában. A kiépített tanösvények mellett, új ösvényeket tapostak, ezzel megindították az eróziót, tűzrakó-helyeket létesítettek. Jelentős területek károsodtak, számos védett érték jelenleg is pusztulóban van.
Ezért a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság – mint természetvédelmi hatóság – az új jogrendnek megfelelő határozatában, 2003-ban megerősítette a Sas-hegy védelmét. A terület látogathatóságát korlátozta, úgy döntött, hogy a vendégek csak a kijelölt tanösvényeket és pihenőhelyeket vehetik igénybe.
2007-ben a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság elnyerte az Európai Unió INTERREG programjának támogatását a Sas-hegyi Természetvédelmi Terület megújítására, védelmére és az értékek bemutatására. A pályázat keretében 2008 tavaszán, a Sas-hegyi Természetvédelmi Terület fennállásának 50. évfordulójára a látogatóközpontban új kiállítás épült. Azt reméljük, hogy akik megismerkednek a jeles kutatók közreműködésével készült kiállítással, azok megértik, hogy a Sas-hegy ritka fajai és életközösségei túlélők, amelyek menedékre leltek itt, a hegyen. Mindannyiunk felelőssége, hogy a következő nemzedékek számára is megmaradjanak.
== A Sas-hegy környékének változásai ==
A Sas-hegyet már évszázadok óta nem köti össze természetes erdőtakaró a Budai-hegység többi részével. Nemcsak tűzifát vágtak a Budán letelepedők, de már II. Géza király idején (1141-1162) azért is irtották a Budai Vár környéki erdőket, hogy szőlőt telepítsenek. Az első szőlők Óbudán, a Kis-Gellért-hegyen és a Sas-hegyen voltak. Ezeken a területeken sokáig fehérborokat termesztettek. A török hódoltság visszavetette a szőlő és bortermelést, de a XVII. század végén a törökök elől menekülő szerbek Budán is elterjesztették a balkáni vörösborkultúrát. A leghíresebb fajta a kadarka volt, a legjobb minőségű borokat a Sas-hegy, a Gellérthegy, a Nap-hegy, a Rókus-hegy, a Mátyás-hegy, a József-hegy napos oldalai adták. Az egész borvidék névadója a Sas-hegy volt. Egy Buda és Pest környékéről 1778-ban készült térkép gyönyörűen mutatja, hogy a budai oldalon Óbudától a Rózsadombon át Budaörs határáig mindenhol szőlők voltak. A Sas-hegyen csak a sziklás hegycsúcsok emelkedtek ki a szőlőültetvényekből.
[[Fájl:Budaiszuretregi.png|thumb|400x400px|Budai szüret (A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményéből)]]
Borbás Vincének a főváros és környékének növényzetéről írt könyve éppen a virágzó borkultúra utolsó éveiben, 1879-ben jelent meg. A Sas-hegyről azt írja, hogy itt főként sárga és piros duka, kék kadarka és piros bakator fajtákat termesztettek, melyekből értékes vörösbor érlelődött. A szőlőkben gyümölcsfák: kajszi, őszibarack, mandula, cseresznye, meggy is termettek. A szőlőbirtokokat határoló kőgátakon akkoriban szaporodott el a Balkánról betelepített orgona és a Krisztus-tövis. A hegy lábáig terjedő lösztakaró be nem telepített szegélyében akkoriban tömegesen nyílt a macskahere és a vetővirág.
A buda-sas-hegyi borkultúra pusztulását elég pontosan meg lehet határozni. 1882-ben még kiváló termést szüreteltek, aztán néhány év alatt a filoxéra – ez a rendkívül szapora gyökértetű – teljesen kiirtotta a budai szőlőket. A kipusztuló szőlők helyére néhol gyümölcsösöket ültettek, máshol spontán módon elkezdődött a cserjésedés, beerdősülés.
<nowiki> </nowiki>A Sas-hegy olyan messze esett a várostól, hogy sokáig szóba sem jött a beépítése. A hegy lábánál, a Budaörsi út mellett felépített Károly király laktanya nem serkentette a város további terjeszkedését. Az első igazi változást 1929-30 hozta el, mikor a Sas-hegy északi oldalán, a hegytetőhöz nagyon közel felépítették a Notre-Dame de Sion francia apáca-rendházat és nevelőintézetet. Siklóssy László: <em>Hogyan épült Budapest</em> <em>– A Fővárosi Közmunkák Tanácsa története 1870-1930</em> című könyvében lelkesen írja, hogy ez az épület természetesen ösztönözni fogja a további építkezéseket is. „A Sashegy, mely eltekintve meredek szőlőitől, maga volt a kopárság és műveletlenség, most már bele fog kapcsolódni a nagy hegyvidéki kultúrába.”– mondja Siklóssy. Ferdinandy György <em>Leltár a hegyen</em> című visszaemlékezéséből tudhatjuk, hogy két világháború között a gyümölcsösök helyén valóban elkezdődött a villák építése, de csak a Hegyalja út város felöli oldalán.
Mikor 1942-ben Pénzes Antal <em>Budapest élővilág</em> című könyvében felvetette a Sas-hegy természetvédelmi területté nyilvánításának fontosságát, a mainál még sokkal kevésbé volt fojtó a város szorítása. Isépy István <em>Sziget a háztengerben</em> című cikkében nem csupán gyermekkori benyomásaira emlékezik, de egy háború utáni térkép alapján is megbizonyosodik arról, hogy akkoriban a Sas-hegytől délnyugati irányban lakóházakat legközelebb Budaörs mai belterületén lehetett találni, ami a csúcstól légvonalban kb. 4 km távolságra volt. De Pénzes Antal jól érzékelte a Sas-hegyre leselkedő veszélyeket. Már a 30-as években elkészültek azok a tervek, amelyek a hegyet szinte a csúcsig felparcellázták volna, a hegycsúcsra pedig parkot terveztek, ennek megfelelően elkezdődött a feketefenyők ültetése. Ezt a jövőképet a szocialista rendszerben is támogatták, amit jól mutat az a kis késéssel, 1962-ben kiadott térkép, amelyen már el is tűnt a zöld terület a Sas-hegyről. Mindent szép szabályos rózsaszín utcahálózat foglalt el. Szerencsére az utolsó pillanatban, 16 évvel Pénzes Antal kezdeményezése után, 1958-ban 30 hektáron létrehozták a sas-hegyi természetvédelmi területet.
Az ötvenedik évfordulón megállapíthatjuk, hogy a védetté nyilvánítás nagyon fontos lépés volt, hiszen a legértékesebb területek beépítését megakadályozta, de máig nagy kérdés, hogy sikerül-e keretek közé szorítani a legális és illegális látogatók rohamát. Csak akkor sikerülhet megvédeni a terület páratlan értékeit, ha ehhez sikerül megnyerni Budapest lakosságának támogatását. [[Kategória:A Dunántúli-középhegység természetvédelmi területei]]
| |||