Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
1 301. sor:
:Te csak jó nagy meredekeket tudsz írni, úgyhogy inkább ne is fárassz a becses véleményeddel, nekem ugyanis nem szokásom a vélemények eltüntetése. Azon a linken, amit én látok, nincs rajta a beírásom, azokon, meg amit te küldtél rajta van. Tehát épphogy nem én tüntettem el mások véleményét, hanem az a szöveg van rajtuk, amiket én írtam be és rajta kellene lennie azon a linken is, amit én látok. Úgyhogy az állításod már önmagában is paradoxon. Nem tudom, hogy jeleskedni fogsz-e valaha a cikkírásban vagy másokhoz hasonlóan csak itt tudsz kritizálni önjelölt adminként?--[[Szerkesztő:Szegedi László|Szegedi László]] <sup>[[Szerkesztővita:Szegedi László|vita]]</sup> 2014. november 6., 20:08 (CET)
::Ha szokásod, ha nem szokásod, többször törölted ki mások beírását, legutóbbit Pagony állította vissza ma 18:16-kor. Bejegyzésed végig olvasható volt, ezt Puskás Zoli három linkkel is bizonyította. Ezekből egyértelműen látható, hogy többször felülírtad Hkoala és még jónéhány szerkesztő bejegyzését, a sajátod természetesen megmaradt. A harmadik esetben ugyanez a helyzet. Érdemes a laptörténetet egyenként tanulmányozni. [[Szerkesztő:Ogodej|<span style="color:#696969">Ogodej</span>]] [[Fájl:Mal 0.png|15px]] [[Szerkesztővita:Ogodej|<span style="color:#696969"><sup>vitalap</sup></span>]] 2014. november 6., 20:20 (CET)
::Akkor te valami másik oldalt látsz, mint én. Ugyanis én még most sem látom az ottani beírásomat.[https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Wikip%C3%A9dia%3AB%C3%BCrokrat%C3%A1k_%C3%BCzen%C5%91fala%2FVisszavon%C3%A1s&diff=15281179&oldid=15260729] Nem tudom, hogyan működik az ottani oldal, mert az egyes hozzászólásoknál nincs Szerkesztés link, úgyhogy a fenti Forrásszöveg Szerkesztése fülre kattintottam rá. Nem tudom, hogy ez kitörölt-e valamilyen másik hozzáaszólást, de nem tűnik számomra valószínűnek. A laptörténetet azonban valóban tanulmányoztam, ahol többek között az olvasható, hogy "(Visszaállítottam a lap korábbi változatát: Szegedi László (vita) szerkesztéséről Hungarikusz Firkász szerkesztésére) az utolsó látogatásom óta frissítették", amit én csak úgy tudok értelmezni, hogy ebben az esetben Hungarikusz Firkász törölte ki az én szövegemet. Ha pedig ezzel én töröltem ki valamit, azt sajnálom, de nem tudom, hogyan működik az az oldal és így elég gyenge dolog arra hivatkozni, hogy én törlöm ki mások véleményét.--[[Szerkesztő:Szegedi László|Szegedi László]] <sup>[[Szerkesztővita:Szegedi László|vita]]</sup> 2014. november 6., 20:37 (CET)