„Cnaeus Pompeius Magnus” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
32. sor:
Ekkoriban Lucius Gellius Publicola és Cnaeus Cornelius Lentulus Clodianus (mindketten Pompeius hívei) censorok lovagi mustrát tartottak. Pompeius, aki lovagként saját kezűleg vezette közlovát a menetben, a censorok kérdésére, hogy teljesítette-e a törvény által megszabott hadjáratszámot, azt felelte: igen, sőt mindegyiket saját imperatorsága (parancsnoksága) alatt. Erre a nép megintcsak üdvrivalgással felelt, és ekkor több történetíró szerint is, a plebs elismerte Pompeiust természetes vezetőjének, Róma első emberének. Ezután azonban két évig tétlenségre kárhoztatta önmagát. Se ügyvédi (ami a korban a nemeseknél szinte elvárható tevékenység volt) segítséget nem nyújtott barátainak, se nem vállalt semmilyen háborús, vagy politikai megbízatást, igaz ebben az optimaták (konzervatív senatorok csoportja) próbálták is meggátolni. Ha meg is jelent a nyilvánosság előtt, nem lehetett hozzáférni, oly nagyszámú volt kísérete. Szinte már nem is számoltak vele, amikor is hirtelen vészes közelségű kalóztámadás érte Italiát.
 
A kalózok az ókorban is ugyanolyan tevékenységet folytattak, mint a népszerű, [[18. század]]i kalózfilmekbenkalózokról szóló filmekben. Loptak, erőszakoskodtak, hajókat csáklyáztak meg, túszokat szedtek, hogy pénzért váltsák meg magukat (fiatal korában magát Caesart is fogságba ejtették) és zavarták a békés kereskedelmet, ami miatt a gabonát nagyban igénylő Róma éhezett. Ebben az évszázadban több hadvezér is harcolt ellenük ([[Marcus Antonius Orator]] a híres tirumvir nagyapja, [[Publius Servilius Vatia Isauricus (i. e. 79)|Publius Servilius Vatia Isauricus]], [[Marcus Antonius Creticus]] a tirumvir apja) több-kevesebb sikerrel. Mikor a kalózok egy csoportja arra vetemedett, hogy Róma kikötőjét, [[Ostia Antica|Ostiát]] támadták meg, és két római tisztviselőt [[lictor]]-aikkal együtt elraboltak, a senatusban betelt a pohár. Arról azonban nem tudtak dönteni, hogy kit küldjenek ellenük. Ekkor [[Aulus Gabinius]], egy tehetséges [[plebeius]] származású politikus, néptribunusként törvényjavaslattal állt elő Kr. e. 67-ben, amit a senatorok nagy része ellenzett, de mivel tenni nem tudtak a régi hatalmával bíró nép akarata ellen, így a törvény felhatalmazta Cnaeus Pompeius Magnust a háború vezetésével, és alvezérei megválasztásával. Ez volt a [[lex Gabinia]].
 
Pomepius leghűségesebb híveit, barátait, illetve remélt szövetségeseit tette meg alvezéreinek. A törvény értelmében nagy flottát, és több legiótlégiót kapott a feladat végrehajtásához, valamint a tengeren, illetve a tenertől számított 50 mérföldes körzetben magasabb rendű hatalmat minden kormányzónál ([[imperium maius]]). Ilyen lehetőségekkel nehéz lett volna nem elérni sikereket, és mint az várható volt, Pompeius alig pár hónap alatt szó szerint kisöprűzte a kalózokat a Földközi-tengerről (Mare Nostrum), parti fellegváraikat elfoglalta, admirálisaikat legyőzte, majd az elfogott kalózokat letelepítette, és ezzel korábbi kegyetlen eljárásait (marianusok kivégzése) elhagyta. Sikere - elsősorban Róma etetésének lehetővé tételével - ismét nagy népszerűséget okozott neki. De nem érte be ennyivel.
 
[[Lucius Licinius Lucullus]], a híres hadvezér és ínyenc több éve háborút folytatott a pontuszi Mithridatész és annak szövetségese (egyben veje) [[II. Tigranész örmény király|Nagy Tigranész]] örmény király ellen. Lucullus elfoglalta Pontuszt, s már Armeniában aratta diadalait, amikor sógora, [[Publius Clodius Pulcher]], aki alvezére volt, lázadást szított ellene a legiókban. Ekkor már Lucullust a római lovagrend is igen szorongatta otthonról, radikális gazdasági intézkedései miatt, amiket a provinciáiban hozott. Pompeius ezt kihasználva, [[Caius Manilius]] néptribunus segítségével új törvényt hozatott, ezúttal a keleti háború fővezérletéről. A lex Manilia - amit [[Marcus Tullius Cicero|Cicero]], Pompeius gyermekkori barátja is támogatott - értelmében Lucullus kénytelen volt átadni hatalmát és csapatait Pompeiusnak, aki így hatalmas sereggel indult a királyok ellen, akiket a zseniális Lucullus már számtalanszor tönkrevert. Nem is hiába állították Pompeiusról ellenfelei, hogy hálóval lopkodja a győzelmeket más orra elől (lásd Metellus Pius – Sertorius, Crassus – Spartacus és most Lucullus – [[VI. Mithridatész pontoszi király|VI. Mithridatész]], [[II. Tigranész örmény király|Tigranész]]). Gyors győzelme itt sem volt meglepő, hiszen a két királynak se pénze, se embere nem volt. Tigranész behódolt, Mithridatész pedig, aki ellen a rómaiak háromszor viseltek véres háborút, fia árulása után öngyilkos lett. Pompeius rendezte [[Pontosz|Pontus]] ügyeit, provinciális intézkedései igen népszerűek voltak. Syriában letette trónjáról az utolsó Szeleukida uralkodót (Nagy Sándor hadvezérének leszármazottját), Judeában pedig próbálta kibékíteni egymással az igencsak harcias zsidóságot. Ekkoriban volt lehetősége meglátogatni a híres zsidó templomot Jeruzsálemben. Munkálkodásának hála, a Birodalom keleti területei hosszú távon stabilak voltak.
 
== Triumviri szerepe ==