„Veress Gábor (zenei szakíró)” változatai közötti eltérés

== Életútja ==

 

[[Magyar Állami Operaház|Operaházhoz]], a honvágy miatt hazatért Marosvásárhelyre, s ott kezdte el tanári pályáját. 1896-ban a nagyenyedi [[Bethlen Gábor Kollégium]] tanítóképzőjének zenetanára lett, és ott tanított 1933-ig, nyugdíjba vonulásáig. Az [[1900-as évek]] elején öccsével, Veress Istvánnal (1909) együtt [[Csíkszereda|Csík]]ban, Marosvásárhely környékén, [[Kovászna|Kovásznán]], a [[Hétfalu|hétfalusi]] csángóknál, később Nagyenyed vidékén megkezdték a fonográffal való népdalgyűjtést. A tanítóképző dalkarának székely népdalokat, népi [[tánc]]okat (szeredai négynyüstös) tanított. 1904-ben a Bethlen Gábor Kollégiumban ''A székelyek zenéjéről'' tartotta tanári székfoglaló előadását. Ebben zeneileg vizsgálta a [[ballada|balladát]]. Első megállapítása szerint a székely ballada „zenéjén az ősiség zománca villog”. A magyar népdalban az „őshazából kihozott és idegen hatásoktól mentes ősdallamot” kereste. Az „ősdallam” pontosabb meghatározásához ugyan nem jutott el, de tanította a [[Pentatónia|pentatóniát.]] Az Ethnographiában is jelentkezett népballada-közlésekkel (pl. a Molnár Annával). Ugyanekkor a Nagyenyedi Daloskörrel, amelynek az [[1890-es évek]]től karnagya volt, klasszikusok betanítására, előadására is vállalkozott (1927-ben Beethoven V. szimfóniáját adták elő). 1910–11-ben [[Bartók Béla|Bartókkal]] együtt „hivatalos megbízásra népköltészeti gyűjtést végzett fonográffal” (Értesítő 1910–11). E gyűjtések eredményét a budapesti [[Néprajzi Múzeum]] őrizte meg, egy részét megjelentette ''Dalok az iskolának'' c. tankönyvében. Ebben a hivatalosan megkövetelt anyag mellett főként népdalokat közölt. Figyelmeztette tanítványait a helyes népi kiejtésre is. Ragaszkodott a régi romantikus elvekhez, a díszítéseket azonban nem kedvelte, ezért az egyszerű, népi előadásmódot honosította meg tanítványai útján a falusi dalárdákban is. Népdalgyűjtő útjairól az [[első világháború]] éveiben betegeskedése miatt le kellett mondania, de az enyedi zenei életben tevékenyen részt vett. A Magyar Dalosszövetség kottatára megőrizte az általa feldolgozott [[Petőfi Sándor|Petőfi]]-dalokat és az újabb költők [[Költészet|verseire]] komponált dalait. Tanítványaitól (Incze János, Markó Gábor, Sárkány Ferenc, Székely Mihály) tudjuk, hogy különösképp szerette [[Kodály Zoltán|Kodályt]], dicsérte Psalmusát, betanította Villőjét, noha annak nyilvános előadására nem kerülhetett sor. 1937. február 13-án helyezték örök nyugalomra Nagyenyeden.