„Meidzsi-restauráció” változatai közötti eltérés

A [[Edo-bakufu|Tokugava sógunátust]] leváltó [[Szamuráj|szamurájok]] eredetileg azért szálltak harcba a [[Bosin-háború|Bosin-háborúban]] ,mert a [[Edo-bakufu|sógunátus]] nem védte meg az országot a külföldiek beáramlásától. Azonban rá kellett ébredniük ,hogy az ország gazdasági, ipari és hadi fejlettsége túlságosan elmaradott az európaiakhoz és az amerikaiakhoz képest. Így ha el akarják kerülni az ország gyarmattá válását ,akkor előbb [[Japán|Japánnak]] fel kell épülnie a polgárháború romjaiból, és be kell hoznia a lemaradását a többi országhoz képest. Ezáltal az új vezetőség nem tehetett mást ,mint hogy a külföldiek kiűzése helyett az ország fejlődésére helyezte a hangsúlyt.A reformok célja tehát az volt, hogy [[Japán]] független maradjon, és megerősödve a Nyugat hatalmaival egyenrangú országgá váljon. A [[Meidzsi-kor|Meidzsi korszak]] (1868–1912)ezt a célkitűzést megvalósította.

A közigazgatási reform (1871) centralizált, bürokratikus államberendezkedést alakított ki. A porosz mintára készített alkotmány(1889) kimondta, hogy a császár a legfőbb hatalom,ugyanakkor megteremtette a parlamentáris rendszert: a kétkamarás országgyűlést, a kabinetet, a miniszterek és a miniszterelnök feladatkörét. Az 1880-as években megalakultak a pártok, és 1890-ben megtartották az első választást. Korlátozott szavazati jog alapján (az összlakosság 1,6%-a szavazhatott), de a népképviselet elve alapján ülhetett össze országgyűlés. A pártok szorosan kapcsolódtak a gazdasági érdekcsoportokhoz, s a politika és az üzleti élet összefonódása (és a korrupció) jellemző vonása lett a japán közéletnek. Átalakult a gazdaság is. 1871-ben egységesítették a nemzeti valutát ([[Japán jen|jen]]), és megalapították a japán bankrendszert. A mezőgazdasági reformok (nagybirtok eltörlése, parasztok földtulajdonlási joga, földadó, termelési korlátozások eltörlése, új mezőgazdasági technikák) bevezetése mellett erőteljes iparosítás kezdődött. A japán ipari forradalom az 1860-as években a textilipar gépesítésével, termelékenységének növelésével kezdődött. 1868-tól 1884-ig megteremtették a modern iparosítás alapjait, és a következő, 1884-től az [[első világháború]] végéig tartó korszak a gyors gazdasági és demográfiai növekedés időszaka lett. Az iparágak nagy részét állami vállalkozásként indították

iparosítást már döntően a magánszektor folytatta. Az infrastruktúra kiépítését is az állam végezte: vasút, távíróhálózat, postarendszer, kikötők, utak. Nehézségeket okozott viszont az ország nyersanyagszegénysége. A [[vasérc]], a [[szén]] , az [[olaj]] , a [[gumi]] több mint 90%-át kellett importból beszerezni.

[[Japán]] társadalma is megváltozott. Az [[Edo-kor|Edo-korban]] szinte kasztszerűen elkülönültek a lakosság rétegei. A korlátokat a [[Meidzsi-kor|Meidzsi kor]] szüntette meg: 1871-ben meghirdették a törvény előtti egyenlőséget, megszüntették a nagybirtokokat, eltörölték a szamurájok kiváltságait (fegyverviselés, járandóság). Általános katonai sorozást vezettek be, és az új, parasztokból létrehozott hadsereg hamarosan bizonyította fölényét a szamuráj-hadviseléssel szemben. A társadalom – bár hierarchikus maradt – megnyílt, és az általános oktatás elvileg mindenkinek biztosította az esélyegyenlőséget. A gazdaságfejlesztéshez jó alapot biztosított a nagyszámú iskolázott népesség, az agrárszektor munkaerő-feleslege, a monetarizált gazdaság, a tőkeerős kereskedőréteg és az irányító-szervező munkát ellátó művelt szamurájréteg. Óriási méretű urbanizációs folyamat kezdődött el. A századfordulón [[Tokió]] már kétmilliós, [[Oszaka]] millió feletti nagyváros volt. 1920-ra az ősznépesség fele városokban lakott.A népszaporulat vidéken volt magasabb (fél évszázad alatt 30 millióról közel 60 millióra nőtt Japán lakossága), de a belső migrációnak köszönhetően a többlet már a városokban jelent meg.

Japán megnyitásakor a Nyugat ismeretanyaga lenyűgözte a japánokat. Mindent meg akartak tanulni: küldöttségek indultak [[Európa|Európába]], [[Amerika Egyesült Államok|Amerikába]], hogy tanulmányozzák a fejlett

országok viszonyait, törvényeit, gazdaságát, politikai életét. Külföldi szakértőket hívtak [[Japán|Japánba]], és japán diákok rajzottak ki [[Európa]] egyetemeire. A nyugati eszmék leginkább az értelmiség és a felsőbb rétegek életére voltak hatással, de a nyugatosodás valójában csak a mindennapi élet külsőségeire vonatkozott, a személyes kapcsolatokat, a családi életet nem érintette. Míg a városokban egyre jobban terjedt a nyugati életstílus, vidéken ennek alig volt jele.A felhalmozott tudásanyagot rögtön a gyakorlatba ültették át. 1872-ben megalkották a közoktatási reformot, s ezzel magas oktatási és kulturális színvonalat teremtettek. A századfordulóra Japán lakosságának 95%-a tudott írni-olvasni, és minden tanköteles korú japán gyermek járt iskolába. A közoktatás fontossága nem csak a műveltség terjesztésében rejlett. Az 1890-es „Császári leirat az oktatásról” (amelyet minden elemistának meg kellett tanulnia!) a [[Konfucianizmus|konfuciánus etikára]] építve a hagyományos japán erényeket nevezte meg a legfontosabb alapelveknek:alattvalói hűség, fiúi tisztelet, harmóniára való törekvés, szerény és mértékletes magaviselet, szorgalmas tanulás és munkavégzés, erkölcsös élet, a törvények tisztelete, a haza iránti önfeláldozó szeretet. Egységes és államilag ellenőrzött, racionalizált és szekularizált oktatás folyt mindenütt, központilag jóváhagyott tankönyvekből, egységes tanterv alapján, egységesen képzett és fegyelemre nevelő tanítókkal.