„Meidzsi-restauráció” változatai közötti eltérés

A '''Meidzsi-restauráció''' ([[japán nyelv|japánul]] 明治維新, [[Wikipédia:Japán nevek átírása|átírással]] ''Meidzsi isin'') olyan események láncolata, amelyek [[Japán]] radikális politikai és szociális átalakulásához vezettek. A [[19. század]] második felében végbemenő reformsorozat az [[Edo-kor]] végét és a [[Meidzsi-kor]] kezdetét jelentette. AzA restauráció során [[Japán]] megnyitotta kapuit a világ felé, létrehozták az első alkotmányt, , minisztériumok alakultak, létrejött az első [[parlament]], és az iparban és az oktatásban is jelentős fejlődés mutatkozott.

Amikor [[Japán]] a 17. század első felében bezárta a kaputkapuit az európaiak előtt, akkor technikailag még egy szinten állt a Nyugattal, de a 19. századra a gyors tudományos fejlődés és az [[ipari forradalom]] beindulása mind gazdasági, mind pedig katonai tekintetben összehasonlíthatatlanul erősebbé tette a nyugati országokat. [[Japán|Japánból]] való kiűzetésük után az európaiak jóformán el is feledkeztek egy időre erről a távoli szigetországról, de saját lendületes terjeszkedésük most megint a [[japán]] partok közelébe juttatta őket. A japánok figyelmét nem kerülték el az európaiak gyarmataigyarmati expanziói és különösen azok a katonai csapások, amelyeket a [[Anglia|britek]] először egyedül (1839-42), majd a [[Franciaország|franciákkal]] együtt (1856-58) mértek a hatalmas [[Kína|Kínára]].

A 18. század utolsó éveiben az [[Oroszország|oroszok]] elérték a [[Csendes-óceán|Csendes-óceánt]], és elkezdték keresni a kapcsolatot a japánokkal is. A keleti tengerek korábbi fő kereskedőit , a portugálokat és a hollandokat, ekkorra már kiszorító angolok egyre nagyobb üzleti lehetőségeket láttak [[Kína|Kínában]], és a Kínán túli szigetekben is. Az ügybeügyben leginkább érdekeltek azonban az [[Amerikai Egyesült Államok|amerikaiak]] voltak, akiknek bálnavadászhajói ott működtek a japán vizeken, s a kantoni kereskedelmi kikötőket látogató [[Klipper (hajó)|klipperjei]] a japán partok mellett haladtak el. Az amerikaiaknak nagy szükségük volt olyan japán kikötőkre, ahol hajóik menedéket találhattak, vagy ivóvizet vételezhettek, s a [[gőzhajó|gőzhajók]] megjelenésével még sürgetőbbé vált az igény olyan kikötőkre , ahol feltölthették a hajók a szénraktáraikat.

A 19. század első felében az amerikaiak, az angolok és az oroszok egymás után küldték expedícióikat a szigetországba, hogy rávegyék a japánokat kikötőik megnyitására. Ám az ország vezetésének túlnyomó többsége ellenezte a külföldiek beengedését. Az amerikai kormány végül úgy döntött, hogy megpróbálja kierőszakolni a kapuk megnyitását. E célból [[Matthew C. Perry]] sorhajókapitány parancsnoksága alatt útnak is indított egy jó nagy flottát, amely 1853 júliusában futott be a (mai nevén) [[Tokiói-öböl|Tokiói-öbölbe]]. [[Matthew C. Perry|Perry]] itt átadott egy levelet, amelyben az [[Franklin Pierce|Egyesült Államok elnöke]] kereskedelmi kapcsolatok létesítését követelte, majd azzal az ígérettel, hogy a következő év elején visszajön a válaszért, hajóhadával elvonult. A japánokat megrémisztették az amerikai "fekete hajók" méretei és ágyúi, és elámultak a gőzhajókon, amelyek a szél ellenében és tudtak haladni. Fölfogták , hogy a régimódi parti [[Üteg|ütegeik]] nem sokat érnek ellenük, s hogy [[Edo]] (mai nevén Tokió) és a reá vigyázó parti őrhajóállomány teljesen védtelen.

A japán kormányzat két részre szakadt-: konzervatívokra, akik a külföldiekkel szembeni ellenállás hívei voltak, és a realistákra, akik belátták, hogy Japánnak nincs más választása, mint hogy meghajoljon az amerikai követelés előtt. Az edói kormány kutyaszorítóba került, amikor 1854 februárjában [[Matthew C. Perry|Perry]] flottája ismét megjelent a [[Tokiói-öböl|Tokiói-öbölben]]. A császári udvar és az egész ország olyan politikát követelt, amelyet a [[Edo-bakufu|Tokugavák kormányzata]] egyszerűen képtelenekképtelen voltakvolt megvalósítani. Az amerikai hajóágyúk fenyegetésével szemben a [[Edo-bakufu|sógunátus]] nem tehetett mást , mint hogy aláírt egy szerződést az Egyesült Államokkal, megnyitva két kikötőt az amerikai hajók előtt , és engedélyt adva bizonyos volumenű, szigorúan szabályzott kereskedelmi forgalomra is. A két kikötő [[Simoda]] és [[Hakodate]] volt. Mindkettő viszonylag távoli és jelentéktelen kikötő volt a japánok számára, de tökéletesen megfeleltek az amerikai hajók kiszolgálására. Engedélyezték azt is, hogy egy amerikai konzul működjék Simodában, s a szerződésben kikötötték , hogy a más nyugati országoknak megadott bármilyen új koncesszió automatikusan megilleti aaz [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államokat]] is. Ezt a záradékot abból az a szerződési rendszerből vették át , amelyet akkoriban kényszerítettek [[Kína|Kínára]] is.