„Erőltetett menet” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
(hiányzó } pótlása)
{{azonnali|Nem szócikk.|- [[User:Dorgan|'''Dorgan''']]<sup>[[User_vita:Dorgan|vita]]</sup> 2014. november 27., 12:41 (CET)}}
 
Ez Radnóti Miklós egyik leghíresebb verse, az utolsó előtti tőle. 1944-ben írta, mikor erőltetett menetben haladtak Győr felé. Bemutatja a hadifoglyok (köztük a zsidók) szenvedéseit és erőszakos haláluk körülményeit, illetve a reményt is. Radnóti ezután a vers után már keveset írt, mert meghalt nemsokára. A gonosz náci katonák tömegsírba lőtték. De ez a gyönyörű, reményt sugározó verse, ez fennmaradhatott az utókor számára, hála az exhumációnak. Barátai adták ki sok más versével együtt 1946-ban egy verseskötetben (sajnos nem tudom a címét!) Szép vers, sokan sírnak is rajta. Ha valaki azt hiszi hazugság ez a vers megbizonyosodhat róla, fennvan a MEK_OSZK oldalán is! MEgéri megörökíteni, minden iskolában tanítják.
Szövege:
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
 
Bor, 1944. szeptember 15.
Névtelen felhasználó