„Szíjgyártó” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új oldal, tartalma: „Szíjgyártó mesterség A szíjgyártó (régiesen szíjjártó) az emberi ruházathoz, lószerszámhoz, és a különböző használati tárgyakhoz (például az ül…” Címke: formázatlan |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
{{forma}}
A '''szíjgyártó''' (régiesen szíjjártó) az emberi ruházathoz, lószerszámhoz, és a különböző használati tárgyakhoz (például az ülőalkalmatosságokhoz) szükséges szíjazatot készítő és egyéb bőrmunkát is végző mesterember. A szíjgyártó mesterség valószínűleg ősi mesterség a magyarságnál, már a vándorlások idején magas színvonalon ismerhették. A többi bőrműveshez hasonlóan a középkorban a szíjgyártók is maguk dolgozták meg a termékeikhez szükséges nyersbőröket.. A timsós-faggyús készítést nevezték Európa-szerte „magyar bőr”-nek. Nagy rugalmassága és szakítószilárdsága miatt elsősorban lószerszámok, kocsiszerszámok készítésére volt igen alkalmas a bőr. Az akkor használatos állatbőrök olyan, ridegen tartott állatok bőréből készültek, ahol a tartás körülményei is előnyösen befolyásolták a bőrök minőségét! A 17.
Szerszámzatuk
7. sor:
Számos sajátos kézi szerszámmal dolgoztak, mint bőrgyalu, bújtató, cérnavágó kés, csípőfogó, élszedő, félhold-serfelőkés, fenőkövek, festőkészlet, fogólyukasztó, gömbőlyűár, görbekés, jelölő körző, rádli, kúpos és lapos fogó, szélezőfa, szurok és méhviasz, tolókés, varróár, madzag vagy cérna, varrószék vagy csikó. A varrófonalat megviaszolták vagy olvadt szurokba mártották. A nyerges és szíjgyártó mesterség kereslete a lóállomány rohamos fogyásával a XX. század második felére nagymértékben lecsökkent.
Rokon szakmák még az egyéb, bőrrel dolgozó
| |||