„Lola (énekesnő)” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Zenei karrier: Apróság a végére
→‎Zenei karrier: ~ Új dal és fordulópont
64. sor:
 
2014. március 16-án a Nóta TV debütálta Lolától az '''Árnyék''' című új dalt, ami valójában egy feldolgozás Romina Mamo "'''Addictive'''" című dala alapján. A Nóta TV interjújában Lola elmondta, hogy sajátjának érezte ezt a dalt és ő is írta hozzá a magyar dalszöveget. Ez a felcsendülő zene immáron teljesen akusztikus és rock-hangzású, így Lola talán visszatér a gyökereihez. Emellett fellelhető egy olyan változat is, amelyben Lola az eredeti angol nyelvű dalt is előadja.
 
2014. novemberben "'''Méz a kés hegyén'''" címmel újabb dalt jelentetett meg Lola. Először 2014. november 17.-én elénekelte a Fem 3 TV-csatorna délelőtti műsorában, végül november 28.-án a Music Channel premierelte a hozzá tartozó klipet. De Lola már jóval korábban meghirdette ezt a dalt, mert nagyon fontos pontnak ígérkezik a karrierjének folytatásában. Emiatt pedig sok időn át is készült erre. Az új dallal immáron ténylegesen visszatér a rock irányába. A dalhoz igazi zenekaros közreműködést kapott szerelmétől és a fiatal férfi barátaitól, akik eddig már zenészként is munkálkodtak. A klipben igazi formációként szerepelnek mindannyian. A zeneszerző Szabó Zé volt, a dalszöveget az Anti Fitness Club frontemberként ismert Molnár Tomi írta. Emellett Lola ebben most megtalálta az igazi helyét, s a jövőben közösen szeretnének zenélni. A RadioGaga oldal így hivatkozik erre: "eddigi sikerei után most újra nagy dobásra készül, saját zenekart alapított". A rajongók a kiemelt fontosságú dallal együtt nagyon pozitívan fogadták a megújuló Lolát.
 
==Diszkográfia==