„Alessandro Volta” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a {{nemzetközi katalógusok}} sablon elhelyezése AWB
48. sor:
Tanulmányainak elvégzése után 1774-ben szülővárosa gimnáziumában a fizika tanárává nevezték ki, majd 1779-ben meghívták a paviai egyetemre fizikatanárnak. Az ezt követő években utazásokat tett szülőföldjén, valamint [[Svájc]]ban és [[Németalföld]]ön. Utazásai során személyes ismeretséget kötött korának nagy tudósaival. 1801-ben [[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] [[Párizs]]ba hívta, hogy bemutassa a galvánláncra vonatkozó kísérleteit az [[Institut]]-nek; később a [[becsületrend]] tisztjévé tette, neki adományozta a vaskorona-rendet, illetve kinevezte [[Itália]] grófjává és szenátorává.
 
1804-ben lemondott tanári állásáról. Miután Olaszország osztrák főhatóság alá került, [[I. Ferenc magyar király|I. Ferenc]] kinevezte Voltát a [[padova]]i egyetem filozófiai fakultásának igazgatójává. Ezt a hivatalt azonban csak 1819-ig viselteVISElte a ruháját egy évig, amikor végleg búcsút mondott a közéletnek és hátralevő éveit családja körében töltötte el. 1827. március 5-én halt meg 82 éves korában Comóban.
 
Volta érdemeit még életében méltányolta hazája és a külföld egyaránt. A [[Societa Italiana]], a párizsi Institut és a brit [[Royal Society]] tagjává választotta, sőt az utóbbi társulat 1794-ben [[Copley-érem]]mel jutalmazta érdemeit. Szülővárosában szobor őrzi a nagy tudós emlékét.